Index Vakbarát Hírportál

Kosztolánczy György: nagy száguldás kezdődik az ingatlanpiacon

2025. február 7., péntek 08:59

Minden idők legnagyobb eredményét érte el az Otthon Centrum, amely országos hálózata révén összesen 350 milliárd forint értékű ingatlan értékesítésében vett részt 2024-ben. A cég sikereiről, az elmúlt év tapasztalatairól, valamint a jövőbeni várakozásokról beszélgettünk Kosztolánczy Györggyel, az Otthon Centrum vezérigazgatójával és Kühne Katával, a cég ügyvezetőjével.

–Minden jel arra mutat, hogy magára talált az ingatlanpiac, mindhárom szegmensben emelkedett az összes mutató: növekszik a kereslet és a tranzakciószám, gyorsul a forgási sebesség és magasabb az árszint, illetve alkudni is kevesebbet lehet. De mi mozgatta az ingatlanpiacot, mi és miért történt tavaly a szektorban? – kérdeztük Kosztolánczy Györgytől.

A 2023-as esztendő még gyenge eredményeket hozott, 105 ezer adásvételnél állt meg a piac. Ezzel szemben a tavalyi évben becslésünk szerint megközelítőleg 130 ezer tranzakció történt. A kérdés azonban az, hogy az emelkedés miként viszonyul a korábbi években tapasztaltakhoz? A csúcs a 2003-as év volt Magyarországon, akkor 270 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, de ilyesmire azóta sem volt példa. Amikor 150-160 ezer tranzakció van egy évben, akkor egy erős, jó egyensúlyi piacról beszélhetünk, most az a cél, hogy idén ezt elérjük. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy ingatlan átlagosan 25 évente cserél tulajdonost, a piac pedig beáll egy jól működő szintre. Ugyanakkor a hitelpiac tavaly már egyenesen kilőtt, a volumen az éves 600 milliárdról 1400 milliárdra emelkedett, ami nagyon meggyőző eredmény. A komplett hitelpiacnak erős éve volt a tavalyi, értelemszerűen nekünk is. Ráadásul egy területen egyértelműen csúcsot döntött tavaly az OC: ingatlanértékben minden idők legerősebb éve volt az előző! Ebben nyilván szerepet játszott a piacon lezajlott, jelentős árnövekedés is.

–Ez konkrétan mit jelent?

Az Otthon Centrum országos hálózata az előző évben összesen 350 milliárd forint értékű ingatlan értékesítésében vett részt, ami abszolút rekordnak számít cégünk életében. Összességében a tavalyi nem egy extrém, de egy határozottan felfűtött piac volt, ami az árak emelkedésével járt.

– Marad a piaci lendület? Idei prognózisuk szerint mi várható?

További növekedéssel számolunk, amelyhez az elmúlt időszakban az ingatlanpiacon tapasztalható pozitív lendület mellett, többek között az állampapír hozamokból történő ingatlanvásárlások járulhatnak majd hozzá. Várakozásaink szerint a tavalyihoz képest további 10-15 százalékkal nő az adásvételek száma, amely így meghaladhatja a 150 ezret, optimistább forgatókönyvek esetében a tranzakciószám megközelíti akár a 160 ezret is. Fontos hangsúlyozni, hogy noha mindenhol növekedéssel számolunk, azonban a piac élénkülése a nagyvárosokban és közvetlen környezetükben lesz leginkább kézzel fogható.

– Az ingatlanszektor pörgésével párhuzamos áremelkedéssel kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy az árszint elérte a lélektani határt. Elérte?

Ezt a piac dönti el, a trendek azt vetítik előre, hogy az áremelkedés nem áll meg idén sem: a nagyvárosokban tíz százalék körüli drágulás várható mindhárom használt szegmensben, vagyis a panel és társasházi, valamint a családi házak esetében is. A differenciáló tényező elsősorban az ingatlan állapota lesz, a jobb állapotúak iránti fokozott kereslet okán még a tíz százalék feletti áremelkedés sem elképzelhetetlen, szemben a felújításra szorulókkal, ahol egyszámjegyű növekedés várható 2025-ben. Egy átlagembernek, akinek van valamennyi megtakarítása, érdemes előre menekülni. Ha tud venni egy nagyobb lakást, vagy az első lakását úgy, hogy 6-7 százalékos hitel is elérhető a piacon, akkor inkább tegye meg most. Az elmúlt évek tapasztalata alapján azt szoktam mondani, jobb ma ingatlant venni, mint holnap. Ez az elmúlt tíz évben minden nap igaz volt, hiszen 2014 óta folyamatosan emelkedik az ingatlan értéke. A piacot pedig megmozgathatja az állampapírokból most kiáramló pénz. Akik ebben gondolkodnak, már elkezdték a keresést november, december tájékán, és felmérték a piacot.

