A praktikum örök probléma a városi közlekedéssel. Vannak távok, amelyek bringával már éppen nem kényelmesek, viszont a legtöbb tömegközlekedési eszközre nem fér fel a kerékpár. Szerencse, hogy gurulni nem csak a nyeregben lehet, hanem például rollerrel, vagy gördeszkával is, ezeket ráadásul bármikor a hónunk alá csaphatjuk, ha felszállnánk a tömött 4-6-os villamosra. Gyerekjátékok ezek, gondolhatnánk, és nem is tévedhetnénk nagyobbat, az első kilométer után, amelyet percekkel hamarabb nyomunk le, mint gyalog, rögtön megváltozik a véleményünk.

Az eredeti terv szerint egy longboardot, és egy rollert akartunk összehasonlítani, ám amikor utóbbi miatt megkerestük a Reflexshop üzletét, mással álltak elő, egy kickboard-dal. Szerintük rollerrel már mindenki találkozott életében, ez viszont valami szokatlan, érdekesebb konstrukció.

De mi az a kickboard?

Emlékeznek az ezredforduló utáni rollerőrületre? Egyszerre minden utcán és parkolóban szilikonkerekes, aluvázas rollerekkel verettek a gyerekek. Ezt a mániát indította el a svájci illetőségű Micro nevű cég, amely aztán a minőségéhez mért árazás miatt nem tudott versenyben maradni a kínai utánzatok tömkelege mellett. Utóbbiak nem voltak különösebben jó minőségűek, ám gurulni és kanyarodni lehetett velük, hiába csattogtak össze-vissza.

Pár éve azonban ismét termel a cég, és bevezették a már emlegetett kickboardot is. Nem tudom miért hívják így, a mozgásában sehol sincs rúgó mozdulat, van viszont gördeszka-szerűen mozgó futómű, vagyis

Persze csak a működés hasonlít a deszkára, hiszen míg előbbinél egy merev tengely fordul a döntés irányába, itt az első kerekek két külön csonkon billennek meg. Hátra már csak egy kerék jutott, van viszont botkormányunk, amellyel kézzel rásegíthetünk a kanyarodásra. És a legfontosabb: van rajta fék, amely egyúttal sárvédő is.

Aszfalton szörfözni menő!

Longboard? Az a hosszú gördeszka? - tette fel a kérdést tízből tíz laikus, és igen, sarkítva igazuk is van, hiszen a longboard egy túlméretes gördeszka. Már ha az itthon elterjedtebb, trükközős freestyle deszkákhoz viszonyítunk. Amúgy nincs sok közük egymáshoz. Szerteágazó műfaj ez, hiszen épp úgy vehetünk városba szánt, agilis deszkát - cruiser -, mint alacsony súlypontú, megingathatatlanul stabil, lejtőzésre - downhill - szánt szörnyet. Amikor megkerestem a Wakeshopot, egy Loaded Tan Tein deszkát ajánlottak fel, Bear felfüggesztéssel, és Orangetang kerekekkel.

A lap domború, így a bambusz-üvegszál lemez még rugalmasabb tud lenni, még jobban nyeli az úthibákat. A Loaded nagy név a szakmában, a deszka kidolgozása laikusként hibátlannak tűnik, és mind az alsó rész, mind a grip tape – a smirglire emlékeztető felület, amely lábunk lecsúszását gátolja – dekorációja igazán igényes. A 70 milliméter átmérőjű kerekek longboard viszonylatban nagynak számítanak – igaz létezik nagyobb is – és viszonylag kemény keverékűek.

Állítható továbbá a tengelytáv, így a saját igényeinkre szabhatjuk a deszkát, hiszen a rövidebb tengelytáv a fordulékonyságnak, a hosszabb pedig a stabilitásnak kedvez. Ez ráadásul egy drop through deszkalap, amelybe a Bear márkájú felfüggesztést felfülről fogatják bele csavarokkal, így alacsonyabb.

És akkor a fájdalmas rész

Mivel minőségi darabokról van szó, számítottam rá, hogy sokba fognak kerülni, de még így is megdöbbentem. A Micro Kickboardot 60 ezer forintért vihetjük haza, a Loaded Tan Tein pedig

a longboard árából például három olyan használt Honda robogót vehetnénk, ami a Totalcar csapata alatt megjárta a 24 órás Visontai robogó versenyt, és végigment. Ennyi pénzért már joggal lehetnek elvárásaink, és az összeszerelés minőségére nincs panasz egyik esetben sem.

A kickboard elemeit könnyűfémből öntötték, és precízen illesztették, még a kéthetes intenzív nyektetés hatására sem kezdett el kopogni, vagy nyöszörögni a futómű. Ugyanez igaz a longboardra is, még a lap rugalmassága ellenére sem éreztem soha reszketegnek, vagy megbízhatatlannak a szerkezetet.

Na, de milyen velük menni?

