Index Vakbarát Hírportál

„Jobb helye is lehetne az apródnak”

2023. június 30., péntek 00:02

Közös kampányban hívja fel a figyelmet az adakozás, és egyben a fenntarthatóság fontosságára a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Posta, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A kampány keretein belül a szervezetek év végéig egységes megjelenéssel és üzenettel igyekeznek a lakosság figyelmét a nehéz sorsú gyermekek és családok irányába fordítani, és tudatosítani, hogy az épp nem használt érmék otthoni gyűjtögetésénél „Jobb helye is lehetne az aprónak”.

„Jobb helye is lehetne az apródnak”, mint otthon a kisasztalon vagy az autóban, esetleg egy befőttesüvegben gyűjtve – hangsúlyozza a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Posta (Posta), Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (Gyermekmentő) közös arculatú kommunikációs kampányában.

A most kezdődő akció lényege, hogy a szervezetek által, többek között a Magyar Posta mintegy 800 fiókjában kihelyezett gyűjtőpontokon perselyekbe dobhatja a lakosság az otthon összegyűlt aprópénzt. Ezeket az MNB visszavezeti a pénzforgalomba, ellenértékét pedig a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapja meg, így támogatva azok közhasznú munkáját, amely a rászoruló családok boldogulásának elősegítésére irányul.

A nehéz sorsú gyermekek és családok támogatása mind a négy részt vevő szervezet számára kiemelten fontos, és reményeik szerint az év végéig tartó összehangolt kampány felerősíti Lao-ce minden időben fontos üzenetét: „Aki kapni akar, az tanuljon meg adni.”

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelt társadalmi felelősségvállalási cél a lakosság pénzügyi ismereteinek, tudatos pénzhasználatának erősítése, és a fenntartható gazdálkodás hangsúlyozása. Az együttműködéssel a fenti pénzügyi edukációs célok teljesülése mellett az időről-időre felhalmozódó, otthon gyűjtögetett vagy kallódó érmék is visszakerülnek a gazdasági körforgásba és karitatív célok is teljesülnek.

Az érdeklődők az mnb.hu/ermegyujtes oldalon tájékozódhatnak a legközelebbi perselyek helyszínéről és a kampány részleteiről.

Rovatok