Segítünk, hogy segíthessen! Magyarország legolvasottabb közéleti portáljaként kötelességünknek érezzük, hogy felületet biztosítsunk a jó ügyeknek. Ezért indítottuk el Iránytű mellékletünket, amely az ukrán háború menekültjeit segítő szervezetek munkáját támogatja.
Az Iránytűben egy helyre gyűjtöttük össze, hogy mire van leginkább szükség, legyen az önkéntesség vagy tárgyi adomány. Fontos, hogy a segítség is összehangoltan érkezzen, ezért szervezetenként és helyszínenként is mutatjuk, hogy hol milyen támogatásra van a legnagyobb igény.
Platformunk nyitott és folyamatosan frissül, minden segítő szervezet híreit, információit örömmel fogadjuk.
Egy hónap telt el az orosz-ukrán háború kitörése óta. Az Ökumenikus Segélyszervezet a hazánkba érkező menekültek támogatása mellett kezdettől fogva kiemelt hangsúlyt helyez az ukrajnai belső menekültek és a háború miatt nehéz helyzetbe került helyi lakosság támogatására.
Lehel László, elnök-igazgató a következő 3 hónapra egy átfogó, összesen 1 milliárd forint értékű következő segélyprogramot jelentett be.
A program keretében folytatjuk a segélyszállítmányok rendszeres indítását: havonta közel 250 tonna segélyárut, főként tartós élelmiszert és higiéniai termékeket szállítunk Magyarországról Ukrajnába a rászorulók támogatására, valamint hamarosan hiánypótló gyógyszerekkel is kiegészülnek a szállítmányok.
A nagyszabású segélyprogram következő szakasza a tervek szerint összesen 10 régiót érint majd:
A nagyszabású segélyprogram a kézzelfogható segítségnyújtáson túl, hangsúlyt helyez a menekültek egyéni támogatására, a nemzetközi készpénzes (cash assistance) módszertan szerint, illetve több helyszínen indul pszichoszociális segítségnyújtás is.
A segélyprogram két központja továbbra is Beregszász és Lemberg lesznek. Mindkét helyen jelentős kapacitásbővítés és infrastrukturális fejlesztés valósul meg: míg Beregszászon új raktárbázist, Lembergben pedig egy új nemzetközi humanitárius központot és ahhoz tartozó logisztikai bázist jelent.
A két központban több mint 50 munkatárs és önkéntes dolgozik majd a segélyprogram végrehajtásán.
A következő 3 hónapban megvalósuló ukrajnai segélyprogram összértéke meghaladja az 1 milliárd forintot. Ezt az Ökumenikus Segélyszervezet hazai adománygyűjtése mellett a Magyarország Segít programban biztosított célzott állami források, valamint nemzetközi donorok felajánlásai teszik lehetővé.
Utóbbiak közül kiemelkedik a több mint 140 tagszervezetet számláló ACT Alliance nemzetközi szövetség által biztosított források, illetve a Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai szerepvállalásában szorosan együttműködő két partner szervezet, a DanChurchAid és FinnChurchAid bilaterális támogatásai.
Az UNICEF 1997 óta van jelen Ukrajnában és támogatja a gyerekeket, 2014 óta pedig humanitárius segítségnyújtást folytat az országban.
Az UNICEF most is a helyszínen segít: támogatja az egészségügyi szolgáltatásokat, az élelmezést, a tiszta vízhez való hozzáférést, az immunizációt, az oktatást, a gyermekek és családjaik védelmét. Öt irodát működtet Ukrajnában, 140 munkatársával és 27 partnerszervezettel dolgozik folyamatosan.
Az UNICEF munkáját pénzadománnyal tudja segíteni. Adományával hozzájárul ahhoz, hogy mielőbb:
Ezenkívül az UNICEF újra aktiválja a Moldovában, Lengyelországban, Romániában és Fehéroroszországban a Kék Pont hálózatát, mellyel kulcsfontosságú segítséget nyújt az úton lévő családok számára. Információval látja el a menekülőket és gondoskodik a kísérő nélküli gyerekek azonosításáról, védelméről, valamint lehetőség szerint a családdal való újraegyesítésről.
Segítsen Ön is a bajba jutott gyermekeken: Vészhelyzet Ukrajnában – azonnali segítségnyújtásra van szükség! – UNICEF
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három segítő programot indított a menekülő családok támogatására. A beregszászi Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a határ túloldalán segítjük az otthonukban maradó, illetve az oda érkező menekülőket. A határ magyar oldalán felállított máltai menedékhelyen közvetlen segítséget és információt nyújtunk az érkezőknek. Harmadjára pedig az ország egész területén szükség szerint gondoskodunk a már elhelyezett családokról.
