Index Vakbarát Hírportál

Gondot okoz az infláció? A Tesco tartósan alacsony árai segíthetnek.

2023. október 20., péntek 00:02

A Tesco már augusztus óta folyamatosan alacsonyan tartja a csirkemellfilé árát, amit az Árfigyelő adatai is alátámasztanak, ahol az áruházlánc rendszeresen az első, illetve második helyen szerepel a termék kedvező árazásával. Az olcsó bevásárlást az áruházlánc egyéb eszközökkel is támogatja, így például az élelmiszerek áremelkedését a szállítói árak emelkedésének mértéke alatt tartja. Emellett megújult Árgarancia programjában még több gyakran keresett sajátmárkás termékre garantálja az alacsony árakat, már akcióban is.

A Tesco kedvező árakkal segíti a magyar családokat és nyugdíjasokat, hogy a vásárlók olcsón juthassanak hozzá a kosarukban leggyakrabban előforduló termékekhez. Az Árfigyelő szerint a felületen szereplő egyéb áruházláncokkal összehasonlítva a Tesco augusztus óta a legalacsonyabb, illetve második legalacsonyabb áron kínálja a csirkemellfilét. A csirkemellfilét is magukban foglaló ex-árstopos termékek igen kedvező árazása miatt ezekre az árucikkekre nagy az érdeklődés, a Tesco ezért korlátozást vezetett be az egyszerre vásárolható mennyiségekre vonatkozóan. A limit azonban mind az egyéb élelmiszer-üzletláncok korlátozásaihoz, mind pedig a hatósági árak idején engedélyezett mennyiségekhez képest magasabb, és bőven fedezi a háztartások heti igényét.

Árelőny a vásárlóknál

A Tesco a teljes élelmiszer-kínálatban igyekszik alacsonyan tartani a fogyasztói árakat. A mindig ugyanazt a termékkört érintő mérések is azt támasztják alá, hogy a beszerzési árak növekedésével összehasonlítva az áruházlánc értékesítési árainak emelkedése a július-szeptemberi hónapokban 2,8-3,8 százalékponttal volt alacsonyabb, a különbséget pedig a Tesco kedvezményes árak formájában a vásárlóknak adta át.

Garantáltan alacsony árak

Több mint 600 árucikkre a Tesco tavaly óta Árgaranciát is vállal, ami azt jelenti, hogy ezeknek a gyakran keresett, illetve alaptermékeknek az árát az áruházlánc üzleteiben és online felületén is alacsonyan tartja. Az Árgarancia program kínálata nemrég megújult, és a vásárlói preferenciákat követve most már többségében sajátmárkás termékeket tartalmaz. Az Árgarancia logó alatt értékesített termékek árát a Tesco továbbra is minden héten összehasonlítja a versenytársaknál érvényes árakkal, és azokhoz képest a legalacsonyabb szinten tartja. Ha pedig ezeket az árucikkeket máshol mégis olcsóbban lehet megvenni, visszafizeti a különbözetet.

Árgarancia programunk segítséget jelent a vásárlóknak, hogy ne kelljen az árak összehasonlításával foglalkozniuk, hiszen mi elvégezzük helyettük a feladatot. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a vásárlói szokások változását, így az Árgaranciát ezentúl még több kedvenc sajátmárkás termékre vállaljuk. A vásárlókat minden polcon várja egy jó döntés, most például a sajátmárkás gabonapehely, tojásmentes száraztészta, szeletelt paradicsom paradicsomszószban vagy bulgur legalacsonyabb árát is garantáljuk. Az inflációellenes védőháló fenntartása érdekében pedig már akcióban is kínálunk árgaranciás árucikkeket, melyek árát versenytársaink akciós áraival vetjük össze

– mondta Kámán Tamás, a magyarországi Tesco beszerzési igazgatója.

Kuponnal most még olcsóbb

Az október 22-ig tartó Triplázó napok keretében a Tesco minden elköltött 100 forintonként 3 pontot ír jóvá az alkalmazásban az erre jogosító kupont érvényesítő Clubcard-tagoknak. A kupon egy tranzakció alkalmával egyszer, a promóció időtartama alatt azonban több alkalommal is felhasználható. Akik pedig október 22-éig minimum 5000 forint értékben vásárolnak, 1200 forint értékű kupont kapnak, amelyet október 25. és 29. között válthatnak be legalább 12 ezer forintos vásárlásnál.

Rovatok