Index Vakbarát Hírportál

Rekordsokan jelölték meg első helyen a pécsi orvos-, fogorvos-, és gyógyszerészképzést

2023. március 31., péntek 13:49

Rekordot döntött a PTE Általános Orvostudományi Karának orvos- és fogorvosképzését, valamint a pécsi Gyógyszerésztudományi Kart első helyen megjelölők száma a 2023-as felsőoktatási felvételi időszakban, emellett annyian választották idén a pécsi orvosképzőt, mint még sosem. Az országos trend a vidéki egyetemek felfutását mutatja, a pécsi képzések vonzerejét a rohamléptekben megújuló infrastruktúra és az első helyes jelentkezőket célzó kollégiumi támogatás is növelheti.

Nagyot ugrott idén a felsőoktatásba jelentkezők száma: míg 2022-ben 99 ezren célozták meg valamelyik magyar egyetemet, idén 126 ezernél magasabb ez a szám, 27 százalékkal több, mint tavaly. A felvételi jelentkezési eredményeket összegző márciusi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott: 65-ről 70 százalékra emelkedett az alapképzésbe jelentkezők aránya, de ami talán ennél is érdekesebb mutató, az a vidéki egyetemek népszerűségének emelkedése: a jelentkezők 57 százaléka tanulna Budapesten, 47 százalékuk viszont nem a fővárosban folytatna felsőfokú tanulmányokat.

Utóbbi tendencia megfigyelhető a Pécsi Tudományegyetem esetében is, ahová16 706-an jelentkeztek, 2257 fővel többen, mint egy évvel ezelőtt. Az idén Pécsre költözésének 100. évfordulóját ünneplő egyetem első helyes jelentkezőinek száma 1162 fővel, míg az állami ösztöndíjas helyekre jelentkezők száma 1909 fővel emelkedett 2022-höz képest.

Sem a pécsi orvos-, sem a fogorvosképzésre nem jelentkeztek még ennyien

Kiemelten népszerű a PTE Általános Orvostudományi Kara, melynek általános orvos- és fogorvosképzésére idén annyian jelentkeztek a rendes felvételi eljárás keretében, mint még sosem: összesen 2054-en tanulnának orvosnak szeptembertől a baranyai megyeszékhelyen.

Közülük 1786-an jelölték meg az államilag finanszírozott, nappali rendszerű képzési formát, 84-gyel többen, mint a szintén magas jelentkezési számokat hozó 2022-es évben. Ez a szám 2021-ben 1662, 2020-ban 1535, 2019-ben 1619, 2018-ban 1556, 2017-ben pedig 1572 volt.

A pécsi fogorvosképzés is csúcsot döntött 903 jelentkezővel, akik közül 787-en államilag finanszírozott keretek között tanulnának. Egy éve 514, tavalyelőtt 475, 2020-ban 592, 2019-ben 541, 2018-ban 514, 2017-ben pedig 551 volt a támogatott képzési formát választók száma.

Első helyes jelentkezések: az orvos- és fogorvosképzés mellett a pécsi gyógyszerészkar népszerűsége is nőtt

Beszédes mutató az első helyes jelentkezések alakulása is a pécsi orvosin. Idén az államilag finanszírozott orvosképzést megjelölők közül 348 diák sorolta legelőre a PTE ÁOK-t, hússzal meghaladva a tavalyi, 30-cal a tavalyelőtti, öttel a 2020-as, 23-mal a 2019-es, 66-tal a 2018-as, valamint 56-tal a 2017-es adatokat.

Ahogy a pécsi orvos-, úgy a fogorvosképzésben is megfigyelhető az első helyes jelentkezők számának megugrása: a tavalyi 73-mal szemben idén 101-en sorolták a lista tetejére. Fél évtized távlatában egyedül a 2020-as év hozott több első helyes jelentkezőt (102), 2019-ben 83, 2018-ban 86, 2017-ben pedig 70 volt ez a szám.

A PTE Gyógyszerésztudományi Karán is első helyes jelentkezési bummot mutat a felvételi jelentkezési statisztika: a 334, államilag finanszírozott képzésre pályázó diák közül 59 nyilatkozott úgy, hogy a többi hazai képzőhellyel szemben Pécsett szeretne leginkább tanulni. Tavaly a 305 jelentkezőből 43-an, tavalyelőtt a 332 diákból 52-en tették a legelőkelőbb helyre a pécsi gyógyszerészképzőt, 2020-ban 349 felvételizőből 45, 2019-ben 312 jelentkezőből 48, 2018-ban 318 főből 50, 2017-ben pedig 355 diákból 44 határozott így.

A statisztikák szerint népszerű volt idén a 2022 szeptemberétől a PTE Gyógyszerésztudományi Karán futó, Magyarországon egyedülállóan kizárólag angol nyelven zajló biotechnológia BSc képzés is: 109-en jelentkeztek rá, közülük 27-en első helyen. Itt ugyan csak a tavalyi évvel vethetők egyelőre össze a számok, de az akkori 80 jelentkező, azon belül pedig 21 első helyes jelentkező fényében ennél a képzésnél is látszik a felfutás.

Vonzó lehet a nagy léptékben megújuló infrastruktúra és az első helyesek kollégiumi díjtámogatása

A pécsi egészségtudományi képzések vonzerejét az oktatási környezet nagy léptekben történő megújulása is emelheti. A pécsi orvos- és fogorvosképzésbe jelentkezők is csúcsmodern infrastrukturális környezetbe érkeznek. Az orvostanhallgatók 2021 szeptembere óta egy, a legmodernebb technológiákkal szerelt 12 ezer négyzetméteres elméleti tömbben tanulhatnak, míg a leendő fogorvosok 2022 őszén vehették birtokba az új, az orvoskari campussal szemben épült, közel 3000 négyzetméteres Fogászati Oktatási Központot.

Szintén húzóerő lehet a teljes kollégiumi díjtámogatás, melyet a Pécsi Tudományegyetem azért dolgozott ki, hogy mérsékelje a felsőoktatási tanulmányokkal járó anyagi terheket, és melyet az idei felsőoktatási felvételi jelentkezési időszakban is népszerűsített.

Ennek lényege, hogy térítésmentesen lehetnek kollégisták azok az elsőévesek, akik a 2023-as rendes felvételi eljárás során kerülnek be a PTE Általános Orvostudományi Kar vagy a Gyógyszerésztudományi Kar osztatlan képzésre, illetve a biotechnológia BSc vagy MSc képzésre, majd sikerrel pályáznak kollégiumi férőhelyre. Az egyéves támogatás két évre is kitolható, ehhez csak jól kell tanulniuk a pécsi orvosisoknak, fogorvosoknak, gyógyszerészeknek és biotechnológusoknak.

Címoldali kép: frissen végzett orvosok a PTE Általános Orvostudományi Kar diplomaosztóján 2022 júliusában – fotó: Verébi Dávid/PTE ÁOK

Rovatok