Index Vakbarát Hírportál

Megújult formában várja látogóit a Vasúttörténeti Park egyik legnépszerűbb eseménye

LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója

2023. szeptember 22., péntek 00:02

Idén sem maradhat el a már hagyományosnak mondható Kerti Vasutak Találkozója a Vasúttörténeti Parkban, mely most bővített programmal és tartalommal kerül megrendezésre. Az idén 17 éves programsorozat szeptember 23-24-én látogatható, és ezúttal még színesebb programkínálattal készülnek a szervezők.

A LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója a korábbi Európai Kerti Vasutak elnevezésű rendezvény megújult köntösbe öltöztetett változata, amely idén szeptember 23-24-én várja látogatóit. Az esemény fókuszába ezúttal is a kerti kisvasutak, valamint a modellvasutak kerülnek, most azonban még több interaktív és szórakoztató programmal készülnek a szervezők. Nem véletlen, hogy a családi programok között az egyik legnépszerűbb eseményként tartják számon, hiszen két napig 10 és 18 óra között kicsiknek és nagyoknak egyaránt garantált az egész napos szórakozás.

A nemzetközi mezőnyben idén is láthatunk magyar, horvát, német és szlovén kerti vasutakat, az Orient-csarnokban vasútmodell-kiállítást, és részletgazdag, akár 70 méteres terepasztalokat is, amelyeken többek között német, osztrák, svájci és amerikai vasúti járművek modelljei is futnak majd. Sőt, akár kisvonat szimulátort is láthatnak a látogatók, de a Kandó-kiállítást is megnézhetik vasúti muzeológus vezetésével.

Szombaton a Közlekedési Múzeum jóvoltából, a 'Dobd fel a bringád!' elnevezésű program keretében a családok készíthetnek egyedi láthatósági matricákat, kerékpárdíszeket is, és a bicikli-szerelésről is kaphatnak hasznos információkat.

Ha pedig további izgalmas élményekre vágynak a gyermekek, akkor érdemes ellátogatni a Ninja versenypályára, az Óriás kalózhajóhoz, vagy akár a kézműves-, arcfestő-, vagy csillámtetoválás-programok egyikére. Koncertekből sem lesz hiány: a Libavonat és az Ákom-Bákom Bábcsoport előadásai mindkét nap szórakoztatják majd a látogatókat.

Bízunk benne, hogy az esemény megújult formája és tartalma még az eddigieknél is jobban elnyeri majd látogatóink tetszését, és ezen a szeptemberi hétvégén nem csupán a 17. kerti vasutak eseménynek adhat otthont a Vasúttörténeti Park, hanem új családi élményeknek is!

- mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.

Az eseményre az általános éves jegyárak érvényesek.

A Szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

Rovatok