Index Vakbarát Hírportál

Sikerkönyvek féláron - Online könyvfesztivál

Publio Kiadó

2020. április 21., kedd 10:46

Idén rengeteg olyan fontos kulturális esemény elmaradt, mint például a 27. Nemzetközi Könyvfesztivál. Sajnos pont ebből kifolyólag egyre kevesebb teret kap a kultúra az életünkben.

Ezen próbál most a Publioboox könyváruház változtatni. Az első online könyvfesztiválon akár 50%-os kedvezménnyel találhatnak nyomtatott és ekönyveket az olvasók. Több kiemelt címet tesz elérhetővé a sikerkönyveiről híres Álomgyár és Tarandus kiadó is.

A könyvfesztiválon több száz könyv van jelen, melyeket immár az otthonunkban tudunk átolvasni/megnézni.

Nem volt könnyű ennyi könyv közül kiemelni párat, de most 16 db könyv rövid bemutatása mellett maradtunk

– nyilatkozta Alcser Norbert az esemény főszervezője.

A kiemelt könyvek a következőek:

Szekeres Judit: Zuhanás a fellegekbe

Te mit tennél kockára a sikerért? És mit a szerelemért? Jenna Sutton, a fiatal, frissen diplomázott közgazdász éppen első munkahelyét tölti be egy nemzetközi cégnél New Yorkban, szabadidejében pedig egy regény megírásán dolgozik. John Mark, a cég Madridban élő konzultánsa első látásra beleszeret Jennába. Szekeres Judit egy újabb, finom erotikával fűszerezett izgalmas történeten keresztül mutatja meg, hol a határ becsület és fondorlat között.


Nyitrai György: Ötmillió perc

A szerelem, és a barátság örök, -gondolnánk, de az idegen nagyváros, a környezet lépésről lépésre őröli fel az álmaikat. Nem tudják, hogy az egyetlen biztos dolog a változás. A szívélyes mosoly torz vigyorrá válik, és a mélyben szárnyat bont a titok. De csak az a titok ér valamit, amit önként oszt meg az ember másokkal. A köd alatt, a millió percek után a fátyolon túl mindenre tompa fény derül. Nyitray Györgynek új regénye vágyakról, lehetőségekről, csalódásokról – igazi emberi sorsokról szól.


Patrick Modiano: Alvó Emlékek

Egy férfi barangol Párizs utcáin. Ismerős környéken jár – az előtt a ház előtt valamikor napokon át várt egy lányra, aki soha nem bukkant fel.
Ott egy kávézó, ahol kora reggelente mindig ugyanazzal a fiatal nővel találkozott.
Két sarokkal arrébb egy okkultista irodalmat árusító könyvesbolt, amelyben ő is gyakran megfordult.





Héctor Tobar: A sötét mélyben

Amikor a chilei Copiapó melletti bánya beomlott 2010 augusztusában, 33 bányászt temetett maga alá 69 napra. Az egész világ figyelemmel kísérte a felszínen zajló történéseket, a mentési próbálkozásokat, egy emberként izgultunk a bent rekedtekért és kétségbeesett családtagjaikért. A földfelszín alatt ragadt bányászok életét, tapasztalatait, elkeseredettségét és bizakodását, gondolatait és reményeit azonban nem ismertük – egészen idáig.



Inotai G. András: Kakukli - Viktor naplója - pipa

Viktor ötéves magyar kisfiú, aki születése óta családjával Brüsszelben él. A Kakukli az ő naplója, amelyben a korosztályára jellemző gondolkodással és szóhasználattal ír óvodai, baráti és családi kalandjairól. Viktor naplóbejegyzései mind a külföldön élő többszázezer magyar, mind a magyarországi olvasóközönség számára szórakoztató formában elevenítik meg a belga és a magyar kultúra mindennapi ütközéseit és a külföldön élő magyarok beilleszkedési nehézségeit.


Varga János: Renovation

„Szerintem NE VEDD MEG! Mert nem vagyok híres ember, sem celeb, sem politikus, s a hangom mentett meg az operától. Nem tartalmaz a könyv recepteket, edzéstervet és 10 perces csodafogyást sem... Egyszerű vidéki srác vagyok, aki ebben a kis könyvben megpróbál némi "nyers" betekintést adni az életébe, gondolataiba, fikcióiba; s mindezt megpróbálja rímekbe szedve. Ez a könyv egy gyerekkori álmom, ami végre teljesült. A versek mintegy 20 évet átívelve, időrendben szerepelnek benne, s így igazi hullámvasút; tehát célszerű nem "kiszállni" a közepén... Kérlek Kedves Olvasó, ennek tudatában lapozd fel első könyvemet!”


Víg Ádám: Páratlan Rend

Az én országomban páratlan rend uralkodik. Az én országomban úgy van, hogy ha elképzelek valamit, akkor az úgy van. Első hallásra ez valami nagyszerű dolognak tűnhet, na de, csak képzeld el!
Kiskoromban úgy képzeltem, hogy én az életben majd egy csomószor meghalok, és amikor majd meg kell halni, már rutinos leszek, semmi para, eldobom a kanalat, villát, kést, hintaszéket és kész. Mit eldobom, elhajítom, mint görög szobor a dárdáját! A fizika munkafüzetben láttam.


