Index Vakbarát Hírportál

Nyelvvizsgázz papucsban és pizsamában!

2022. május 4., szerda 15:09

Milyen az ideális nyelvvizsga? A válaszok között leginkább a gyorsaság, a rugalmasság és általában a digitális világ biztosította előnyök jelennek meg. Akár az egyetemi tanulmányok miatt, akár más okból szeretnénk tesztelni nyelvtudásunkat, van egy megoldás, aminek a segítségével nem a vizsgázónak kell a vizsga körülményeihez alkalmazkodni, hanem az egyéni igényekhez igazodva alakítható ki a menetrend.

Időben és technológiában már távolinak számít, amikor a vizsgázóknak az egész napját egy nyelvvizsga köré kellett szerveznie, aminek keretében akár többórás vonatutat is vállaltak, hogy a megmérettetés helyszínére eljussanak. Sokan emlékezhetnek még ezekre a kényelmetlen és kellemetlen helyzetekre, de a 21. században már nem feltétlenül kell így lennie; sőt, az egykori gyakorlat a mai korosztályok igényeivel, életfelfogásával és szokásaival sem egyezik.

A valós gyakorlati tudást mérő nyelvvizsga a tényleges nyelvhasználati szokásokon alapszik

– osztja meg tapasztalatait Lancz Alexandra, az iTOLC Nyelvvizsgaközpont vezetője.

Az Y és a Z generáció kis túlzással élve okostelefonnal a kezében nőtt fel. Digitális bennszülöttek, akik életük számos aspektusát az online világban élik meg, így sok esetben az idegennyelv-tudásukat is online körülmények között hasznosítják. Már kutatások bizonyítják, hogy ezek a nemzedékek a digitális környezetben zajló nyelvvizsgát preferálják.

Ezzel az elgondolással jött létre – itthon elsőként – a teljes mértékben interneten keresztül letehető, angol és német nyelvű államilag akkreditált nyelvvizsga, az International Test of Language Competence, röviden az iTOLC. A nyelvvizsga akár otthonról is elvégezhető, „papucsban és pizsamában” letehető, rugalmas körülményeket biztosítva a jelentkezők számára. Az iTOLC 2019-es indulása óta már több, mint 12 ezer vizsgázó választotta ezt a lehetőséget.

Az iTOLC nyelvvizsga megszerzése nagyon gyors, a jelentkezéstől számítva akár három hét múlva kezünkbe vehetjük a nyelvtudásunkat igazoló vizsgaeredményt, arról nem is beszélve, hogy két vizsgalehetőséget kapunk egy jelentkezéssel. A meghirdetett vizsgaidőpontokra elég 11 nappal korábban online jelentkezni és a vizsga utáni nyolcadik napon már el is érhető az eredmény. A bizonyítványokat futár szállítja házhoz.

A vizsga lebonyolítása teljes mértékben rugalmas és úgy lett összeállítva, hogy a valóban használható nyelvtudást tesztelje és értékelje. A vizsga lebonyolítása hatékony és gyors, csupán egy délelőttöt vesz igénybe, és a helyszínt a vizsgázó választhatja ki. Lehetőség van otthonról vizsgázni, ehhez semmi más nem szükséges, csak stabil internetkapcsolat. Ez az opció azok számára lehet tökéletes választás, akiknek a megszokott környezet biztonságot ad, segít feloldani azokat a gátlásokat és esetleges vizsgadrukkot, amik előfordulhatnak az idegen nyelven történő beszéd miatt. Ebben a környezetben egész biztosan nem fogja senki és semmi elvonni a figyelmet a vizsgáról, a megmérettetésben részt vevő számára minden adott lesz, hogy csak és kizárólag az előtte álló feladatokra koncentráljon. Ha esetleg valami technikai elakadás történne vagy bármi egyéb zavaró tényező hátráltatná a vizsgát, akkor telefonos és online ügyfélszolgálat egyaránt rendelkezésre áll.

De az iTOLC azok számára is lehetőséget kínál, akik szeretnének barátokkal együtt, egymást támogatva részt venni a vizsgán. Nekik plusz biztonságérzetet adhat, hogy jelen van egy vizsgafelügyelő, akihez az esetleges technikai elakadásokkal fordulhatnak. Akik ezt a formát választják, azok országszerte tizennégy vizsgahelyszín közül választhatnak. Tantermi vizsga esetén is adottak a zavartalan körülmények, külön vizsgaboxok biztosítják a nyugodt környezetet és a szóbeli részvizsga feladatait fejhallgatóval oldják meg a vizsgázók.

Az adott napon vizsgázók egyenlő esélyekkel indulnak, hiszen a beszédkészség vizsgán sincs különbség a feladatok között mindenki kivétel nélkül ugyanazt a feladatsort kapja. A „hagyományos” szóbeli vizsgáknak rendszerint részét képezi, hogy a vizsgázó egy bizottság tagjaival beszélget az adott idegen nyelven. Ezt a gyakorlatot gyakran éri az a kritika, miszerint a vizsgáztatók „arcra osztályoznak”, hiszen az első benyomások mindenkire hatnak. Az iTOLC nyelvvizsga ezt teljesen kiküszöböli, teljes mértékben megvalósul az értékelői objektivitás. A vizsgázó nem vizsgáztató előtt beszél, hanem előre rögzített beszédszituációk hang- és videófelvételeire reagál, és válaszainak hangfelvételét kapják meg az értékelők.

A vizsga teljes ideje alatt lehetőség van a beépített digitális szótár használatára és mivel a vizsga számítógépen történik, az olvashatatlan kézírásból adódó pontvesztés sem akadályozó tényező. Az iTOLC nyelvvizsgával komplex vizsga esetén könnyedén kompenzálhatók az eltérő készségek, például, ha a vizsgázó írásban nagyon jól teljesít, ugyanakkor szóban kicsit gyengébb az eredménye, de a két vizsgarész eredményeinek összevont átlaga meghaladja a 60%-ot, a nyelvvizsga abban az esetben is sikeresnek számít.

Végül még néhány szempont, ami nagyban megkönnyítheti a döntésünket, amikor nyelvvizsgát választunk magunknak. A iTOLC nyelvvizsga környezetbarát, kidolgozásánál a fenntarthatóság is szerepet kapott, hiszen maga a bizonyítvány az egyetlen papíralapú elem. Ezen felül minden héten lehetőséged van iTOLC próbavizsgára, teljesen ingyen. És mi történik akkor, ha a vizsgázó még ezek után is úgy érzi, a vizsga napja nem az övé volt, nem tudta a legjobbat kihozni magából? Ilyenkor lehetősége van arra, hogy jelezze: nem kéri a vizsga kiértékelését. Ezután automatikusan és ingyenesen átkerül a következő vagy az általa választott bármelyik jövőbeli vizsgaalkalomra.

Rovatok