Index Vakbarát Hírportál

Táncolj, bringázz, túrázz és evezz a Dunakanyarban!

A VéNégy Fesztivál a családokat és az aktív programok kedvelőit is várja

2022. május 24., kedd 15:27

A színházi előadások és a félszáznál is több zenei program, köztük a Morcheeba koncertje, mellett ingyenes természetjáró gyalogtúrákkal, valamint kerékpározással kombinált kenutúrákkal is várják a látogatókat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón június 23. és 26. között Nagymaroson. A szervezők célja, hogy minél több család részt tudjon venni az eseményen, így a legkisebbeket bábszínház, irodalmi kuckó, öko-játszóház is várja. Sőt, amíg a szülők buliznak, a gyerekek a VéNégy Oviban játszhatnak.

Kerékpározás hazánk egyik legszebb bringaútvonalán, kenuból, a Duna közepéről megcsodálni és felfedezni a Dunakanyar rejtett kincseit vagy bebarangolni a Börzsöny és a Pilis panorámában gazdag túraútvonalait – a VéNégy Fesztiválon ez is lehetséges.

2021 az új kezdetet jelentette a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó életében, 2022-ben pedig még nagyobb fokozatra kapcsolunk: még több élmény, még több program – látványos utcaszínházi produkciókkal, valamint izgalmas természetjáró és családi programokkal is várjuk a kultúra és a Dunakanyar szerelmeseit.

- emelte ki Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató.

A Magyar Természetjáró Szövetség vezetésével gyalogtúrákon járható be a Szent Mihály-hegy, Zebegény és Törökmező, míg a túlparton Visegrád, valamint hajóra szállva Dömös és a Pilis is felfedezésre vár, olyan legendás helyeket érintve, mint a lélegzetelállító kilátást kínáló Prédikálószék és a Spartacus-vadászösvény.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség – Hazai Vizeken vezetésével kerékpározással egybekötött vízitúrákon vehetnek részt a fesztiválozók. A délelőtti túrákon a Duna mellett Szobig teker fel a csapat, majd onnan egészen a fesztivál helyszínéig eveznek vissza. Míg délután elsőként kenuba szállnak, áteveznek a Dunakanyar legcsodálatosabb pontjára, a Kisoroszi Szigetcsúcsra, majd le Verőcére, ott pedig nyeregbe pattannak, hogy kétkeréken térjenek vissza a fesztiválra.

Idén a fesztiválon olyan zenekarok lépnek fel, mint a Tankcsapda, Road, Halott Pénz, Carson Coma, Vad Fruttik, Russkaja, hiperkarma, vagy az Irie Maffia. Így azért, hogy az apukák és az anyukák felhőtlenül bulizhassanak, kinyit a VéNégy Ovi, ahol a gyerekek szakemberek felügyelete mellett játszhatnak. De sok más izgalmas program is várja a legkisebbeket a fesztiválon.

VEB 2023 EKF bemutatja a Kabóca Bábszínház Danny mesél: A fán lakó gyermekek és a Kodzsugukila, a boszorkány című előadásait, de lesz irodalmi kuckó, napközbeni filmvetítések és gyermek kézműves programok. Az öko-játszóházban pedig játékosan tanulhatnak a környezetvédelemről: kipróbálhatják a nagy hulladékválogató művet, szelektív kukákba csúzlizhatják a szemetet, míg a tavat a veszélyes anyagoktól menthetik meg.

Mindemellett utcaszínházi előadások, tűzzsonglőrök, gólyalábasok és egy kuriózumnak számító VR színházi attrakció is látható lesz június 23. és 26. között Nagymaroson. Akik egy igazi családbarát fesztiválra vágynak vadregényes környezetben, de mégis közel Budapesthez, azoknak érdemes a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót választani.

A természetjáró programokon való részvétel VéNégy Fesztivál karszalaggal ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A résztvevők száma korlátozott, így érdemes a szabad helyekre minél előbb lecsapni.

További információ: https://venegyfesztival.hu/termeszetjaro-programok/

Rovatok