Lauer Gábor: Mindenvörös

Szakad a hó az isten háta mögött, a hazafelé igyekvő Ector atya alig lát ki a szélvédőn. Bár kocsija ide-oda csúszkál a szerpentinen, olyan nagyon azért nem zavarja a dolog. Elvégre szombat este van. Egy „olyan” szombat este. Az „olyan” szombat estéken pedig egész egyszerűen nem történhet baj. Vagy mégis? Az út szélén felbukkanó apró csillanás egy kissé megzavarja a férfit. Mi a fene volt az? És miért volt olyan pokolian ismerős? Az egyre többször és többször felbukkanó fény felpiszkálja a pap lelkének, múltjának sötét darabkáit. Őrült hajsza kezdődik az idővel és egy furcsa fenevaddal, miközben a háttérben lassan vörösbe borul a Monte Pedro délceg csúcsa.


Kópé koboldok Sárkányvölgy

A Kópé Koboldok – Sárkányvölgy izgalmas, fordulatokban gazdag története, a 6-14 éves gyermekek számára készült. A Kópé koboldok sorozat második köteteként remek folytatást ígér, de önálló olvasmányként is nagyszerűen megállja a helyét. Három bátor kis kobold, Adam, Dared, és Helsi kalandjait követhetjük nyomon, átélve velük együtt minden veszéllyel teli pillanatot.




Hudra L. Mária: Egy merőkanálnyi betű

"Gasztronómiai Szórakoztatás" Ízekkel, érzelmekkel és nem utolsó sorban emlékekkel vegyített igazi pikáns irodalom. Éppen annyira fűszeres, amennyire érzelmes. Az olvasó egy gasztronómiai szórakoztató novellás kötetet tarthat a kezében. Az író vidám életfelfogása kiérezhető a sorok között. Valóságosan jeleníti meg az élet egy-egy pillanatát, így az olvasó bármikor beleélheti magát a történetbe.





Hans Tetinger: In duplum

Egymásra találás és elidegenedés, féltékenység és nagyvonalúság, érzelem és erotika, tragikum és humor -- kéz a kézben. Két karakteres, magát feladni nem akaró ember gigászi küzdelme önmagával -- a másikért. Azaz két hétköznapi szenvedéstörténet. Magyar szerző álnéven írt műve. Pergős, mint egy akciófilm, letenni lehetetlen.





Drasko Olivia: Beteg Szerelem - Gyilkos az erdőben

Elizabeth azért utazik az idilli Crater-tó wellness központjába, hogy kipihenhesse a mindennapok fáradalmait, nem is sejtve, hogy itt rátalál a szerelem David személyében. Minden tökéletesnek bizonyul, ám idővel a férfi múltjából sötét titkok kerülnek napvilágra.
David élete pengeéles határvonalat húz a józan ész és az őrület találkozásánál. De vajon lehet így szeretni?


Szabó Ildikó Angéla: ÉJJELI ELLETŐ

Egy hiánypótló történelmi regény, a mai napig tabu témaként kezelt budapesti kitelepítésről. Élet egy élhetetlen Magyarországon 1951 és 1953 között.










Joó Katalin - A boldogság forrása: a kutya

Joó Katalin főhőse Dobó Dominik, aki az ember és a kutya kommunikációjának a legmélyebb rejtelmeibe igyekszik bevezetni az Olvasót, felhívva a figyelmet elsődleges céljára: „Egy egészen különleges kötelék kialakítására vágytam. Egy olyan kapcsolat kiépítésére, ami korántsem pár finom falat vagy vesszőütés árán éri el a célját, hanem a szeretet és a bizalom a mozgató rugója.”





Fazekas Norbert: X-Time a jövőgenerációs pénzügyi tanácsadás

Itt az idő egy új pénzügyi társadalom felépítésére, ahol már nem elég ismerni egy-egy terméket és azt eladni, hanem képesnek kell lenni látni a termékcsoportok közti logikai összefüggéseket, mindezt úgy, hogy ne a lehetőség, hanem az igény kerüljön előtérbe. Két gyermekes apakénk ajánlom neked ezt a könyvet, ha egy sikeres pénzügyi vállalkozást indítanál vagy szakmabeliként szeretnél megújulni.



Török Csaba:A Juharfa és a Tenger

Lélektani utazás az ember motivációinak keresésére, történelmi korokon keresztül, aminek során különbözőnek tűnő karakterek vezetik el az olvasót az író belső valóságába, ahol kiderül, hogy együtt alkotnak egyetlen személyiséget. A történet, időtől függetlenül köti egybe szimbólumokkal azt az egy személyiséget, aki egy elveszettnek hitt választ keres.


További könyvek a könyvfesztivál hivatalos oldalán.


Rovatok