Gidon Kremer, David Geringas és Vásáry Tamás a Mendelssohn Kamarazenekar élén.
Az idén nyáron augusztus 1–5. között, immár negyedik alkalommal rendezi meg a Mendelssohn Kamarazenekar az Auer Lipót nevével fémjelzett nemzetközi zenei fesztivált azzal a céllal, hogy Auer szülővárosába, a festői Veszprémbe hozza el azokat a művészeket, akik a nemzetközi zenei élet főszereplőiként a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépnek fel. A négy évvel ezelőtt útjára indított fesztiválon az új veszprémi koncertterem – a Hangvilla színpadán – olyan jelentős művészek léptek fel már az első évben is mint Mischa Maisky gordonkaművész, vagy a Paganini nemzetközi hegedűverseny győztese, Baráti Kristóf.
A veszprémi születésű Auer Lipót (1845 – 1930) hegedűművész, karmester és zenepedagógus, a világ zenei életének meghatározó alakja, az orosz cár szólóhegedűse, államtanácsos, a Szentpétervári Konzervatórium professzora, az Orosz Zenei Társaság igazgató-karmestere volt. Országok, királyok és szultánok versengtek, hogy hallhassák játékát. Ő alapozta meg az „orosz hegedűiskola” néven ismert metódust, mely példátlan sikersorozatot indított el. Legnevesebb tanítványai között találjuk Jascha Heifetz, Nathan Milstein nevét. Büszkék voltak barátságára a kor meghatározó zeneszerzői: Csajkovszkij, Rubinstein, Rimszkij-Korszakov, Liszt, Rachmanyinov is. Auer egyaránt volt művész és tanár, keresztény és zsidó, orosz és amerikai. És persze magyar, hiszen vallotta:
minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el.
Az idei fesztivál egyik legkülönlegesebb vendége Gidon Kremer lesz, aki új felfedezésekkel érkezik a pódiumra, Yulianna Avdeeva zongoraművész, Giedre Dirvanauskaite gordonkaművész és a Mendelssohn Kamarazenekar társaságában.
Házigazdaként a veszprémi székhelyű Mendelssohn Kamarazenekar olyan kiválóságokkal játszott már együtt az Auer fesztivál koncertjein mint Vadim Repin, aki az Auer által alapított világhíres orosz hegedűiskola egyik legkiválóbb reprezentánsa, vagy a legfiatalabb generáció képviseletében a többszörös versenygyőztes Ray Chen, valamint a New York-i Filharmonikusok legendás koncertmestere, Glenn Dicterow. Sergey és Lusine Khachatryan örmény testvérpár előadásában Rachmaninov és Hacsaturján versenyművek szólaltak meg, szívhez szóló örmény népzenével zárva a koncertet.
Az idén – többek között – David Geringas gordonkaművész, valamint a Kossuth-díjas zongorista-karmester, Vásáry Tamás is gyarapítja a világhírű vendégművészek sorát.
A veszprémi Megyeháza kiváló akusztikájú Szent István termében rendezzük a szonáta- és egyéb kamaraesteket, többek között Valery Sokolov és Evgeny Izotov is itt léptek a közönség elé.
Különlegesen emlékezetes alkalom volt, amikor Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás szonátaestjét hallhatta a fesztivál közönsége, majd amikor a vonósnégyesek etalonja, a moszkvai Borodin Vonósnégyes tiszteletét tette Veszprémben Auer emléke előtt, s a fantasztikus koncert végén Auer arcmása elé fektették a nekik szánt virágcsokrot.
A hagyomány tisztelete épp olyan fontos mint a hagyomány megteremtése. Ebben a szellemben alakult meg az Auer fesztivál közegében Fülei Balázs zongoraművész, Kováts Péter hegedűművész és Varga István gordonkaművész közreműködésével az Auer Trió, akik idén immár harmadjára lépnek a fesztivál színpadára.
A fiatal tehetségek szerepeltetése fontos küldetés a fesztivál számára, így minden évben adott koncertet a veszprémi székhelyű és szintén sokszoros versenygyőztes Gárdonyi Ifjúsági Kamarazenekar, de hallhattuk már a Zeneakadémia tehetséges pályakezdő fiataljait is.
Az egyedülállóan virtuóz Roby Lakatos és Lantos Zoltán képviselték a jazz műfaját az első fesztiválon, majd a következő évben Lajkó Félix és Balázs János kísérletező, ám mégis összeszokott muzsikálása volt hallható e műfajban. A harmadik fesztiválon a zenébe szinte „beleszületett” Tcha Limberger és a Canarro együttes jazz, népzene, gipsy swing és egyéb műfajok kavalkádjából varázsolt fantasztikus egységű koncertet. S hogy a Budapest Klezmer Band fellépésével elkezdett klezmer zenei hagyomány is folyamatosan jelen legyen, idén a Grammy-díjas, new york-i Klezmatics zenekar fog utánozhatatlan hangulatú és erejű zenét előadni.
A népzene felidézésének fontos szerepe van minden korban, így hallhattuk az autentikus népzene megtestesülését három éve a Szászcsávás Bandtől, ebben az évben pedig Herczku Ágnes és zenésztársai előadásában zendülnek fel Bartók Béla művek újszerű hangszerelésben, ugyanakkor Bartók zenei szándékait tisztelő előadásban.
További információ: http://auerfesztival.hu/2018/index.php/hu/