Index Vakbarát Hírportál

Elhajította a busz orrával a beszólós biciklist

2012.02.17. 12:23

Tizenhét hónap börtönt kapott egy bristoli buszvezető, mert súlyos sérüléseket okozott egy kerékpárosnak. A sofőr egy kisebb vita után úgy ráhúzta a kormányt az előtte haladó biciklisre, hogy az több métert repült, és a járdán ért földet. Az akciót rögzítették a köztéri kamerák.

A bíróság szerint a Bristol belvárosában történt ütközés nem baleset volt, a buszvezető kifejezetten fegyverként használta a járművet a közúti közlekedés egy másik résztvevője ellen.

A csütörtökön közzétett ítélet 17 hónap börtönt szabott ki Gavin Hill, 29 éves buszvezetőre, aki 2011 áprilisában szándékosan fellökte az előtte haladó kerékpárost, aki súlyosan megsérült, eltörött a lába.

A BBC tudósítása szerint a tárgyaláson kiderült, az eset előzménye az volt, hogy Philip Mead, a biciklis sérelmezte, hogy a busz túl közel előzte meg egy másik utcában. Mead, amikor a megállóban utolérte a buszt, a járműhöz támasztotta kerékpárt, és vitatkozni kezdett a vezetővel. A szóváltás idején Hill a vezetőfülkében maradt, de néhány másodperccel később egy hirtelen manőverrel az akkor már előtte haladó kerékpárosra húzta kormányt.

A tárgyaláson Hill ügyvédje azzal védekezett, hogy a sofőr évtizedes vezetési tapasztalattal rendelkezett, és hasonló eset nem fordult elő, a biciklissel „az őrület pillanatában” bánt el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok