Az Esterházyak mesés Fraknói Kincsei az utóbbi időben a tulajdonlásukért indított per miatt kerültek be a sajtóba. Április 3-án egy olyan tárlat nyílt Fraknó Várában, amely történeti kontextusba helyezi a műtárgygyűjteményt és annak későbbi sorsát.

300 évig gyűjtetett – 3 nap alatt elveszett. Ezt a sokatmondó címet adták az október 31-ig megtekinthető időszakos kortörténeti és művészettörténeti kiállításnak, amely azokat a napokat idézi meg, amikor épp száz évvel ezelőtt a Tanácsköztársaság direktóriumának képviselői megjelentek Fraknó Várában, és az Esterházy családtól elvették, korabeli szóhasználattal „elszocializálták” a felbecsülhetetlen értékű műkincseket.

Ezeket az Esterházy család tíz generációja gyűjtötte össze a 16. század óta. A gyűjteményt Miklós gróf alapozta meg, majd fia, a már hercegi címmel rendelkező I. Pál – kora legnagyobb műgyűjtője – bővítette igazi műkincstárrá, amely a családi relikviák mellett képző- és iparművészeti, könyvtártörténeti tárgyakat és ritkaságokat is tartalmazott. Az ő nevéhez fűződik a híres „csodakamra” megalapítása is. Amint azt a megnyitón hangsúlyozták, a gyűjteménnyel a korabeli arisztokrata dinasztia saját ízlését, világképét, társadalmi pozícióját demostrálta, vagyis a tárgyak nem csak, vagy nem elsősorban önmagukban értékesek, hanem sajátos egységükben is. Nem véletlen, hogy I. Esterházy Pál herceg 1695-ben hitbizományi tulajdonná tette és Fraknó Várát jelölte meg a kincstár őrzési helyeként: ez azt jelentette, hogy azt az utódok semmilyen körülmények között nem értékesíthették, egységét nem bonthatták meg – még akkor sem, ha a család anyagi gondokkal küszködött.

New Yorktól Moszkváig, Drezdától Londonig
A kiállításmegnyitón rövid beszédet mondó dr. Hannes Etzlstorfer művészet- és kultúrtörténész szerint az európai kultúrtörténetben is kivételes, hogy egy főúri műkincsgyűjtemény részei ennyire szoros egységet képezzenek, és hogy ez az egységes gyűjtemény évszázadokon keresztül megmaradjon. A műtárgyegyüttes mérete és rendkívül értékes egyes darabjai mellett ez az egység az, ami olyan nagy jelentőségűvé teszi a gyűjteményt. Éppen ezért tapasztalható megkülönböztetett érdeklődés az együttest alkotó műtárgyak bemutatása iránt a legrangosabb nemzetközi kiállítóhelyek részéről New Yorktól Moszkváig, Drezdától Londonig.

Dr. Kiss Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténész főmuzeológusa elmondta, szakmai konszenzus van arról, hogy a magyar kulturális örökségen belül páratlan helyet foglalnak el az Esterházy család által felhalmozott műkincsek. Hangsúlyozta, I. Esterházy Pál herceg úgy örökítette az utódaira a gyűjteményt, mint amely „egyben tartandó, és amelyet őrizni kell”.  Korának jelentős teljesítményeként foglalta múzeumi programba a műkincsek, és egyéb értékes tárgyak gyűjtését, és ő építette fel azt a teremsort a saját berendezéseivel, a gyűjteményre szabottan, amely garantálta a megőrzést – egészen a 20. századig.

Einstand és mesevilág
Amit az Esterházyak 300 éven át gyűjtöttek és féltve őriztek, a kommunisták három nap leforgása alatt – a szocializálás jegyében, a közre hivatkozva – egyszerűen einstandoltak. A szomorú eseményre a kiállításon azok a tokok emlékeztetnek, amelyek a műkincsek katonai kísérettel történő elszállítását követően a várban maradtak. A 100 éve üresen álló tokokhoz tartozó, Fraknóról elhurcolt műtárgyakat a kiállítás digitális formában mutatja be – ezzel is hangsúlyozva a műkincsek hiányát. A tárlat a kincstár más alkotásait is megidézi: a híres vezekényi tálnak ezüstözött és aranyozott rézből, 2000-ben készült másolatát is kiállították. Ennek 1654-ben készült eredetijét ma a Magyar Iparművészeti Múzeumban őrzik. A díszes tál az 1652 augusztusában lezajlott vezekényi csatát ábrázolja, amelyben az Esterházy család négy tagja lelte halálát a törökkel való küzdelemben. Magáról a csatáról I. Esterházy Pál naplója szolgál részletes híradással.