– Regionális és országos szinten milyen trendek láthatóak?

A már lezárt 2023-as évben az összes tranzakció 23 százalékát Budapest, míg 9 százalékát az agglomeráció tette ki. KSH statisztikája szerint a régióközpontokhoz és a megyei jogú városokhoz a az összes adás-vétel 21 százaléka köthető. Ez az idei évben sem változik, a megnövekedett tranzakciószám mellett is hasonló részarányt valószínűsítünk, és várakozásunk szerint ismét nőhet az érdeklődés a Balaton-parti települések iránt. Debrecen már az előző években is fontos piac volt, Szeged méretéből fakadóan szintén, de az új beruházások tovagyűrűző hatásaként erősödhet a pozíciójuk, ahogy a környező településeknek is.

– Akinek viszont nincs megtakarítása, az várjon? Mit tanácsol?

Van egy ismerősöm, akinek tíz éve javasoltam, hogy vegyen egy ingatlant. Halogatta, és minden évben rosszabb pozícióba, egyre távolabb került a vásárlástól. Ha akkor megfogadja, amit mondok, mára egy értékét tíz éve folyamatosan növelő ingatlan tulajdonosa lenne. Ugyanez történik ma is. Ugyanakkor egészen más a dinamika a falvakban és a városokban. Az urbanizáció miatt a falvakból a városokba költöznek az emberek, ezért ott óhatatlanul mindig nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Ez a hullámzás a jövőben is befolyásolja az árakat, és az ingatlanok értéknövekedése sem áll meg. Az új építésű lakások piacán meg pláne, de ebben a szegmensben tíz vevőből hét-nyolc befektető. Tehát nem a végfelhasználók vásárolnak, akik oda fognak költözni a családjukkal, hanem a befektetők.

– Az új építésű ingatlanok esetében korábban elképzelhetetlen árakat kérnek a fejlesztők: várható az árak visszakorrigálása?

Semmiképp: a kínálat szűkös, ráadásul rugalmatlan. A fővárosi új építésű lakások piacán évek óta 320-330 projektben nagyjából 25 ezer lakás jelenik meg egyszerre. Ez elsőre soknak tűnik, de ennek csak töredékét, nagyjából 6 ezer lakást kínálnak megvételre. Sok projekt építése elhúzódik, elsősorban a kisebb fejlesztők esetében látjuk ezt. Vannak olyan projektek, ahol hiába kezdték el az építést, az értékesítéssel kivár a fejlesztő, hogy magasabb áron tudja eladni a lakásokat. 2024 negyedik negyedévében készült, legújabb felmérésünk szerint Budapesten pillanatnyilag 329 projektben 25,4 ezer lakás kivitelezése van folyamatban. Ezekben 6,1 ezer lakást kínáltak megvételre a fejlesztők átlagosan 1, 813 milliós négyzetméteráron, ami éves szinten 13 százalékos növekedésnek felel meg. Vidéken ennél jóval kevesebb lakás épül. A megyei jogú városokban összesen 6200 lakást építenek és átlagosan 1,119 millió forintos fajlagos áron kínálják őket, ami 8,9 százalékkal magasabb ár az előző év azonos időszakához képest. Vidékre is igaz, hogy vannak olyan városok, ahol az új építésű ingatlant vásárlók hetven százaléka befektető. Amíg nem tud nagyságrendileg nőni a kínálat, addig nemhogy nem várható korrekció, de itt is további emelkedésre számíthatnak a vásárlók.

– A hitelpiaci rekord legalábbis azt vetíti előre, hogy tömegek gondolkoznak vásárlásban, ám  ilyen ingatlan árak mellett a vétel egyre inkább finanszírozási kérdés. Az OC ingatlan és pénzügyi területen milyen támogatást képes nyújtani ügyfeleinek?

Komplex szolgáltatásban gondolkozunk: egy ilyen pörgős piacon rengeteget jelent egy jó szakember. Egyrészt nagyon nagy különbségek vannak dinamikában az egyes régiók, városok és területek között. Másként mozognak a lakások és a családi házak, más a budai és a pesti oldal, a vidék és az agglomeráció. Kiemelkedően fontos a piac ismerete és a naprakész információ, ehhez kell a friss tranzakciós adatbázis, elemzési képesség. Ezeknek az ismereteknek minden közvetítőnk a birtokában van. Egy vevőnek sokat tud segíteni egy ingatlanszakértő, aki tudja, hogy mi a jó vétel, mi az, ami túlárazott és ezért érdemes alkudni. Eladói oldalon pedig könnyen alá lehet árazni egy ingatlant, de ugyanilyen gyakori a túlárazás is, ami az ingatlan eladásának ellehetetlenüléséhez vezethet. A mostani hírek hatására sokan érzelmi és elvárás alapon áraznak, ami sokszor jóval meghaladja a realitásokat.

