A kriptózás kockázatai jelentősen mérsékelhetők azokkal a stratégiákkal, amelyeket a Binance ajánl.
A digitális pénzügyi eszközök ma már széleskörben elfogadottak: egyéni felhasználók és nagy intézményi befektetők - vagyonkezelők és nyugdíjalapok - egyaránt birtokolnak kriptoeszközöket különböző kripto tőzsdéken. Az egyéni kriptotulajdonosok között jelenleg többségben vannak a fiatalok, akik könnyebben vállalnak kockázatot a nagyobb nyereség reményében, ami tőzsdézéssel együtt jár. Ugyanakkor sem nekik, sem másoknak, akik most ismerkednek a kriptózással, nem szükséges túlzott kockázatot vállalniuk ahhoz, hogy kriptót tartsanak, illetve piaci műveleteket hajtsanak végre velük.
A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, most három olyan befektetési stratégiát ajánl, amelyekkel jelentős mértékben csökkenthetők a kockázatok, és alkalmazásuk során az új belépők értékes tapasztalatokat szerezhetnek.
Az átlagköltség elve (Dollar-Cost Averaging - DCA)
Az átlagköltség elve egy jól bevált befektetési stratégia, amely az összes eszközosztályban hatékony lehet, de kimondottan javasolt a kriptovalutákkal még csak most ismerkedők számára. Ennek a módszernek az a lényege, hogy az eszköz aktuális árától függetlenül, rendszeresen (például minden hónapban) fix összeget fektetnek be Bitcoinba vagy Solanába.
Ennek a stratégiának az a legnagyobb előnye, hogy képes mérsékelni az áringadozás miatti kockázatot. Az időben elhúzott befektetéseknél jóval kisebb az esély arra, hogy valaki minden pénzét egy árfolyamcsúcson fekteti be. Ezzel a taktikával végeredményben egy átlagáron lehet hozzájutni az eszközhöz, hiszen az illető több érmét vásárol azokban az időszakokban, amikor az ár alacsony, és kevesebbet, amikor magas. Idővel az átlagár fokozatosan csökken.
A Binance platformon ezt a stratégiát az Auto-Invest funkcióval lehet megvalósítani, amely lehetővé teszi az automatikus, naphoz kötött vásárlást.
HODL
A "HODL" kifejezés egy Bitcoin fórumon elkövetett elírásból származik (HOLD, vagyis “tartsd” volt a szándékolt üzenet), amely mára a kriptoközösség egyik legismertebb stratégiájává vált - de rámutat arra is, hogy ez a közösség a humorra is vevő, nemcsak kriptóra.
A HODL stratégia ennek alapján egyszerű: a kirptovaluta hosszútávú megtartását takarja. Ez a megközelítés azon az elképzelésen alapul, hogy a kriptopiac (vagy az adott kriptovaluta) hosszú távon növekedni fog, még akkor is, ha rövid távon ingadozik az ára. Ez különösen vonzó lehet azok számára, akik hisznek a kriptovaluták hosszú távú sikerében, de nem kívánnak napi szinten kereskedni. Ehhez egy erős fundamentumokkal rendelkező valutát érdemes választaniuk, mint amilyen a Bitcoin, vagy az Ethereum.
Kripto megtakarítás és staking
A kirptovalutából passzív jövedelemre is szert lehet tenni, ami annyit jelent, hogy valaki anélkül is kereshet pénzt, hogy folyamatosan, aktívan kereskedne a kriptopiacon. Erre a Binance kétféle lehetőséget is kínál.
A Simple Earn olyan, mint egy hagyományos megtakarítási számla, amely után kamatot fizetnek. Ennek mértéke az adott valutától és a megtakarítási termék típusától függ. A Staking pedig azt jelenti, hogy az illető a blokklánchálózaton belül, a tranzakciók validálójaként részesül érmékben. Ezeket azután a Binance platformján a Locked Staking funkcióval lehet lekötni.
Bármelyik stratégia mellett is döntenek az új felhasználók, fontos, hogy szem előtt tartsák a kockázattűrő képességüket és a pénzügyi céljaikat. A kockázat ugyanis minden tőzsdén jelen van.
A Binance azzal is segít mérsékelni a kockázatokat, hogy biztonságos és felhasználóbarát platformot üzemeltet, amelyet nemcsak a tapasztalt kriptobefektetők, hanem a kezdők is kényelmesen, könnyen használhatnak. Emellett oktató anyagokat is elérhetővé tesz a felhasználói számára, továbbá szigorú biztonsági protokollokat vezetett be a felhasználói eszközök védelme érdekében.
Aki a stratégiákat olvasva kedvet kapott arra, hogy kriptót vásároljon, ezt most egy remek nyereményjátékban való részvétellel is egybekötheti. A Binance a Repjegy.hu-val együttműködve egy olyan játékot hirdetett meg, amelyben a résztvevőknek azt kell megtippelniük, hogy mennyibe fog kerülni a Bitcoin 2025. január 7-én, 20 órakor. Az öt legpontosabban tippelő játékos repjegy.hu utalványt és kriptovalutákat nyerhet. A játék részletei és a regisztrációs link a Binance hivatalos oldalán találhatók meg.