A szavak alkimistája újabb könyvvel lepi meg a világot. A kém című regényből megtudhatjuk, ki is volt valójában Mata Hari. A spanyolországi ELLE magazin svájci otthonában kereste fel a világ legismertebb íróját, hogy betekintést nyerhessünk mindennapjaiba.
Genf, Svájc. Délután két óra. A főlakáj egy kancsó frissen készített sárgadinnyelevet tesz az asztalra. Paulo Coelho (1947, Rio de Janeiro, Brazília), az egyik legnagyobb hatású kortárs író házában vagyunk. 150 országban ismerik és szeretik, vallástól és kultúrától függetlenül. Könyvei az eladási listák élén állnak, irodalmat lopnak az emberek életébe, és olykor társadalmi vagy éppen kulturális vitát váltanak ki. Itt, a béke fővárosában – és a világ egyik legdrágább helyén – él ő, immár hét éve, feleségével, a képzőművész Christina Oiticicával. Ez az első alkalom, hogy a sajtótól bárkit beenged ebbe a magasan fekvő kétszintes házba, melyet szinte elrejt a sűrű kerti növényzet. Egyik oldalon Franciaország havas csúcsai, a másikon a Genfi-tó kékje. Középen, hortenziák és szőlőtőkék között egy fekete vesszőfogó tábla, melynek csak a közepére ütöttek lyukat a nyílvesszők. Nincsenek szomszédok. 360 fokban öleli körül az otthont a tér. Fehérre festett, praktikusan kialakított, átlátszó és csupa-csupa fény. A dolgozószobában a legújabb számítógép a modern asztalon, előtte egy ergonomikus szék. Sehol egy jegyzet, sehol egy mappa, csak egy pici oltár, melyen együtt élnek a szentek képei ortodox szüzekkel és pogány szimbólumokkal; olyan, mint egy nagy lóhere, négy üveglevéllel. Ezek a talizmánok mindenhová elkísérik, csakúgy, mint a jobb zsebében megbúvó rózsafüzér, mellyel mindennap imádkozik. Itt, a hit védelme alatt és útmutatásával írta meg legújabb regényét, A kémet (Athenaeum) – az elsőt, ami valós történeten alapul.
A könyv Mata Hari életéről szól, akit majdnem száz évvel halála után ment fel az író egy utolsó levéllel, mely kivégzése előtt egy héttel íródott. Gondolatébresztő olvasmány, amely a maga tisztaságában mutat be egy embert, aki szembe mer nézni a világgal, pusztán a létezésével. Ez az ember a 81 nyelvre lefordított műben frízül is megszólal, ezen a majdnem elveszett nyelven, ami pedig Hollandia második nyelve, és az asszonyé, aki majdnem négyévnyi hallgatás után újra publikálásra késztette az írót. – Nagyon szeretem a sárgadinnyelevet – mondja, miközben nekem is tölt egy pohárral. Anélkül, hogy a tekintetét leemelné a habról, hozzáteszi: – Azt fogod kérdezni, miért írtam ezt a könyvet, igaz?
Igaz .
Hát, ezt igazából még magam sem tudom pontosan, mert én sem számítottam a dologra. Egy, az ügyvédemmel folytatott beszélgetés után kezdődött. Emlékszem, olyan emberekről volt szó, akiket bűnbaknak kiáltottak ki a történelemben. Megemlítettük Mata Harit. Egy nő, aki az első világháború alatt élt, Európa legvéresebb korszakában. Csak ment a huzavona végeláthatatlanul, az embereket felőrölte a kilátástalanság. Mata Harit sokan ismerték, ereje volt annak a nőnek. Tudta, mit akar, és emiatt jó páran irigyelték is. Olyan táncosnő volt, aki mindenkit lenyűgözött, és a korszak több nagy hatalmú, befolyásos személyével is bizalmas viszonyba került. Hogy kicsit csillapodjon a társasági pezsgés, letartóztatták kémkedésért. Kimondták a bűnösségét. Ráadásul nyilvános tárgyaláson. Így az emberek egy kis időre megfeledkezhettek a háború borzalmairól. Egy ikon elégetése hatalmas horderejű. De amikor jött a vég, ő úgy döntött, nem mond le a szabadság gyakorlásáról. Imádta a divatot. Hát úgy öltözött, mint Coco Chanel, harisnyát viselt és kalapot. Elegánsat, feketét. És azt kérte, ne kössék be a szemét, amikor az őt kivégző tizenegy ember elé állítják.
