Vállaltan ma, itt és most játszódik ez a Kabaré. Koszosabb, fájdalmasabb, kortársibb, ha tetszik, magyarabb minden eddigi változatnál. Ahogy egy recenzens összefoglalta:

a kitörni készülő erőszak fenyegetettsége mindenütt jelen van, a fojtogató közegből legjobb lenne elmenekülni, de ez nem mindenkinek adatik meg.

Sőt van, aki épp ide jön.

A történet szerint Európa közepén, egy nagyváros vigalmi negyedének kétes hírű romkocsmájában dolgozik, lép fel, énekel esténként Sally Bowles. Nagy színésznő szeretne lenni, és abban bízik, hogy egyszer a világhír még szárnyára veszi és a magasba röpíti. Cliff, a fiatal ígéretes író megismerni az életet e hazába érkezik. Barátkozni szeretne és sokat dolgozni. Sally és Cliff találkoznak, menthetetlenül egymásba szeretnek. Schneider kisasszony panziójában bútoroznak össze, közös jövőjükről álmodoznak, még vakon bíznak a véletlenben és eközben nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük e nagyvárosban, Európa közepén.
Az előadásban nincsenek titkok, a rendező nem finomkodik, a fogalmazásmód nyers és zsigeri, egy kritikus jelzői szerint vagányul szemtelen, fájdalmasan szép, abszurd humorral teli.

A nagykorúaknak szánt, két felvonásos, élőzenés színdarab nem csak a naturálisan bemutatott testiség, a túlfűtött szexualitás és a diszkriminálás igenis ma is létező formáinak felvonultatása miatt kíméletlen a közönségével. Egyéni sorsunkat nézve is van olyan mondanivalója, ami független attól a történelmi korszaktól amelybe születtünk. Ugyan a fogyasztói társadalom romokra épült kocsmáiban (is) minden – a test, a lélek és sok esetben a szellem is – árucikké válhat, az érzelmek nem vehetőek meg.

Aki szereti a Kabarét és-vagy Alföldi Róbert színházi világát, annak nincs mese, mennie kell a Bábszínházba akkor is, ha úgy érzi, hogy az csak a gyerekeknek van kitalálva.

Ebben az évadban még egy alkalommal lehet menni az Andrássy útra: április 30-án.