A kickboarddal tettem meg az első métereket, amely semmire sem hasonlított igazán, de pár nap múlva rájöttem, hogy

Túl nagy a fordulóköre, viszont középállásban bántóan ideges. A legapróbb úthiba is azonnal kitéríti a kereket, és valami véletlen folytán elérjük a nagyjából húszas tempót, elkezd szitálni, ilyenkor komoly izommunka egyenesben tartani.

Kanyarodni csak akkor lehet vele valamennyire, ha mind a két kereket a földön tartjuk, ez viszont gyakorlatot kíván. Az egyik legnagyobb baj vele, hogy a rendes döntéshez nem elég széles a talpunknak szánt felület, így nem is lehet igazán stabilan beleállni. A gombócos botkormányt lecserélhetjük egy hagyományos, T-betűt formázóra is, de ez pont a praktikumot öli meg, vagyis, hogy a golyót fogva marad egy szabad kezünk gurulás közben.

Abból a szempontból egyértelműen jobb a longboardnál, hogy a nagyobb járdapadkáknál nem kell lehajolni a felemeléshez, hiszen már úgyis ott a kezünkben a gombóc, felkaphatjuk vele.

Szintén előny, hogy nagyon kicsire össze lehet hajtani, ha lehajtjuk a botkormányt, és betoljuk a gombócot, egy nagyobb hátizsákba is gond nélkül befér. És persze a fék, amelyet a longboard után kezdünk igazán értékelni. Mást viszont nem tudok felhozni mellette, és legnagyobb baja talán az, hogy nem lehet belefeledkezni a vele gurulásba. Közlekedési eszköz, nem kell szórakoztatónak lennie, de jó lenne, ha nem kéne folyamatosan a korrigálásra összpontosítani.

A longboardnál már nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen le kell hajolni érte, ha magasabb padkára akarjuk felrakni, elvben tehát kevésbé praktikus. Viszont a lélekre ez hat jobban, egész egyszerűen jó érzés vele gurulni. A kerekek összetétele és a csapágyak minősége miatt a gördülési ellenállás szinte nulla, ugyanazzal a lökéssel dupla olyan messzire jutunk el, mint a kikcboarddal. Olyan utcáknak fedeztem fel a lejtését, amelyekről nem is gondoltam, hogy nem teljesen vízszintesek, az ember csak áll rajta, és siklik.

A bambusz lap egészen rugalmas, a keresztbordákat jobban is tolerálja, mint riválisa. Viszont még kevésbé fordulékony, és a járdán még csak-csak el lehet fűzögetni, de az éles kanyarok nem a barátai. A longboard nem túl intuitív, tanulni kell. Nem olyan, mint egy roller, meg kell találni a helyünket a deszkán, ki kell tapasztalni a megfelelő testtartást, vagyis meg kel tanulni menni vele, mielőtt bemerészkednénk egy járdára. Viszont, ha rászánjuk magunkat, akkor felejthetetlen élményt ad, sosem gondoltam volna, hogy ennyire megtetszik. Hála a felfüggesztés puha poliuretán pogácsáinak, könnyű megdönteni, és olyan íveket rajzolhatunk vele, mint egy snowboardos. Elsőre lehetetlennek tűnt, hogy valaha olyat kanyarodjak vele, hogy a tenyerem érintse az aszfaltot, de két hét után már nincs is olyan messze.

A longboard legnagyobb előnye egyben a legnagyobb hátránya is: a sebesség. Könnyű vele gyorsan menni, de fék nincs. Egy ilyen deszkát nem lehet a hátsókerekeire állítva, a hátulját földhöz szorítva lassítani, ugyanis ahhoz nincs elég túlnyúlása. Az egyik lehetséges módszer a láb letétele, igaz, ehhez nem árt a gyakorlat, de sokszor simán csak leugrottam úgy, hogy a deszkát meglöktem hátrafelé, így nem gurult el. És bizony sokszor ugrottam le róla, mert a sebességet nagyon érezni rajta, és nem kell sok, hogy az ember legyorsulja a komfortzónáját. Igazán profi megoldás a drift, vagyis a keresztbe csúszás, de ezt nem lehet két hét alatt megtanulni. Nézzék meg, hogy csinálja egy profi:

Vannak szakaszok, ahol akadálymentesített, sima járdákon gurulhatunk, de a longboard például már egy kétcentis padkán is hatalmasat döccen, vagy akár el is akad, de ugyanez a padka a kellően bizonytalan kickboardot is elrántja. Mialatt fotóztuk a két eszközt, nálam volt a barátnőm munkába járós rollere. 175 miliméteres kerék, könnyedén összecsukható alumínium test, hatékony fék, mindez úgy 15 ezer forintért.

A padkák nagy része egyáltalán nem akadály neki, és ha akarjuk, önmaga körül megfordul, ráadásul felkapni sem megerőltető. Tökéletes megoldás, csak kicsit – hogy is mondjam - snassz. Meg sem közelíti a longboardot, amivel meg kell küzdeni, de cserébe hatalmas élmény lesz vele minden méter.