A jómódú család hírnév, pénz, társadalmi elismerés bőséges birtokában élné megnyugtatóan kiszámított életét, ha a családfő, Argan hipochondriájával nem tenné pokollá saját és családtagjai életét. Betegsége kiszámíthatatlan, megmagyarázhatatlan, megfellebbezhetetlen, ilyeténképp a betegség gyógyítása is komplikált, kivitelezhetetlen és végeérhetetlen.

Molière minden helyzetkomikumot a legvégsőkig kiélez, sötét és éles kontúrral veszi körül ragyogó poénjait, így szinte már ijesztően abszurddá válik kacagtató komédiája. A despota apa – ahogy szinte minden darabjában – nem engedi lányát szíve szabadon választottjához, a Betegség terrorával akadályozva meg a szerelmesek beteljesülését. A híres-hírhedett gyógyítás jelenet az orvos-beteg kapcsolatnak egy feledhetetlen, máig aktuális esszenciáját adja.

A családfő, Argan terrorjának társadalmi és lelki motivációinak összefüggésén túl az előadás játékos, ugyanakkor radikális, ironikus és egyben merészen durva módon mutatja meg főhősünk fizikai állapotát az altesti kínok megannyi variációját, test minden megnyilvánulását pőrén, kendőzetlenül, nyers érzékiségében tárva elénk.

A képzelt beteg Budapest bábszínházi előadásában a címszerepet, Argant Ács Norbert alakítja, aki az első pillanattól kezdve tudott a rendező, Alföldi Róbert koncepciójával azonosulni:

Argant sokszor életerős emberek játszották – gondoljunk csak Bessenyei Ferencre. Ennél a darabnál el kell dönteni, hogy ez az ember beteg, és ebben az esetben hogyan beteg, mert a hipochondria is betegség, vagy sem. A rendezői gondolatból számomra fontos volt, hogy érezze a néző, ez az ember beteg, és az is, hogy ebben az előadásban egy kicsit megidézzük Molière halálának körülményeit is.

De Alföldivel nem könnyű a munka még egy olyan színésznek sem, aki nem először dolgozik vele.

A próbafolyamat: vér, verejték és könny. Küzdöttem a profizmusával, a tempójával, a saját belső hisztériámmal, a fizikumommal, a pszichés állapotommal, és azzal, hogy egyetlen percre sem lehetett összeomlani, a konstrukciót tartani kellett a vállamon. Nagy színészi iskola volt. Az összes olyat dolgot megcsináltatta velem Robi, ami nekem a halálom, a kínszenvedésem.

S hogy terápia volt-e?

Minden szerep önismereti tréning is egyben, mert a karaktert magamból kell előhoznom. Ebből a szempontból persze, terápia volt. Az az igazság, hogy régen játszottam ennyire központi szerepet, ahol minden hozzám képest történik. Hogy ezt a ringlispílt és őrületet megmutassam, komoly fókusz kell. Ezt a maratont végig kell futni, összeomlani nem lehet: a főszerep morális kérdés.

Van az előadásban néhány necces pont, ami a már emlegetett altesti poénokat jelenti, de Ács Norbert nem tart a középiskolás nézőktől sem. Sőt.

Mivel kínunkban nevetünk ezen a szomorú bohócon, Arganon, hát nyugodtan nevessenek azokon a jeleneteken, akkor leszünk csak igazán boldogok. Fontos azonban, hogy ne engedjenek el. Az én feladatom az, hogy visszahozzam őket. Jöjjenek, dolgozzunk együtt!