Az ugyancsak ebből a korszakból származó kiállítási tárgy, a Narválagyar tokkal viszont eredeti darab. Ez a vár Kunst- und Wunderkammer elnevezésű helységének részét képezi. A csodakamra valóban mesebeli dolgokkal van tele. A narválagyar mellett, ami a korabeli felfogás szerint nem más, mint az unikornis szarva, láthatók itt egyéb mirabiliák is: finoman megmunkált kőzetek, természeti ritkaságok, egzotikus növények maradványai, kihalt állatok fosszíliái, sosem látott távoli lények, például tatuk preparátumai, vagy egy önjáró Bacchus-automata. A Kunstkammer a felvilágosult ráció mesevilágát tárja elénk, amelyben keveredik a misztikum, a heroikum és a korabeli tudományosság. Az Esterházyak műgyűjtő szenvedélye a kor divatját követte, a kincstár szellemisége híven tükrözte a korabeli európai arisztokrácia világlátását. A drezdai Grünes Gewölbe-t, amelyet ma Európa egyik legrégebbi és legnagyobb műkincsgyűjteményének tartanak, szintén ebben a korszakban, 1723-ban alapították.

„A Magyar Szent Koronát Hollandiában jó áron lehet értékesíteni”
Az infografikákhoz, installációkhoz mellékelt kommentár szerint a proletárdiktatúrát létrejöttekor még „széleskörű rokonszenv övezte”. Ez azonban hamar foszlani kezdett a megyeszékhelyeken még március végén felállított forradalmi törvényszékek tevékenysége nyomán. A bányák, a húsz munkásnál többet foglalkoztató üzemek, bankok és földek államosítása után gyorsan sor került a műkincsek „szocializációjára” is. Erről Lukács György helyettes közoktatásügyi népbiztos intézkedett, aki meghagyta, hogy a budapesti és vidéki „magánosok és különböző jogi személyek tulajdonában levő muzeális becsű műtárgyait” szállítsák közgyűjteményekbe. A Tanácsköztársaság ideje alatt – korabeli források szerint – legalább hat-hétezer műtárgyat vettek el tulajdonosaiktól. Így került a Tanácsköztársaság birtokába több főúri és egyházi műkincs, az Esterházyaké mellett a Batthyány, a Festetics, az Erdődy, az Andrássy családoké, valamint az esztergomi egyházi gyűjtemény.

Személyesen Lukács György táviratozott Sopron és Sopron vármegye direktóriumának is, amelyben utasított a fraknói várban található kincsek lefoglalására. A direktórium képviselői 1919. április elsején – tehát alig 10 nappal a Tanácsköztársaság kikiáltását követően - jelentek meg a várban, hogy aztán katonai kíséret mellett Budapestre szállíttassák a Fraknói Kincs mintegy 280 darabját, ami tételszámban és művészeti értékében a gyűjtemény javarészét érintette.
A fraknói várban ezúttal kiállították azt az eredeti jegyzőkönyvet is, amely a „műkincsek köztulajdonba vételét” rögzítette. Ebben a „hitbizomány megbízottja kijelenti, hogy a fraknói várban található műkincset a tanácsköztársaság tulajdonának tekinti”.

„Fura idők voltak, kérész életű államokkal, és ezért tudott megfoganni az a fajta téboly, ámokfutás, ami mindent szocializált – mondta dr. Hatos Pál történész, a Kaposvári Egyetem dékánja, aki a közelmúltban a Tanácsköztársaságról szóló, Az elátkozott köztársaság – Az 1918-as összeomlás és forradalom története című könyvével vívott ki komoly szakmai elismerést. „Így kerültek sorra az Esterházy-műkincsek, de elvették a budapesti, úgynevezett burzsoá fiúktól a bélyeggyűjteményüket is. Előterjesztés van arról, hogy a Magyar Szent Koronát Hollandiában jó áron lehet értékesíteni.”

Jogi akadályok és egységesítés
Az elrabolt kincseket a Tanácsköztársaság bukásáig és a román megszállás alatt elrejtették. Ezt követően, a gyűjteményt őrző budapesti Iparművészeti Múzeum akkori igazgatója a birtok igazgatását mindössze 19 évesen átvevő, V. Esterházy Pállal kötött letéti szerződést, hosszas tárgyalások után, 1923-ban. Ezt, a lehető legszélesebb körű, vis maior helyzetekre is kiterjedő állami garanciavállalást is magába foglaló szerződést a Magyar Állam nevében, a korszak nagyformátumú művelődéspolitikusa, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter is aláírta. Ez a szerződés, eredeti formájában szintén része a mostani kiállításnak.

A világháború és a kommunizmus újabb viszontagságokat hozott a gyűjtemény történetében, jogi helyzete pedig azóta sem rendeződött. A műtárgyegyüttes egyes részeit ma Magyarországon különböző helyszíneken őrzik, és a széles nyilvánosság előtti bemutatásuk, valamint kutathatóságuk nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben biztosított. A 90-es évek első felében, az utolsó herceg, V. Esterházy Pál özvegye és általános örököse, Esterházy Melinda (született Ottrubay Melinda) által alapított Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány) képviselői szerint a műkincsegyüttes jogi helyzetének rendeződése nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a gyűjtemény méltó körülmények között, a maga teljességében a nagyközönség és a tudományos kutatás számára ismét hozzáférhetővé váljon.

Dr. Ottrubay István, az Esterházy Privatstiftung igazgatósági tagja szerint a gyűjtemény sorsának rendeződése lehetővé tenné a műtárgyegyüttes magyar és nemzetközi kulturális vérkeringésbe történő intenzív bekapcsolását is, tiszteletben tartva a műtárgyak magyarországi védettségét.