Index Vakbarát Hírportál

A Nagy Generáció koncertjei

2023. július 6., csütörtök 12:28

Mannfred Mann’s Earth Band és Yes, Jon Anderson közös koncert.

A Krokodil Rock Kft új, igazi zenei csemegét jelentő sorozatot indított „A Nagy Generáció koncertjei” címmel. Az első előadás július 9-én, az Erkel Színházban kerül színpadra. Egymás után ad önálló koncertet a progresszív rock két nagyágyúja, a Manfred Mann's Earth Band és Jon Anderson, aki elsősorban a Yes zenekar énekeseként és vezetőjeként vált ismertté.

A sorozat második előadására három hónapot kell várni. Október 8-án szintén az Erkel Színház színpadán „randevúzik” az afro-rock, karibi, funky zene kiemelkedő reprezentánsa, az Osibisa, valamint a jazzrock műfajának egyik megteremtője, a Colosseum.

Felmerülhet a kérdés. Mi alapján válogatott össze a Krokodil Rock, stílusában teljesen eltérő irányzatokat, zenekarokat?

A válasz nem olyan bonyolult. Minden esetben az értékelvűség az összetartó erő. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy nem csak a zenészek korosodnak, hanem mi, a közönség is öregszünk, s ne szépítsük, fogyunk. Anno, a 60-as, 70-es években, szinte drukkoltunk: Beatles, vagy Rolling Stones? Led Zeppelin, vagy Deep Purple?

Velünk együtt válaszaink is szelídültek. Változtunk és értékítéleteink is változtak. A „vagy-ból” „és” lett. Már úgy látjuk a világot, hogy Beatles és Rolling Stones. Led Zeppelin és Deep Purple. A szakadék elsősorban a progresszív és a kommersz, esetleg a rock és a pop között helyezkedik el.

Július 9-én az első részben a Manfred Mann's Earth Band ad kilencven perces koncertet. A Dél Afrikából származó zenésznek ez a formációja 1971 óta létezik. Az ezt megelőző tíz évben zenekara egyszerűen Manfred Mann néven játszott. Rengeteg világsiker fűződik nevükhöz.

1983-ban, a nyugati zene egyik első hírnökeként egymás után három este kápráztatták el a magyar közönséget, még a régi Budapest Sportcsarnokban. Programjuk akkor a Somewhere is Africa ikonikus lemezükre épült.

Jon Anderson új formációja két órán lesz színpadon. A művész örök kísérletező. A számára világhírt jelentő Yes zenekaron kívül pl. együtt zenélt pl. Vangelissel is, Jon and Vangelis néven.

Aki tartalmas zenei élményre vágyik, eljön az Erkel Színházba július 9-én.

S sajnos, nagy valószínűséggel utoljára láthatja a rockzene e két mítoszát Magyarországon.

Jegyek válthatók az eventim.hu weboldalon, az össze jegyirodában, valamint előadás előtt a helyszínen.

Rovatok