Index Vakbarát Hírportál

Nyelvtanulás és szép élmények – egy nyári tábor megadhatja mindkettőt

2022. június 2., csütörtök 16:25

A nyár a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt izgalmas időszak. A szülők szeretnék, ha gyermekeik jól éreznék magukat, szép élményekkel gazdagodnának, de közben azért fejlődnének, tanulnának is. Ugyanakkor a szülők is szeretnének egy kicsit kettesben lenni, távol kerülni a gyerekzsivajtól.  Ezek a látszólag talán egymásnak ellentmondó vágyak teljesíthetők egyszerre; a Katedra Nyelviskola nyári táborai egy időben váltják valóra a „három kívánságot”.

Hamarosan megkezdődik a nyári szünet, a gyerekek a sarokba rakják vagy – vérmérséklettől függően – dobják a tankönyveket, jöhet a jól megérdemelt vakáció. A diákoknak szükségük van a pihenésre, a tanulással töltött hónapok után fel kell töltődniük. De mi, szülők tisztában vagyunk azzal, hogy játékos és szerethető formában a nyári hónapok alatt is fejlődniük kell. Gyerekpszichológusok állítják, hogy felesleges, sőt kontraproduktív a gyerekeket az iskolai formában tanulásra kötelezni a szünetben, viszont élményeken keresztül igenis érdemes fejleszteni a tudásukat, még akkor is, ha hét ágról süt a nap.

Pontosan ilyen lehetőséget kínálnak a Katedra Nyelviskola budapesti táborai. Az iskolai nyelvtanulás folytatására, a tanév során megszerzett tudás felfrissítésére remek alkalom egy nyelvi tábor. Ezekben a táborokban az élőbeszéden van a hangsúly, az itt alkalmazott izgalmas módszertan előcsalogatja, aktívvá teszi a gyerekek által még nem alkalmazott nyelvtudást.  A cél az, hogy a gyerekek a tábor egész ideje alatt idegen nyelven kommunikáljanak, angolul vagy németül „boldoguljanak”, akár még az ebédszünetekben is az adott idegen nyelvet használva.

Kisebbeket és nagyobbakat is várnak táborok

Maga a nyelvi tábor egyhetes turnusokban működik, napközi jellege miatt a gyerek napi nyolc órát tölt ott, gyakorlatilag heti negyven nyelvórán vesz részt. Mivel intenzív tanulási folyamatról van szó, a diákok szókincse, beszédkészsége akár többet is fejlődhet mint tantermi keretek között egy félév alatt. A turnusok tematikája nem ugyanaz, vagyis akár két hetet is a táborban tölthet egy diák, akkor is új élményekben lesz része. A változatosságot az is garantálja, hogy nem csupán nyelvi táborok szerepelnek a Katedra kínálatában, hanem nyelvi és sporttáborok is. Itt az angol- vagy némettudás fejlesztésén túl a gyerekek a nap második felében aktívan sportolnak, különböző sportágakat próbálhatnak ki, azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a fizikai aktivitás jól hatással van a tanulásra.

A Katedra táborai az érettségiig bezárólag minden iskolás korosztály igényeit kielégítik. A 7 és 11 év közötti kisdiákok esetében a fókusz az adott nyelv megszerettetésén van, ez legkönnyebben a sikerélményeken keresztül érhető el, így nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a gyerekek azzal az érzéssel menjenek haza, hogy ma is sikerült valami, ma is megdicsérték valamiért. A játékos tanulás természetesen kiemelt szerepet kap ennek a korosztálynak az esetében.

A 12 és 18 év közötti tanulók érdeklődést, motivációját korszerű tananyaggal, eseteként a korosztálynak megfelelő videókkal keltik fel a táborok során. A kamaszodó vagy már kamasz gyerekek sok esetben negatívan állnak hozzá az iskolai feladatokhoz, sportot űznek abból, hogy nyűgnek érezzék a tanulást, de egy ilyen tábor után sok esetben a „nemszeretett” tantárgyból kedvenccé lép elő az angol- vagy a németóra.

A szülők sem véletlenül szeretik a táborokat

A konkrét nyelvtanuláson túl még rengeteg haszna, jótékony hatása van egy ilyen tábornak. Az anya és az apa egy hétig „magára marad”, így alkalom nyílik a gyerek nélküli kikapcsolódásra, a szülőkből ilyenkor újra egy pár lesz, kettesben szervezhetnek programokat. Egyedülálló szülők pedig az így keletkezett énidőt fordíthatják a kikapcsolódásra. A gyerekek pedig hasznosan és kellemes töltik napjaikat, a jó hangulatú táborban alkalmuk adódik új embereket megismerni, így a hét végére esetenként életre szóló barátságok köttethetnek. A kellemes, látszólag játékkal és szórakozással töltött órák alatt a gyerekek szinte észrevétlenül szerzik meg az életben később elengedhetetlen nyelvismeretet. Hosszabb távú, pozitív élményekkel kapcsolják össze a nyelvtanulást, ami a későbbiekben is erős motivációt jelent majd, bármilyen körülmények között is fognak a jövőben idegen nyelvet elsajátítani. Bónuszként pedig a családi nyaraláson megkérhetjük fiúnkat vagy lányunkat, hogy ő beszéljen helyettünk a külföldiekkel. Mi, sokszor még oroszt tanuló szülők csak büszkén mosolygunk a háttérben, amíg gyerekünk megtudakolja, hogy honnan és mikor indul a sétahajó.

A Katedra Nyelviskola hosszú évek óta szervez angol és német nyelvi táborokat az említett két korosztály számára, kimagasló tapasztalattal rendelkeznek abban, hogy kellemes élményeken keresztül használható, korszerű tudáshoz juttassanak gyerekeket. A nyelv, illetve nyelv és sport tematikájú táborok a főváros jól megközelíthető helyein, kellemes környezetben, a Belvárosban, Bel-Budán, Hűvösvölgynél, Zuglóban és Újbudán érhetők el. A turnusok minden héten indulnak június 20-tól egészen augusztus végéig. Minden táborozó gyerek ajándék bögre vagy hátizsák közül választhat, a praktikus és ízléses meglepetések később is eszébe juttatják a táborban töltött szép napokat.

Számtalan elégedett szülői visszajelzés erősíti meg, hogy a Katedra Nyelviskola táborai beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Dalma, két gyerek anyukája azt emelte ki, hogy”a tanárokat fantasztikusnak találták a gyerekek”, Máté pedig röviden, de velősen foglalta össze a tapasztalatokat: „A gyerek nagyon elégedett volt, sokat és hasznosat tanult.” Mariann sorai szintén magukért beszélnek. „Nagyon köszönjük, hogy a nyelvtanulás iránti érdeklődést erősítettek, és hogy a gyerekemnek egy szuper héttel indulhatott a nyári szünet.”

Rovatok