Index Vakbarát Hírportál

Nagyot gurít a Bridgestone a hazai flottakezelésben: Magyarországra érkezik a Webfleet Solutions

2021. augusztus 4., szerda 13:47

Bár a Bridgestone-ról jobbára a gumik jutnak eszünkbe, a cég portfóliójába a flottakezelés is beletartozik Webfleet Solutions márkanév alatt. Érdemes megjegyezni őket, mert az általuk képviselt csúcstechnológia és a nemzetközi piaci beágyazottság nyomán várhatóan az egyik legmeghatározóbb hazai flottakövetési rendszerré válnak rövid időn belül. Erről beszélgettünk Dariusz Terleckivel, a cég lengyelországi és kelet-európai ágának értékesítési igazgatójával.

Miért fontos, hogy a szállítmányozók figyelmet fordítsanak a flottájuk követésére és azt korszerű eszközökkel tegyék?

A modern szolgáltatások egyik fontos jellemzője az optimalizáltság, nem kivétel ez alól a szállítmányozás sem – sőt ez egy olyan terület, ahol ez nemcsak jó, hanem elengedhetetlen, hiszen e finomhangolás nélkül a költségek elszállhatnak, az egyre magasabb szintű környezetvédelmi elvárások pedig nehezen tarthatók. Elemi érdeke tehát a szállítmányozóknak, hogy flottamenedzsmentjükhöz a legkorszerűbb technológiákat használják. Ebben kívánunk segítséget nyújtani a magyar szállítmányozási szektornak az itteni piacra való nyitással. Cégünk, mely azon túl, hogy a jól csengő Bridgestone márkához kötődik, nem ismeretlen az országban amiatt sem, mert számos multinacionális cég itteni leányvállalatánál már bizonyított. A magyar piac irányába történő bővítés tehát nem ugrás az ismeretlenbe: tökéletesen tisztában vagyunk a helyi viszonyokkal, szabályozási rendszerekkel és szokásokkal, emellett már partnerhálózatunk is kiépült, így minden tekintetben készen állunk arra, hogy megkezdjük szélesebb körű szolgáltatásunkat.

Milyen a kötődésük a Bridgestone-hoz?

Az, hogy a Webfleet Solutions a Bridgestone leányvállalata, számtalan előnyt jelent az ügyfelek (és általánosságban a szállítmányozási iparág) számára. Túl azon, hogy a Bridgestone-hoz kötődő hagyományos szolgáltatások (gumik, szervizelés) immár csomagban is adhatóak a szoftveres és telematikai ajánlatokhoz kapcsolva, a rendszer által kinyerhető adatok hozzájárulhatnak a gumik és az alkatrészek hosszú távú fejlesztéséhez. Ennek eredményeként hatékonyabb szállítási kultúra alakul ki, ami minden iparági szereplőre pozitív hatással van.

A jelentős széndioxid-kibocsátással járó szállítmányozás egyik kiemelt szolgáltatójaként szem előtt tartják a szektor és saját munkájuk környezetre gyakorolt hatásait?

A hatékonyság és a környezetvédelem mind az ügyféloldalon, mind a szolgáltatónál kulcskérdés. Ma már nem engedhető meg, hogy egy cég, különös tekintettel, ha a szállítmányozásban érdekelt, ne figyeljen a környezetre gyakorolt hatásaira. Ez a Webfleet Solutions számára is fontos: afrikai faültetési programokkal váltjuk ki a gondosan kalkulált széndioxid-lábnyomunkat (legutóbb 130.000 fával!), és nemrég környezetvédelmi ISO 14001:2015 tanúsítványt is szereztünk. Szolgáltatásainkat úgy alakítjuk, hogy Európa szállítmányozása minél hamarabb minél zöldebbé válhasson. A flottamenedzsment általi teljesítményoptimalizációnak köszönhetően a fogyasztás (és a károsanyag-kibocsátás) akár 25%-kal is mérsékelhető, az OptiDrive360 fantázianevű programunk pedig figyeli a sofőrök vezetési stílusát, majd visszajelzést ad arról, hogy miben fejlődjenek a gazdaságosabb közlekedés érdekében. A Webfleet Solutions elkötelezett a közlekedés elektromos alapokra helyezése mellett, ezért számos villanyautógyárral együttműködve szinte minden modellhez kínálunk optimális megoldásokat. Amellett, hogy a flottakezelők egyszerűen nyomon követhetik és hatékonyan kezelhetik a villanyautókat flottájukon belül, a WEBFLEET az utazási adatok alapján arra is javaslatot tesz, hogy mely járműveket érdemes elektromos modellre cserélni. A zöld megújulást leginkább szem előtt tartó ügyfelek a Justdigit nonprofit szervezettel közösen létrehozott 'Green Your Fleet' internetes felületünkön karbonlábnyom-becslést is kérhetnek, mellyel ők is hozzájárulnak a faültetésekhez.

A Webfleet Solutions fejlesztési irányai mind-mind a kor kihívásaira adott technológiai válaszok. Kiemelten kezeljük például az elektromos járművek támogatását, hogy az ügyfelek minél nagyobb része válthasson át erre a meghajtásra. A töltési szintek figyelése, a töltőponthálózat rendszerszintű ismerete és az elektromosflotta-menedzsment már mind elérhető. Abban is segíthetünk, hogy az adatok alapján mely járműveket és feladatokat érdemes elektromossá tennie az ügyfélnek. Ehhez egy majd százezer járműves felmérés adja a fő támpontot, ez alapján egyébként Európa haszongépjárműveinek 60%-át érdemes lenne elektromos meghajtásúval kiváltani. A Webfleet Solutions a fedélzeti kamerák balesetvédelmi szolgáltatásain is javítana: a rendszer hamarosan már nem csupán utólagosan tenné lehetővé a kritikus helyzet elemzését, hanem mesterséges intelligencia segítségével élőben figyelmeztetné a vezetőt a kockázatos szituációra. Célunk, hogy minél több autóipari céggel együttműködve elérjük azt, hogy rendszereink a lehető legkönnyebben integrálhatóak legyenek a járművekbe – ezzel is csökkentve leendő ügyfeleink belépési költségeit. Olyan nagy nevekkel folyik e témában a közös munka, mint a BMW, a Mercedes-Benz, vagy a Peugeot-t és a Citroënt is magába foglaló PSA-csoport.

Mi garantálja azt, hogy a magyar ügyfelek számára is kedvező megoldásokat fognak tudni nyújtani?

A Webfleet Solutions a nagysága mellett is rugalmas tudott maradni: piacvezetőként több mint 50.000 ügyféllel állunk kapcsolatban, akik igen sokfélék, és ez megkövetelte egy olyan sztenderdizált rendszer kifejlesztését, mely testreszabható funkcióival képes rugalmasan alkalmazkodni a különféle szektorok igényeihez. Rendszeresen működünk együtt egyéb külső szolgáltatókkal, melyek még adaptívabbá teszik a felhasználói igények kiszolgálását, helyi környezetre optimalizálását – ilyen például a HUGO útdíjrendszer kezelésének képessége is. A Webfleet Solutions pozíciójából fakadóan nem engedheti meg magának, hogy ne fejlesszen: ígéretünk szerint legalább negyedévente kijövünk valami hasznos újítással, így leendő magyar ügyfeleink is mindig biztosak lehetnek abban, hogy az elérhető leginnovatívabb szolgáltatás előnyeit élvezik.

Rovatok