Centizéssel akarta leszorítani a buszsávba
Az újabb videó a Dózsa György úton készült.
A képek tanúsága szerint a Honda vezetője azzal kísérletezik, hogy a buszsávba tolja a biciklist, mert zavarta, hogy a középső sáv szélén teker. Pedig a Kresz alapján a biciklis az előírásoknak megfelelően tartózkodott a buszsáv melletti sáv jobb szélén, hiszen a buszsávot itt nem használhatja. A Dózsa György útnak ugyan vannak szakaszai, amelyeket közös sávvá léptettek elő. Ezeken a részeken nagy piktogramok jelzik is, hogy ott biciklis is közlekedhet. A Hősök tere és a Városliget melletti szakasz azonban nem ilyen.
Más kérdés, hogy a buszok és az autók között nem sok fővárosi biciklisnek van kedve veszélyeztetni az életét, ezért a felvétel készítője azon kisebbséghez tartozik, akik szabályosan használják a Dózsa György utat.
A történtek, ahogy a biciklis látta:
Budapest Dózsa György út a Thököly út irányában. BUSZSÁV után az első forgalmi sáv.
A mögülem érkező Honda FR-V típusú KDC-640 frsz. rendelkező gépjármű vezetőjének nem tetszett, hogy ott haladok kb. 30 km/h sebességgel a kerékpárommal. Mindent elkövet, hogy kitoljon a buszsávba.
Jobb visszapillantójával többször hozzáért a bal kormányszarvamhoz. A felvétel 00:17 mp környékén először megfogtam majd behajtottam a tükrét. Ezt követően unta meg az nevelésemet.
Felhívás
Fejkamerával biciklizik a városban? Küldje be nekünk videóját!
Természetesen nemcsak a balesetek érdekesen, jöhetnek a vidám helyzetek, pozitív példák, kátyúk, belógó fák, remekül működő bringautak. Bármi.