A kivégzéssel halhatatlanná tették, de bűnösként tartották számon. Most a te szavaid újra életre keltik. A könyved a béke fegyvere?
Remélem, igen.
Hozzáfértél különleges anyagokhoz, hogy alátámaszd az ártatlanságát?
Igen. Ez az első alkalom, hogy újságírói munkát végeztem. Amikor nyomozni kezdtem, az angol és a német nyelvű anyagok már nem voltak titkosítva. A francia nyelvűek viszont még igen. Sokan közreműködtek a munkában, akik hozzáférést biztosítottak számomra. Jövőre ezek a dokumentumok is nyilvánosan elérhetőek lesznek. Nagy lesz a meglepetés, ha kiderül: Mata Hari teljesen ártatlan volt.
Ki volt valójában Mata Hari?
Én a 20. század első feministájaként tekintek rá. Szembeszegült a férfiak elvárásaival és egy független, különleges életet választott. Az ő történetéből, sorsából tanultak ma is aktuálisak, például az, hogy a befolyásos emberek vádaskodásai miatt sokszor ártatlanok fizetnek az életükkel. Egy patriarchális berendezkedésű korban Mata Hari sajátos attitűdjével a női jogok harcos védelmezője volt. Egyetlen bűnt követett el: nő volt, egy szabad és független nő.
Négy éve nem jelent meg könyved. Meddig tartott ezt a milliók által várva várt regényt megírni?
Pontosan április 19-től 30-ig. 11 napig.
11 napig?
Igen. Egészen rendkívüli volt. Nagyon erős és mély kapcsolódást éreztem Mata Hari energiáihoz. Nem egy szellem volt, de majdnem (nevet). Éreztem, hogy arra járok, amerre ő is járt. Onnan, amikor megismerte Picassót addig, hogy a tapsoló párizsi közönség előtt lejti keleti táncait. Időutazás volt. Jött az ihlet és én írtam. Eddig hasonlót csak Az alkimista írásakor éltem át, akkor az írás egy nagyon különleges, intenzív kreatív folyamat volt. És gyors is.
A 90-es években Az alkimista hozta meg neked az irodalmi elismertséget, és a világ egyik legolvasottabb könyvévé vált.
Igen. Ma a világ ötödik legolvasottabb könyve, a Biblia, a Korán, Mao Ce-tung gondolatai és a Harry Potter-jelenség után. Én vagyok az ötödik Az alkimistával. Ez számomra még mindig kicsit felfoghatatlan.
Megtalált-e a hiúság?
Többször is. Főleg a pályafutásom elején. Aztán rájöttem, hogy az író, ugyanúgy, mint minden más művész, csupán eszköz. Büszkeséget érzek, de gőgöt nem. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi mindent elértem. Nem szégyellem, hogy a könyveimet ennyi nyelvre lefordították, és azt sem, hogy én vagyok a világ legismertebb írója. Hiszek önmagunk szeretetében és abban, hogy fel kell ismernünk: önmagunk legjobb változatában létezünk, és az igenis jó. Ha most azt kérdezed, járok-e koktélpartikra a hírnevem miatt, hát nem. Nem megyek se ünnepségekre, se vörös szőnyeges eseményekre. Meguntam őket.
Az ENSZ Békenagyköveteként sokat tudsz a világról. Innen Genfből, ahol a békéért harcoló kulcsfontosságú szervezetek székhelye is található, hogyan látod az új évezredet?
Az évezred vagy a női szellemben telik majd, vagy egyszerűen végünk. De szerintem máris abban telik. Épp most már érezhető is a változás. Egyre jobban látszik, hogy a női energiák azok, amelyek megváltoztatják a dolgokat. Hasznos észben tartani azt is, hogy konfliktusaink során, de külső és belső konfliktusaink során is, csak a szeretet adhat értelmet mindannak, ami értelmetlen.
Hogyan kapcsolódik a szeretet a nőiséghez?
Akár férfi az ember, akár nő, a női oldalunkban lakozik az egészséges szeretet tudatossága. Az ősi bölcsesség-feljegyzésekben és a klasszikus alkimista szövegekben is mindig két oszlop áll a templomok oldalán, ami az élet kezdetének a szimbóluma. Ezek közül az egyik a nőiség, a másik a férfiasság. A nőiség a szeretet, az irgalmasság, a megbocsátás. A férfias oldal a fegyelem, az akarat, a szigor. Amikor valamilyen kreatív tevékenységet végzünk, a női oldalunkat használjuk. Egy férfi lehet erős, annyi bölényt megölhet, amennyit csak akar, de ő egyedül soha nem érheti el azt, hogy a világ tovább menjen, mert az igazi öröksége, amit hagyhat, a gyermekei, és ez csak a nőtől érkezhet. A szeretet mindig megtermékenyít, létrehoz, soha sem rombol. Az emberi konfliktusok ott kezdődnek, amikor elfordulunk ettől az alkotó, szerető női energiától. Ugyanígy, meg is szűnnek azonnal, amint befogadjuk azt. Így máris láthatjuk, hogy a világ megváltoztatásához nagyon sok női energiára van szükség.
