Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy kinek szurkol az ismert magyar autóversenyző

2023. július 21., péntek 08:52

A Bolt magyarországi nagyköveteként Keszthelyi Vivien autóversenyző is részt vesz a szombati Forma-1 Qatar Airways Magyar Nagydíj időmérő edzésén. A futam kapcsán elmondta, hogy melyik Forma-1 versenyző stílusjegyei állnak hozzá a legközelebb, és mi történne, ha azonos körülmények között kellene vele versenyeznie, de beszélt arról is, hogy versenyzői tapasztalattal hogyan közlekedik a közúti forgalomban, és milyen esetben tartja a taxizást a legjobb megoldásnak.

Keszthelyi Vivien autóversenyző neve mostanra egyet jelent a motorsportok új, fiatalos és dinamikus generációjával. Az egyik csapat meghívásának eleget téve – csakúgy, mint az elmúlt 5 évben szinte minden alkalommal – idén ismét ellátogat a Hungaroringre, hogy a nézői székből szurkolhasson a mezőnynek, és közülük is egy bizonyos versenyzőnek, Max Verstappen-nek. A vele készült interjúból kiderült, hogy Verstappen személyiségével és stílusával tud leginkább azonosulni:

Ő is fiatalon került a versenyek világába, és messziről látszik rajta, hogy határozott és bevállalós. Ha meg akar valakit előzni, bármilyen lehetetlennek is tűnik, beleáll és végigcsinálja. Igazi versenytűz lobog benne. Az erős autó csak egy dolog, de nála jól látszódik, hogy mennyire fontos a csapatmunka és a versenyző teljesítménye.

Vivien arra a kérdésre is válaszolt, hogy milyen lenne Verstappen ellen versenyezni.

A vele egy megmérettetés nem reális forgatókönyv, hiszen jóval több kilométerrel rendelkezik és több tapasztalata van, de játszunk el a gondolattal. Elméletben borzasztó nehéz dolgom lenne, mert én is olyan típusú versenyző vagyok, aki, ha a fejébe veszi, hogy előzni fog, akkor nem nyugszik, amíg ez nem sikerül. Verstappen-t hasonlónak látom. Ha a jövőben azonos feltételek mellett állnánk a rajthoz, akkor az említett stílusjegyek miatt igencsak kiélezett és akciódús jelenetek váltakoznának.

A közúton sem jön zavarba a rizikós helyzetektől, de ehhez rengeteg gyakorlás segítette hozzá, amit hiányol is a vezetés-oktatásban.

Nehéz dolgom lenne, ha össze akarnám számolni az eddig megtett utat. A jogosítványom megszerzése óta közúton valószínűleg már régen elhagytam a félmillió kilométert. A verseny-kilométerek egy másik kérdés, ott pályától függően verseny sorozatonként akár több ezer kilométerről is beszélhetünk. A közúti közlekedésben megfontolt és nyugodt sofőrként szoktak emlegetni az utastársaim. Az autóversenyzésben szerzett tapasztalatokat – mint a gyors reakcióidőt és az elkerülő manőverek beható ismeretét –- kivétel nélkül minden pilóta kamatoztatja a forgalomban. Az autóversenyző ismerőseimnek nem volt még közúti balesete. Magyarországon rengeteg vezetéstechnikai tréningre van lehetőség, ahol például ki lehet próbálni, hogy milyen csúszós úton hirtelen fékezni. Ez az, amit kissé hiányolok a hagyományos vezetés-oktatás gyakorlati részéből, de önszorgalomból a jogosítvány megszerzése utána egyre több ember teszteli ilyen módon a saját képességeit, ami egy bíztató jelenség.

P1000234

A városi forgalomban egy autóversenyző is sokszor inkább a taxit választja, ha a gyorsaságról van szó.

Hiába a világ leggyorsabb autója, amit a legjobb pilóta vezet, a belvárosi forgalomban egyenlőek vagyunk. Ha időben kell odaérni valahova a legnagyobb dugóban, akkor a taxi a jól bevált megoldás. Végtelenül egyszerű alkalmazásával, átláthatóságával, tervezhetőségével a Bolt verhetetlen. Tavaly is velük mentem a vasárnapi nagydíjra, és izgultam is a leterheltség miatt, de percre pontosan az alkalmazásban megjelölt érkezéssel ott volt értem az autó. Ráadásul pont ehhez az úthoz köthető az egyik legjobb taxis élményem: hosszasan beszélgettünk a sofőrrel az autóversenyzésről és az előttünk álló futamról, amikor kiderült róla, hogy nem csak lelkes szurkoló, de engem is felismert, csak izgult és ezt eleinte nem merte bevallani.

 

A BOLT idén is a hazai fesztivál- és versenyszezon kiemelt szereplője. Gyors, kényelmes és biztonságos megoldást nyújt minden fesztiválozó és Forma-1 szurkoló számára.

Idén májustól a Bolt lett a Hungaroring hivatalos taxitársasága. A júliusi F1 futam alatt egy kijelölt Bolt taxi megállóhelyen vehetik igénybe a taxi szolgáltatást az utasok, a már megszokott, MOL-kúttal szembeni taxidroszton.

Az utasok a fesztiválszezonban már számos alkalommal találkozhattak a Bolttal, többek közt a MBH Bank Gourmet fesztiválon, a Holly Peace Budapesten, a Heineken Balaton Sound ideje alatt Zamárdi területén, és a Fishing on Orfűn is. A nyár további részében a társaság autóit a Sziget fesztiválozói is igénybe vehetik majd.

Rovatok