Index Vakbarát Hírportál

Mit tehetünk az élelmiszerpazarlás ellen?

2023. szeptember 22., péntek 17:06 | aznap frissítve

Kutatások szerint a világon évente a megtermelt élelmiszerek egyharmada, azaz 1,3 milliárd tonna kerül a kukába. Magyarországon ez az adat évente 65 kilogramm fejenként, az EU-s átlag pedig 92kg/fő.

Ha pedig ez a szám nem lenne elég, ráadásként a szeméttelepekre kerülő élelmiszerek rothadása óriási mennyiségű metán felszabadulásával jár, tehát a környezetszennyező hatása is igen jelentős. Minden kidobott falat előállításához feleslegesen használjuk az olyan – igencsak véges - erősforrásainkat, mint a földterület, a víz és ez energia. Természetesen mindezért nem csupán a háztartások felelősek, hiszen az élelmezési lánc minden állomásán keletkezik hulladék, azonban a pazarlás már valóban a fogyasztók számlájára írandó.

Hogyan tudnánk megmenteni a kidobásra ítélt élelmiszert?

Bár az ipari folyamatokra egyéni szinten nem vagyunk befolyással, mégis mi magunk is rengeteget tehetünk azért, hogy minél kevesebb ételt kelljen a kukába dobni. Ezt pedig megelőzéssel, tudatos tervezéssel, maradékmentő ötletekkel és a keletkezett hulladék okos felhasználásával tehetjük meg.

Megelőzés és tudatos tervezés

Első és nagyon fontos lépésként eleve úgy vásároljunk élelmiszert, hogy minél kevesebb felesleges – aztán pedig kidobandó – étel kerüljön a hűtőnk és a kamránk polcaira. Praktikus, ha előre megtervezzük a heti menüt és egy bevásárlólista segítségével ehhez vesszük meg a szükséges hozzávalókat, így elkerüljük az impulzus vásárlást.

Éhesen se menjünk boltba, mert akkor is valószínűbb, hogy olyan felesleges vagy túl nagy mennyiségű termékeket teszünk a kosarunkba, amelyeket csupán az éppen korgó gyomrunk kíván.

Csoportosítsuk az élelmiszereinket lejárati idejük szerint, hogy mindig a régebbi ételek kerüljenek előrébb, emellett pedig mindig gondoskodjunk az ételek megfelelő tárolásáról is, így elkerülhetjük az idő előtti megromlásukat.

Maradékmentés

Ha mégis túl sok élelmiszer maradt meg, akkor sem kell rögtön a szemetes felé vennünk az irányt. A főtt ételek nagy részét például nagyszerűen le lehet fagyasztani, majd később bármiféle állagromlás nélkül elővenni és elfogyasztani. Ha az étel típusa ezt mégsem engedi, akkor adjuk oda egy hajléktalannak vagy egy rászorulónak, biztosan jól fog nekik esni egy tál meleg vacsora.

Előfordul, hogy pont annyi étel marad meg, ami már egy étkezésre nem elég, vagy csak egyszerűen unalmas már harmadik nap is ugyan azt enni. Ilyenkor jöhetnek a különböző maradékmentő receptek, amelyek segítségével új, izgalmas fogásokat varázsolhatunk az asztalra.

Használjuk fel, amit lehet

A kissé fonnyadt zöldségek is tökéletesek a krémlevesekhez vagy főzelékekhez, a gyümölcsökből pedig lekvárokat, szószokat főzhetünk, smoothie-t készíthetünk. Az enyhén sérült terményekből is távolítsuk el a rossz részt, és bátran használjuk fel a többit. Emellett pedig a zöldségek levele és szára is sokszor kitűnő alapanyag lehet különböző receptekhez.

Ne dobd ki a hulladékot

A tényleges hulladékot sem muszáj a kukába dobni, hiszen a növényi részeknek nagyszerű helye van a komposztban is. A komposztáláshoz ráadásul nem is kell saját kert, a városokban ugyanis több helyen találunk közösségi komposztálókat, vagy akár egy praktikus, beltéri berendezést is beszerezhetünk.

A vidéki állattartók ennél is szerencsésebb helyzetben vannak, tekintettel arra, hogy a háztáji állatok előszeretettel fogyasztják el az ételmaradékot. A tyúkokkal például bármit meg lehet etetni, de a nem penészes vagy rohadt zöldségek és gyümölcsök nagy része is adható lónak, kecskének, birkának egyaránt. A hullott gyümölcs pedig biztosan nem vész kárba, ha a cefrébe kerül.

Ha szeretnéd bővebben megismerni az élelmiszerpazarlás problémáját és lehetséges megoldásait, látogass el a régió legnagyobb fenntarthatósági rendezvényére, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó és Élményprogramra, melynek szervezője a Kék Bolygó Alapítvány.

Az esemény egyedülálló és eddig soha nem tapasztalt élményeket, tartalmilag és látványvilágát tekintve is kiemelkedő kiállítást, kézzelfogható megoldásokat, szakmai programot és interaktív játékokat kínál a fiatalabb generációnak, a nagyközönségnek és az üzletnek egyaránt. A rendezvényre a belépés díjtalan.

Találkozzunk 2023. szeptember 27. és október 1. között a Hungexpon!

További részletek: planetbudapest.hu

Rovatok