Index Vakbarát Hírportál

Változatos tematikával várja vendégeit az őszi Infotér Konferencia

2024. október 14., hétfő 00:02

15. alkalommal gyűlik össze az hazai informatikai szektor színe-java Balatonfüreden október 15-17 között az Infotér konferencián. A jubileumi konferencia célja, hogy segítséget nyújtson mindazoknak, akik meg szeretnék érteni, nyertesévé akarnak válni, vagy akár formálni vágyják a világban zajló eseményeket.

Az Informatika a Társadalomért Egyesület megalakulásakor azt a cél tűzte ki maga elé, hogy szeretné a társadalom szélesebb körével megismertetni a digitalizációval járó változást és annak hatásait. A felkészültség elengedhetetlen, hiszen így lehet jól reagálni a körülöttünk történő eseményekre, és akár előnyt kovácsolni a váratlan helyzetekből.

Az immár hosszú évek óta októberben megrendezésre kerülő Infotér konferencián az informatika szektor, a kormányzat, valamint a civil szféra képviselői mindig a legaktuálisabb témákról és a jövő kérdéseiről cserélnek eszmét. A digitalizáció fejlődése során mostanra azonban már eljutottunk odáig, hogy az életünknek nincs olyan szelete, amely ne kapcsolódna valamilyen módon ehhez a területhez. Az agrárium már évek óta professzionális digitális megoldásokkal tökéletesíti és optimalizálja a termelését. Az oktatás számára új lehetőségeket és kihívásokat jelentett a számítógép és az internet megjelenése a tanítás és a tanulás során.

A fenti témák évek óta jelen vannak az Infotér Konferencia programjában. Az utóbbi években azonban már egyre több olyan előadás és kerekasztal beszélgetés kapott helyet, amelyekről a résztvevők első pillanatban azt gondolhatták, talán nem is tartoznak oda, de a végén mindig kiderült, hogy ezek is kapcsolódnak az egyesület küldetéséhez. Ezt a vonalat erősítik idén is.

Fókuszban marad a kibervédelem és a mesterséges intelligencia, de helyet kap például a körforgásos gazdaság. E területen megvizsgálják, hogyan áll Magyarország a körforgásos gazdálkodásra történő átállással, a kapcsolódó digitalizációs fejlesztéssekkel, milyen lépések várhatók a jövőben, valamint a textilipar külön, kiemelten is górcső alá kerül.

Bár szeretjük azt gondolni hazánkról, hogy víz nagyhatalom, az elmúlt évek tendenciáinak folytatásaként tapasztalt idén nyári extrém aszály, az Alföld „elsivatagosodása” miatt indokolt ennek a témának is nagyobb figyelmet szentelni. A klímaváltozás hatásainak leküzdésében a digitalizációnak szintén kiemelt szerepe lehet.

Érintik még a Mesterséges Intelligencia térnyerésének humán oldalát, az energiaközösségek és a területfejlesztés aktuális kérdéseit is. A humán vonalról a vezetői szerepek, a generációs hídépítés és a vállalati digitalizáció hatásai kiemelten kerülnek majd terítékre.

Immár harmadik éve a konferencia 0. napján rendezik meg a Space&Defense tematikus napot. A téma aktualitását többek között a szomszédunkban vagy a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktusok, a kibertérben tapasztalt fenyegetések, de hogy kicsit derűsebb okokat is felsoroljunk, az űrszektorban hazai- és nemzetközi szinten látott elképesztő fejlődési potenciál, kitörési lehetőségek tömege adja.

Találkozzunk október 15- és 17 között Balatonfüreden a 15. Infotér Konferencián!

Rovatok