Honnan ered a háború?
Minden háború, legyen az belső-személyes, avagy emberek közötti, a félelemből fakad. A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. A félelem megbetegít, lebénít. A szeretet viszont megnyit minket a találkozások, a másikról való gondoskodás felé.
Akinek ilyen ragyogó gondolatai vannak, miért jár feketében?
(Nevet.) Régen azért jártam feketében, mert hotelekben laktam és a hotelek mosodáiban a színes ruhák tönkremennek. Ma már azért, mert hozzászoktam, és mert eldöntöttem: se hírverés, se munka miatt nem utazom többet
Miért?
Elfáradtam. 2007-ben volt egy saját repülőgépem. Azért vettem, mert sokat utaztam, egyik rendezvényről a másikra. De eladtam. És egyre jobban élvezem, ha gyalog juthatok el valahová.
Bárhol élhetnél a világon. Miért pont Svájc?
Van egy házam a Pireneusokban, gyönyörű park veszi körül, van benne egy tó és sok-sok állat. Ha holnap odamennék, tudom, sok dolog nem működne, mert nagyon régen jártam ott utoljára. De a párizsi házamban se jártam már öt éve, pedig az csak háromórányira van innen. Ezzel csak azt akarom mondani, sok mindentől elfordultam. Nem találkozom senkivel. Kettesben vagyunk a feleségemmel. Filmet nézek, könyvet olvasok. Azért lakom Svájcban, mert ez az ország nyugodt életet biztosít számomra, és ez az, amit egyre jobban értékelek.
Pár évvel ezelőtt azt mondtad nekem, hogy „internet-junkie” vagy…
Igen, és akkor ráadásul még csak a Myspace létezett (nevet).
Az írók közül téged követnek a legtöbben a közösségi oldalakon.
Igen. 28,5 millióan követnek Facebookon, és 11 millióan Twitteren. Egészen elképesztő, szinte hihetetlen. Az igaz, hogy sokat használom a közösségi oldalakat, amióta megjelentek; eszközként tekintek rájuk, melyek nagyon hatékonyan tágítják ki azon dolgok körét, amiben az ember hihet. Amikor pedig megjelenik egy könyvem, mint most, lehetővé teszik, hogy közvetítők nélkül beszéljek róla. Igazából, ezen az interjún kívül csak egyre fogok rábólintani, az egyesült államokbeli Buenos días, América című televíziós műsornak. A közösségi oldalak számomra azt a lehetőséget nyújtják, hogy a követőimtől kapott pozitív energiákat viszonozhassam. Most például létrehoztam egy hashtaget: #dailywalk.
Valóban? Hogyhogy?
Genf egy olyan város, ahonnan kocsival öt perc alatt ki lehet érni egy legelésző tehenekkel teli mezőre. Úgyhogy mindennap kimegyek sétálni. A #dailywalk valójában egy üzenet, egy javaslat a mindennapokra. Fókuszáljunk a természet szeretetére, és azokra a dolgokra, amik jól működnek és örömöt okoznak nekünk.
Nagyon sokan követnek téged a neten. De kit követ maga Paulo Coelho?
Ebben nincs rendszer. Nézelődök itt is, ott is. Sokan követnek engem, de én csak pár barátomat, főleg Instagramon.
Apropó, barátok. Az új könyvedet J-nek ajánlod. Elárulod, hogy ki ő?
Nem. De annyit mondhatok, hogy J valóságos személy, aki nagyon is része az életemnek. Mindig otthon van. És metafizikai síkon J épp olyan fontos számomra, mint Christina a világi síkon.
Milyen más világi dolgokat kedvelsz?
Az íjászatot. Ez az én Pokémon Góm.
Mit ad neked az íjászat?
Az íjászat segít a koncentráció fejlesztésében. Láthatod, a vesszőfogó tábla itt áll a házam teraszán. Akik ismernek, azok mindig nyílvesszőket hoznak ajándékba. Sok vessző viseli egy-egy könyvem címét.
Mindegyikkel eltalálod a vesszőfogó közepét. Vannak még Paulo Coelhónak céljai?
