Index Vakbarát Hírportál

Ilyen lehetőség nem lesz többet a budapesti újlakáspiacon

2021. július 2., péntek 09:37

Közeleg a Corvin Sétány utolsó lakóházának befejezése: ha elkészül a Grand Corvin 2, teljessé válik Budapest legszélesebb és egyik legnépszerűbb sétálóutcája. Ez a teljesen újjáépített városnegyed mára a budapestiek és az itt tanuló, dolgozó külföldiek körében is kiemelkedően kedveltté vált.

Újabb fontos állomásához érkezett Közép-Európa legnagyobb, több mint egy évtizede elindított városrész-megújítási programjának központi eleme, a Futureal-csoport által jegyzett Corvin Sétány. A Sétány utolsó lakóháza, a Grand Corvin második üteme elérte legmagasabb pontját, az épületre felkerült a szerkezetkész állapotot jelző bokréta. Budapest legszélesebb és egyik leghosszabb sétálóutcája – amely számos nemzetközi díjat is elnyert az elmúlt évek során – ezzel az összesen 558 lakásból álló épületegyüttessel nyeri el végső arculatát és válik teljessé. Abban a Sétány utolsó lakóépülete sem különbözik a korábbiaktól, hogy az itteni lakások is igen kapósak: az első ütemben már csupán 4, azonnal költözhető otthon várja leendő tulajdonosát, míg a második ütem értékesítettsége is meghaladja a 60 százalékot.

A Cordia kínálatában jelenleg több mint 600 budapesti új otthon érhető el, ezek többsége ráadásul 1-2 éven belül költözhető is. Rendkívül változatos, Budapest legnépszerűbb helyszíneit felölelő palettáról van szó: a pandémia alatt még kedveltebbé vált zöldövezeti lakóparkoktól kezdve, a belvárosi lokációkon át a Duna-parti fejlesztésekig, ahol a befektetésre optimális lakások éppúgy megtalálhatók, mint a családi otthonok.

A Grand Corvin nem csak azért különleges, mert soha vissza nem térő lehetőséget nyújt azoknak, akik a Corvin Sétányon szeretnének új otthont vásárolni, de az építészeti megoldásai is azzá teszik. A lakóház tömegét ugyanis úgy formálta az épület terveit jegyző LAB5 architects építésziroda az eredeti városszövethez alkalmazkodó léptékűvé, hogy több, eltérő karakterre bontotta fel, mégpedig a burkolatok változatosságával. A különböző karakterek a környéken található épületeket idézik: a Sétányon most először alkalmazott téglaburkolatos homlokzatok a téglából épült házakra utalnak, a mészkő pedig a Sétányon található korábbi épületekre rímel. Szintén újdonságot jelent a belső udvarok fényviszonyait javító speciális fémlemezborítás is, amelyet Magyarországon ilyen volumenű lakóépület-együttesnél még nem alkalmaztak korábban.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt egy olyan nagyszabású projektet sikerült megvalósítanunk Budapest szívében, amelyben az induláskor csak kevesen hittek. A sikert nem csak a rangos nemzetközi elismerések, hanem az is mutatja, hogy a budapestiek és az itt tanuló, dolgozó külföldiek körében is kiemelkedően kedveltnek számít ez a teljesen újjáépített városnegyed, legyen szó lakásról, ingatlanbefektetésről, bevásárlásról vagy akár munkahelyről. Az elvégzett munka nagyságát jól jelzi, hogy 22 hektár terület újult meg, ahol összesen közel egymilliárd euró értékben 2700 új lakás, 100000 négyzetméter irodaterület és 50000 négyzetméter kereskedelmi ingatlan épült meg

– mondta Földi Tibor, a Cordia igazgatóságának elnöke.

Ez az év nem csak a Sétány befejezése miatt számít kiemelkedőnek a Cordia életében. A hazai piacon az idén 7 új lakóingatlan-fejlesztés elindítását, illetve rekordszámú, több mint 1800 lakás átadását tervezi a vállalat. Mindemellett 860 lakás értékesítésével számolnak, ami több mint a duplája a tavalyinak, illetve mintegy 2100 lakás építésén dolgoznak, hamarosan pedig elindul egy nagyszabású, Duna-parti városrészfejlesztési projekt is. Bár a Sétány fejlesztése befejeződik, a Sétányt körbevevő negyed megújítása folytatódik, hiszen a Futureal-csoport is több lakó- és irodaprojektet valósít meg a környező utcákban.

A Corvin Sétányon megépült lakások népszerűségét és különleges státuszát mutatja, hogy az itt található, bérbe adott otthonok bérleti díja – az országos és a fővárosi átlagárakkal szemben – csak átmenetileg csökkent a Covid-időszak alatt. Ez részben azzal magyarázható, hogy olyan, jó infrastruktúrájú, könnyen megközelíthető, minőségi otthonokról van szó. amelyek olyan irodaházak és felsőoktatási intézmények közelében találhatók, amelyek számos külföldi fiatalt vonzanak. A könnyű és problémamentes bérbeadást támogatja a Cordia Property Management immár közel 500 lakást kezelő professzionális csapata is, amely a tulajdonosok kérésére a kiadhatóságra optimalizálva rendezi be a lakásokat, keres bérlőt, köt velük szerződést és intézi a bérleti díj beszedését is. Mindennek köszönhetően jelenleg a Sétányon található stúdió lakások havonta 140.000 forint körüli, az egy hálószobás otthonok pedig 200.000 forint feletti áron adhatók ki.

Rovatok