Index Vakbarát Hírportál

Mire lesz jó a nyelvvizsga 2024-ben?

2023. március 6., hétfő 16:56

Gabriel Garcia Márquez hány év magányról írt? Mennyi az első 9 prímszám összege? Mennyi a maximális felvételi pluszpont, amit jövőre C1-es vizsgáért lehet szerezni?

A válasz mindhárom kérdésre kereken 100.

A közelmúltbeli felsőoktatási jogszabályváltozások kapcsán már majdnem minden felsőoktatási intézmény nyilvánosságra hozta, hogy a 2024-es felvételi eljárás során hány pontot ad a nyelvvizsgákért.

Az intézmények döntő többségénél a következő évben is jelentős előnnyel jár a nyelvvizsga-bizonyítvány megléte – sőt, számos egyetem esetén a közép-, és felsőfokú nyelvtudás az eddigiekhez képest is több pontot ér majd.

További újdonság, hogy már bizonyos intézmények a részvizsgákért (csak írásbeli vagy szóbeli), illetve akár az alapfokú vizsgákért is adnak pontokat.

Az intézmények által biztosított 2023-as és 2024-es pluszpontok táblázatos formában itt érhetőek el.

Angol és német általános nyelvből jelenleg 12 központ szervez vizsgákat. Mivel ők mind rendelkeznek állami akkreditációval, ezért a náluk megszerzett bizonyítványok után jár a pluszpont a felvételi eljárásban.

A Covid már szerencsére nem határozza meg a mindennapjainkat, ugyanakkor az élet több területén is velünk maradt, ilyen a nyelvvizsgák világa is. A járványügyi előírások miatt 2020-ban sok központnak szüneteltetnie kellett tevékenységét, de ezzel párhuzamosan elindulhattak a számítógépes online vizsgák is.

A járvány csillapodását követően így a leendő vizsgázók mind a mai napig két vizsgaformátumból választhatnak. Annak sincs akadálya, hogy a hagyományos rendszer szerint papíralapon vizsgázzon a jelentkező, ugyanakkor az online vizsgák is elérhetőek.

Úgy tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a számítógépes nyelvvizsgázás iránt.

– osztja meg tapasztalatait Harmath Péter, az iTOLC Nyelvvizsgaközpont vezetője.

Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre többen választják a számítógépes formátumot, ami jelentős mértékben annak is köszönhető, hogy vizsgázóink az egyre fiatalabb korosztályból kerülnek ki. Az iTOLC Nyelvvizsgaközpont szeretné, ha a nyelvvizsgázás során a jelentkezők úgy kapnának könnyen eredményt, hogy közben a nyelvi mérés és értékelés szakmai szempontjai is érvényesülni tudjanak. Elég 11 nappal az adott vizsgával előtt jelentkezni, és garantáljuk, hogy csupán 8 nap kell ahhoz, hogy kiderüljön az eredmény. Ha a jelentkező azt szeretné, akkor vizsgát tehet vizsgahelyeinken, melyek jelenleg 12 városban érhetőek el, de annak sincs akadálya, ha valaki otthonról, a saját szobájából szeretné próbára tenni a tudását. Sok más központtal ellentétben a hallott szövegértés során a jelentkező saját maga, a saját tempójában indítja el a felvételeket.

A közelmúlt eseményei, a rezsiköltségek emelkedése és az értékeléssel foglalkozó munkatársak által legtöbb esetben használt KATA adózási forma megszüntetése a nyelvvizsgák piacán is új helyzetet teremtett.

Valóban elkerülhetetlenné vált a vizsgadíjak emelése, több központnak is két alkalommal kellett emelnie az árakat az elmúlt fél évben. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a 35 év alatti jelentkezők első sikeres vizsgájának díját a Magyar Államkincstár teljes egészében visszatéríti. Azt is fontos megjegyezni, hogy az iTOLC-nál egy befizetésért rögtön két jelentkezés jár, tehát ha az első vizsga végén a jelentkező úgy érzi, hogy nem tudta megmutatni a tudása legjavát, akkor minden további nélkül kap egy második esélyt.

– osztotta meg velünk az iTOLC Nyelvvizsgaközpont vezetője.

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy a nyelvvizsga idén is számít, jövő évtől pedig még többet érhet. Akár papíralapon, akár online, az iTOLC-nál, vagy más központban vizsgázva megszerezhetőek azok a pluszpontok, amelyek sokat segíthetnek abban, hogy a középiskolákban tanulók bejuthassanak az első helyen választott felsőoktatási intézménybe.

Rovatok