Most az egyik legnagyobb kihívás az életemben, hogy mindennap megtegyek 10 000 lépést a feleségemmel. Arra készülünk, hogy bejárjunk 144 várost vagy falut egy év alatt.
Hol és mikor kezditek?
Szeptember 20-án, Spanyolországban. Idén lesz 30 éve, hogy végigjártam a Szent Jakab-utat. Ez az élmény ébresztette fel bennem azt az írót, aki vagyok. Ezért kezdem ott a 144-hely bebarangolását. Madridból indulunk, ugyanúgy, mint akkor, régen tettem, a zarándoklat idején.
Mit vársz a nagy úttól, az élettől?
Azt, hogy amikor a végére érek, a munkám még sokáig fenn maradjon. Az emberek azt hiszik, az én életemben minden mesés volt, nem voltak nehézségeim. Egy nap megkérdeztem önmagamtól: ki is voltam én eddig valójában? És akkor digitalizáltam mindent, amit valaha írtam, és feltöltöttem a felhőbe, de szerettem volna valami konkrétabbat is hátrahagyni. Így aztán létrehoztam egy alapítványt itt Genfben, ahol még a levelezéseimbe is bele lehet nézni. Először egy hatalmas épületben szerettem volna működtetni. Aztán meggondoltam magam: „Nem. Legfeljebb 200 négyzetméter, és négy fő naponta.”
A kém ben Mata Hari elhajít egy kavicsot és azt mondja neki: „Menj messzire, te kavics, és vidd magaddal a múltamat!” Ha lenne egy ilyen kavicsod, mit kérnél, mit vigyen magával?
Azt szeretném, ha az intoleranciát vinné magával. Túl egyszerű lenne azt kérni, hogy a háborúkat, meg ilyesmiket. De ha leszámolunk az intoleranciával, azzal együtt leszámolunk mindenféle agresszióval is, és a nők elleni erőszakkal is. Ha leszámolunk az intoleranciával, minden ilyen szörnyűségnek vége.
És Christina Oiticica? Ő mennyire játszott fontos szerepet a belső békéd megtalálásában?
A legfontosabb szerepet játszotta. A világ nem létezhet nélküle. Soha sem gondoltam volna, hogy 36 éven át ugyanazzal a személlyel fogok házasságban élni, és most el se tudom képzelni az életemet nélküle. Ő maga a megtestesült gyengédség. Soha nem veszekszünk. A házasságom előtti és utáni énem két különböző ember.
Milyen voltál azelőtt?
Sok őrültséget csináltam az életben. Amikor az ember rálel a lelki társára, az első reakciója a tagadás: „Nem, nem, ez nem lehet igaz.” – mondogatja. – „Hisz annyi nő van a világon…!” Aztán szépen lassan, anélkül, hogy erőltetnénk, a dolgok megváltoznak. Ma már csak az az egyetlen félelmem, hogy valami baja esik. Ha nekem esik bajom, az nem számít. Mostanában csak arra kérem az Istent, ne engedje, hogy hamarabb kelljen elmennie, mint nekem, mert tudom, hogy akkor a következő napon én is meghalok. Ez visszatérő rémálmom. Éjszakánként felébredek és megérintem, hogy lélegzik-e még. (Könnybe lábad a szeme. „Szívjunk el egy cigarettát” – javasolja, és kiinvitál a teraszra. Késő délután van már. Kivesz két szál Philipp Morrist és előbb az enyémet gyújtja meg, tekintete a hegyek felé réved.)
Jól érzed magad a bőrödben, Paulo?
Igen, nagyon is jól. 210 millió példányt adtam el a könyveimből. 600 millióan olvasnak világszerte… Mégis van valami, ami nem hagy nyugodni, tudod?
Mi az?
Az, hogy ebben a kiváltságos helyzetben, így, hogy ennyien követnek, vajon mi többet tehetnék még a világért? Hogyan juttassam el még több emberhez az együttérzést, a toleranciát?
Mata Hari azt mondja a könyvedben: „ha nem tudjuk, merre visz az élet, eltévedni sem tudunk”.
Ez igaz. Ha nem tudjuk, merre visz az élet, eltévedni sem tudunk. A nagy felfedezésekre mindig akkor bukkanunk, amikor elengedjük az irányítást a dolgok fölött, amikor lebegünk, amikor békében tudunk lépkedni. Talán ez a 10 000 lépés naponta, amit most kitaláltam magamnak, ez is egy módja annak, hogy megmozgassam a világot.