A hitelpiac komplex kérdés, eddig is tudatosan fejlesztettük és még nagyobb fókuszt helyeztünk erre tavaly. Az a célunk, hogy ugyanazt a magas szakmai színvonalú kiszolgálást kapja minden egyes ügyfél a teljes pénzügyi palettán, mint az ingatlanközvetítésben. Ezért hívtuk életre az Otthon Centrum Ingatlan brand mellett az Otthon Centrum Pénzügyek brandet, hogy a kettő egybeforrva támogassa az ügyfeleket. Ma nem lehet felelősen ingatlant közvetíteni anélkül, ha nem támogatjuk az ügyfeleket a pénzügyi döntés meghozatalában. A minőségi szolgáltatás és a szakértelem révén az ingatlanközvetítő abban tud segíteni, hogy mindkét fél optimalizálni tudja a saját ügyletét. A tulajdonost abban, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legmagasabb áron adja el az ingatlanát, a vevőt pedig abban, hogy ne maradjon le ingatlanokról, de közben ne fizesse túl az álmát. Ennek alapja a tranzakciós adatbázisunk. Kollégáink minden értékesített ingatlant lényegében real time-ban látnak. Nagy hálózat vagyunk, sok üzletben veszünk részt, és tapasztalataink szerint partneri és értékesítői szinten az üzlet végpontján mindennél jobban felértékelődik a minőség. Mi ebben hiszünk. Olyan oktatási rendszert, olyan adatbázist, olyan marketinget, olyan pénzügyi támogatást adunk partnereinknek, amivel igazi szakértőként tudják támogatni az ügyfelek igényeit. Például a lehető legjobb hitel megtalálásával, ami a vevő jövedelméhez a legjobban illeszkedik, könnyedén lehet 3-4 millió forintot találni. Ez is a mi értékteremtésünk, amit komplexen kezelünk, mert az előnyök mindkét fél, az eladó és a vevő oldalán is megjelennek. Fontos, hogy a mennyiség megtartása mellett a szakértelmet és a minőséget helyezzük fókuszba a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálás érdekében.

– A partnerhálózat bővítése mennyire aktuális kérdés?

Egyre több ingatlanüzlet van a piacon, az új partnerek, új tanácsadók csatlakozása mindenkinek az eredményességét növeli. A már meglévő partnerekét is, illetve az újonnan érkezőkét is, ezáltal az egész rendszerét. Ehhez központilag minden támogatást megadunk értékesítésben, oktatásban, marketingben, gyakorlatilag Michelin-csillagos receptet kapnak új partnereink. Aki mellettünk dönt, az nemcsak egy ingatlan franchise, hanem egy ingatlan és pénzügyi közvetítő franchise-hoz csatlakozik. Az idei évre vonatkozó kilátások szerint az első félév igazán nagy száguldás lesz, a második félév pedig egy stabil, erős, de kiegyensúlyozott időszaknak ígérkezik. Tehát most van igazán tökéletes pillanat a csatlakozásra, mert a piac elbírja, sőt igényli is.

Formálják a piacot, és közben megtalálják a számításaikat is

A Magyar Franchise Szövetség éves gáláján két kategóriában díjazták az Otthon Centrumot: Az év fiatal franchise átvevője és Az év iroda dizájn kategória díját nyerte a hálózat két tagja – jelentette be Kühne Kata, az Otthon Centrum Franchising Kft. ügyvezetője.

– A hálózat életében hova sorolja a szakmai díjakat?

Nagyon büszkék vagyunk rá, hiszen ismét a partnereinket díjazták, két kategóriában neveztünk és mindkét elismerést megkaptuk. Cégszinten korábban már többször elnyertük Az év franchise hálózata díjat, vagy Az év franchise innovációja díjat, de a mostani különösen kedves a szívünknek, miután a partnereinket és az általuk képviselt minőséget díjazták. Egy hálózat életében, különösen, ha egy érett, húsz évnél is idősebbről van szó, akkor ez azt jelenti, hogy mély szakmai tapasztalattal bírunk, amit a partnerekkel többször meghosszabbított szerződéseink is igazolnak. E tekintetben ez egy nagyon fontos mérföldkő, hiszen ez a közös munka arról szól, hogy úgy hagyjunk nyomot az ingatlanpiacon, hogy a partnereink számára ez egy emberileg és anyagilag is jövedelmező és elismerést hozó üzlet legyen. A díjak üzenete, hogy úgy lehetünk piacformálók a területünkön, hogy emellett a hozzánk csatlakozók is megtalálják a számításaikat. Ehhez nyitottságra és folyamatos minőségi fejlődésre van szükség, amit a két díj is igazol.

