Index Vakbarát Hírportál

Frászt kaptatok, hogy mi ez a Béke téren? Ne tegyétek, hamarosan rendeződik a helyzet

2015.06.01. 08:56

Elképesztően néz ki ez a járdán vezetett kerékpárút, ami egyszer csak átmegy ügyességi akadálypályába szellemes tereptárgyakkal, melyen ha sikerrel átugrált az arra kerekező, folytathatja útját a közeli kisboltba, ahova tíz deka parizerért ugrott csak le. A meglepő kialakításról Styeták Péter tolt fel egy tök jó képet a Facebookra, melyből az is kiderül, hogy a Béke teret nem is olyan rég pofozták helyre. Elsőre olyan, mintha a bringásokról megfeledkeztek volna a nagy átalakítás során, de szerencsére nem erről van szó.

A BKK a kérdésünkre elmondta, hogy

A „XVIII. kerület Béke tér komplex rendezése” c. projekt  két  ütemben kerül megvalósításra. Az 1. ütemben 2014 decemberében átadtuk a megújult térrészt, eredeti terveink szerint 2015-ben folytattuk volna a beruházást az érintett útszakaszok (Üllői út, Királyhágó utca, Nagybánya utca) átépítésével. A téren a kerékpáros átvezetést a 2. ütem tervei rendezik. A tervezési és engedélyeztetési folyamatok elhúzódása miatt azonban csak 2016 évben tudjuk a 2. ütemet megvalósítani, ezért  a zavaró burkolati jeleket 2 héten belül eltakarjuk és egyértelművé tesszük a közlekedési rendet a kerékpárosok számára is.

Mint az I bike Bp kommentjei közt meg is jegyzi valaki, a helyzet már most jobb, mint volt, hiszen:

egy tipikusan elcseszett, járdára felvezető és a gyalogátkelő előtt teleportban végződő kerékpárút megszűnt és helyette az úttesten kell közlekedni.

Persze azért jobb lesz, ha eltűnnek a zavaró felfestések, pláne, ha "megvalósítják a kerékpáros átvezetést". Addig lehet gyönyörködni a spontán kialakult absztrakt műalkotásban.

Szerinted? Mondd el a véleményed itt, vagy a Facebookon (és persze lájkold a Kerékagyat!)

Hopp, ez meg hova tűnt?

Posted by Kerékagy on 2015. június 1.


Rovatok