Index Vakbarát Hírportál

A digitális forradalom meggörbíti a teret

2017. július 12., szerda 10:08 | hat éve frissítve

Az informatikai szektor fejlődése alapjaiban változtatta meg a munkahelyekkel szemben támasztott elvárásokat.

A technológia fejlődésének köszönhetően a fizikai jelenlét szerepe radikálisan mérséklődött, a rugalmasságé felértékelődött, a távolságok ezáltal pedig lecsökkentek. Az új világrendben a vállalatoknak egyre komplexebb stratégiát kell kidolgozniuk, hogy vonzó munkáltatók legyenek mind a fiatalabb, mind az idősebb generációk számára.

Napjainkban már a munkáltatók számára egyre nagyobb kihívás, hogy megtalálják a szükséges szakképzett munkaerőt. A pályakezdők egy új kultúrát képviselnek: korábbról ismeretlen igényeket fogalmaznak meg, más pozícióból és csatornákon keresztül, új eszközökkel keresnek munkát. Emellett a tapasztalt kollégák megtartása is kiemelten fontos, elkötelezésük, inspirálásuk folyamatos munkát igényel. A megváltozott körülményekhez a vállalati humán stratégiának is alkalmazkodnia kell – ezt a Magyar Telekom, az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója időben felismerte: a vállalat minden munkatársa számára elérhetővé teszi a jövő munkahely koncepciót, amely többek között a távmunka intézményével és a digitális együttműködési kultúra megteremtésével teszi áthidalhatóvá a távolságokat.

A Telekom most épülő új székházában a jövő munkahelyét szeretné elhozni a vállalat, és fontos szempont, hogy az épület méltó módon testesítse meg a vállalati értékeket. A korszerű munkahely koncepciója mellé a jövő kihívásainak megfelelő filozófia is társul a Telekomnál, ami a pályakezdő fiatalok karrierútjának már a kezdetben lendületet adhat. Bár a diploma fontos, de a nyitottság, a rugalmasság és a tanulásvágy lényegesebb – vallják a telekommunikációs vállalatnál. Elsősorban gondolkodni kell megtanítani a fiatalokat, ezért a változások, az újdonságok befogadására, elsajátítására alkalmas egyéniségeket keresnek a Telekomnál.

MEG AKAROD VÁLTOZTATNI A VILÁGOT? TEDD VELÜNK!
https://www.telekom.hu/rolunk/karrier

Rovatok