– Kik és milyen díjat vittek haza?

Az Otthon Centrum XVIII. kerületi, Teleki utcai irodájának partnere, Tatárné Dányi Virág lett Az év fiatal franchise átvevője. Virág kilenc évvel, ezelőtt a Z-generáció tagjaként, 24 évesen érkezett a hálózatunkba, és az egyik legfiatalabb partnerünk, aki egy gyönyörű irodát és eredményes közösséget épített fel, ahol az emberi és üzleti értékek kéz a kézben járnak.

Karrieríve mutatja, hogy az ingatlanszakma kortalan, a kitartás, a nyitottság és a szenvedély egészen különleges életpálya lehetőséget biztosít. Másik díjazottunk az Év iroda dizájn kategória díját nyerte meg, amelyet most alapított a Magyar Franchise Szövetség, így Turák Barbara, a budai Bicskei utcai iroda tulajdonosa és férje, Szabó Ferenc vehette át először. A tulajdonosok olyan irodát álmodtak, amely megjelenésében és funkcionalitásában is már egy új korszakot idéz. A technológia, a dizájn, a különleges, élhető terek megjelenítése az otthonok színes világába érkeztetik az ügyfeleket. A minőség, a minden részletre való odafigyelés, az elegancia kifejezik partner társaink filozófiáját. A budai oldal egyik legsikeresebb irodája lassan egy évtizede töretlen lendülettel fejlődik, és évről-évre megdönti saját értékesítési csúcsait.

– Milyen tulajdonságok kellenek az ilyen szintű elismerésekhez?

Ebben a szakmában az extra kreativitás alapvetés, ahogy a csapatmunka is: hiszen a mi szakmánk az adatbázis, a technológiai tudás és háttér mellett az együttműködésről szól. A minőség és a magas szakmai színvonalon működő partneri kör rendkívül fontos. Az olló egyre jobban szétnyílik a minőség és értékteremtés javára, amiben nagyon jó pozícióban vagyunk, különösen Budapesten. Meggyőződésünk és a piac is ezt igazolja vissza, hogy a fővárosban az Otthon Centrum hálózata kiemelkedően erős, és a széles kínálat mellett a minőségi szolgáltatás terén is értékteremtő. A mai korban különösen nagy értéknek tartjuk, hogy üzletünk stabil, megbízható alapokon nyugszik és csapatunkat olyan kiváló emberek alkotják, akik a lehető legmagasabb ügyfélelégedettségre törekedve maradandót alkotnak. Számtalan kollégánk van, aki már több, mint 10-15-20 éve dolgozik az Otthon Centrumnál. Mindent tudnak a piacról, mindent láttak már. Az erős hálózatban, erős együttműködő csapatban ott van 20 ezer ingatlan és mintegy 100 ezer minősített vevő, megtámogatva nagyon erős, naprakész IT rendszerrel, tranzakciós adatbázissal, hirdetési csatornákkal.

Ugyanakkor az értékesítési szektorban, pláne az ingatlan világában rendkívül fontos a pozitív személyiség, amivel a szakértelmen és a technikai háttéren kívül hozzá lehet tenni az értékesítőnek az eladáshoz vagy a vételhez. Az üzlet egyik stabil alapja, hogy a csapatok ismerik egymást, gyorsan és magabiztosan tudnak információt szerezni. A közösség fő ereje a tudásmegosztás, együttműködés, hiszen egymás szövetségesei vagyunk az üzletben. Ezért tudunk gyakran meglepő gyorsasággal, vagy jobb áron értékesíteni egy ingatlant, mint a tulajdonosok. A magyar ingatlanpiac kicsi, ügyfeleink jelentős része visszatérő, így szakértő kollégáink ismerik az otthonok, ingatlanok történeteit. Ezzel a tudással, tapasztalattal személyesebb és eredményesebb az eladás vagy a vétel folyamata. És az ügyfelek értékelik a tapasztalatot, az egyik budapesti kerületben van olyan értékesítőnk, aki az ötvenedik olyan ingatlannál tart, amelyet már több alkalommal értékesített. Lehet, hogy ő lesz a következő kiváló díjazottunk.

Rovatok