Ha a munkánkat segíteni szeretné, a következőképpen teheti meg:
Belföldi átutalással a 11784009-20200776 számú számlán
Külföldről (euróban) indított átutalással a 11763842-00104881 számlaszámra (IBAN: HU34 1176 3842 00104881 0000 0000 Swift kód: OTPVHUHB)
Online átutalással
Az 1350-es adományvonalon – hívásonként 250 forint
Egyéni felajánlásokat (szálláshelyet, szállítást, önkéntes munkát, egyéb adományt) a karpataljaert@maltai.hu címen fogadunk.
A gyűjtőpontok folyamatosan frissülő országos listája itt található.
A szükségletekről érdemes előre érdeklődni a gyűjtőponton.
A gyűjtőpontokon kis kiszerelésű, női, férfi, gyermek tisztálkodó szereket, azonnal fogyasztható, konyhakész tartós élelmiszereket (pl. nyitó nélkül bontható konzerv, bébiétel, kis üveges szénsavmentes ásványvíz), az étkezéshez szükséges egyszer használatos tányért, poharat, evőeszközt várnak. Kérjük, csak akkor ajánljanak fel ruhát, ágyneműt, bútort, ha a segélyszervezetek kérik.
A legcélszerűbben felhasználható segítség a pénzadomány, amiből egyrészt célzottan, másrészt pedig „határtalanul” tudunk segíteni.
Pénzadományozás
Adományozás bankkártya segítségével
Átutalással: 11705008-20464565 – a közleménybe írják oda: Ukrajna
Adományvonal: 1353 – egy hívás 250 forint
Ha valaki külföldről szeretne devizát utalni
Tárgyi adományozás
Az Ökumenikus Segélyszervezet az alábbi logisztikai központjaiban fogad lakossági adományokat munkaidőben:
Budapest, 1221, Kossuth Lajos u. 66.
Debrecen, 4030 Monostorpályi út 55.
Miskolc, 3524 Leszih A. u. 4.
Kastélyosdombó, 7977, Fő u. 5.
Érdeklődni az alábbi központi telefonszámon: +36 70 664 8645,
illetve e-mail címen lehet: karpataljaert@segelyszervezet.hu
Országszerte 400 FOXPOST csomagautomatán keresztül is zajlik a gyűjtés, meghatározott termékekből.
Az egyedülálló akció részletei, a terméklista, és az automaták címei itt.
Mire van szükség?
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. február 24-én különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el az ukrajnai Donyec-medencében.
A SZOMSZÉDOS UKRAJNÁBAN KITÖRT A HÁBORÚ.
Ennek következtében a XXI. század eddigi legnagyobb menekülthulláma indult meg Európában: Magyarország csak az utóbbi másfél hét alatt mintegy 200 ezer háború elől menekülőt fogadott be.
PÉLDÁTLAN AZ AZ ÖSSZEFOGÁS IS, AMELYBEN AZ ORSZÁG EGY EMBERKÉNT MOZDULT MEG UKRAJNÁÉRT.
Az utóbbi napokban rengeteg történelmi és kisebb hazai egyház, felekezeti formáció, kisebb-nagyobb hazai és Magyarországon is tevékenykedő civil szervezet aktivizálta magát, és példaként kell kiemelni a segítőkész hétköznapi emberek önkéntes akcióit és szerveződéseit is.
MOST AZ INDEX IS BESZÁLL, ÉS A MAGA ESZKÖZEIVEL SEGÍT.
Elindítottuk az Index Iránytű mellékletét, amely egyfelől azt a célt szolgálja, hogy összekösse a felajánlót az adakozóval. Segítőt a segítővel. Ezen a felületen egy helyre gyűjtjük össze, hogy mely szervezetek hol és hogyan támogatják a menekülteket, illetve milyen lakossági felajánlásokra van szükségük.
Magyarország legolvasottabb közéleti portáljaként kötelességünknek érezzük, hogy a jó ügynek felületet biztosítsunk. A nagyobb, ismertebb jótékonysági szervezetekkel az utóbbi napokban felvettük a kapcsolatot, és arra biztatunk mindenkit, hogy bátran keressen bennünket, és felajánlóként csatlakozzanak hozzánk!