Mata Hari újjászületése (részlet A kém című könyvből)
Egyik bécsi látogatásom alkalmával megismertem egy úriembert, akinek nagy sikere volt az Ausztriában élő nők és férfiak körében. Freudnak hívták – a keresztnevére már nem emlékszem –, és imádták az emberek, mert visszaadta nekik a hitet, hogy mindannyian ártatlanok vagyunk – hisz hibáink valójában a szüleink hibái. Most azon gondolkodom hát, vajon az enyéim mit rontottak el, de minduntalan arra jutok, hogy nem hibáztathatom a családomat. Adam Zelle és Antje mindent megadtak nekem, amit pénzért meg lehet venni. Kalapüzletük volt, és már azelőtt a kőolajba fektették a pénzüket, hogy az emberek megértették volna ennek jelentőségét. Magániskolába járattak, lovagolni és táncolni taníttattak. Amikor elkezdődtek a szóbeszédek, hogy „könnyűvérű” vagyok, apám könyvet írt a védelmemben – nem kellett volna megtennie, hisz én szabad akaratomból teszem, amit csinálok, az írása pedig csak még jobban fölhívta a figyelmet a vádakra, melyek szerint szajha vagyok és hazudok. Igen, szajha voltam – ha így nevezik azt, aki szívességet és ékszereket fogad el a gyengédségért és a gyönyörért cserébe. Igen, hazudtam is, olyan nagyokat és olyan sokat, hogy sokszor magam is elfelejtettem, miket mondtam, és óriási szellemi erőfeszítésembe került helyrehozni a baklövéseimet. Nem hibáztathatom a szüleimet semmiért, legföljebb azért, amiért rossz helyen hoztak világra: Leeuwarden városában, amiről még holland honfitársaim többsége sem hallott soha, ahol soha nem történt semmi, és ahol minden nap teljesen egyforma volt. Már tizenévesen rájöttem, hogy szép vagyok, mert a barátnőim engem próbáltak utánozni. 1889-ben rosszra fordult a családom sorsa: Adam csődbe ment, Antje pedig megbetegedett, két év múlva pedig meg is halt. A szüleim nem akarták, hogy nekem is részem legyen a szomorú sorsukban, ezért elküldtek tanulni egy másik városba, Leidenbe, azzal a szilárd elhatározással, hogy a lehető legkifinomultabb nevelésben részesülök és majd óvónő lesz belőlem, aztán kivárom, hogy valaki feleségül vegyen és gondoskodjon rólam. Indulásom napján az anyám odahívott magához, és a kezembe nyomott egy csomag virágmagot: – Vidd ezt magaddal, Margaretha. Margaretha volt a nevem – Margaretha Zelle. Utáltam azt a nevet. Rengeteg lányt hívtak így egy híres és népszerű színésznő miatt. Megkérdeztem, minek. – Ezek napraforgómagok. De nem egyszerűen napraforgómagok. Fontos dolgot tanítanak neked. A napraforgó mindig napraforgó marad, akkor is, ha még nem tudod megkülönböztetni a többi virágtól. Bármennyire is szeretnéd, nem változtathatod sem rózsává, sem tulipánná, országunk jelképévé. Ha meg akarja tagadni önmagát, csak megkeseredik és már életében halott lesz. Ezért tanuld meg derűs nyugalommal követni a sorsod, bármilyen legyen is. Ahogy nő a virág, egyre szebb lesz, és egyre többen csodálják; végül elpusztul, de itt hagyja magvait, hogy mások folytathassák Isten művét. A magokat beletette egy kis zsákba – napokkal azelőtt láttam, milyen nagy gonddal varrta, a betegsége ellenére. – A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik. Mennyi vihart kell még megélnem ahhoz, hogy ezt végre megértsem? De akkor még üresen csengtek e szavak, türelmetlenül vártam, hogy útra kelhessek abból a fojtogató városból, ahol egyforma volt minden nappal és éjszaka. De ma, miközben e sorokat írom, már értem, hogy anyám önmagáról is beszélt. – Még a legmagasabb fák is ilyen apró magvakból sarjadnak. Vésd ezt az eszedbe, és ne akard siettetni az időt. Búcsúzóul megcsókolt, apám pedig elkísért a vasútállomásra. Útközben alig szóltunk egymáshoz.
***
Szöveg: Gemma Veiga
Paulo Coelho A kém című könyve már megrendelhető: http://www.
Fejtsd meg a rejtélyt 33 perc alatt!
Mata Hari A kém - paraszoba
Foglalás, további részletek: http://paraparkbudapest.hu/news/Rejtelyek-Raktara/156