Index Vakbarát Hírportál

Akkor most szabad villamossínen bringázni, vagy sem?

2015.10.13. 11:24

A múlt héten egy posztban arról keseregtem, hogy milyen különös gyakorlat szerint büntetik a rendőrök a bringásokat, akik a budapesti Bartók Béla úton a villamossínen tekernek, mert a Gellért tér felé vezető utat feltúrták. Abban a tudatban voltam, hogy szabálytalanul tekertem a síneken, de ez nem igaz. Illetve nem volt igaz, mert pár napja már gondoltak a kerékpárosokra.

A Bartók Bélán a Bertalan Lajos utca és a Gellért tér között újítanak fel távhővezetéket, papíron már szeptember 30-án befejezték a munkákat, de még ma is dolgoztak ott, így le volt zárva a Gellért tér felé az úttest.

Bő egy héttel ezelőtt a rendőrök a Bertalan Lajos úti villamosmegállónál büntették a bringásokat, akik azt hihették, hogy tilos a villamossínen tekerni, és ezért fizethetnek szabálysértésért. A villamossínen haladást az én büntetőcédulámra is ráírta a rendőr, de hivatalosan azért kaptam bírságot, mert szabálytalanul váltottam sávot, figyelmen kívül hagytam a kötelező haladási irányt, azaz nem követtem a terelést a Bartókról a Budafoki útra.

A múlt heti posztom után több a KRESZ-t ismerő olvasónk is felhívta a figyelmemet rá, hogy a fent említett szakaszon teljesen szabályos (volt) a bringázás. Hogy miért? Íme a hivatalos magyarázat:

A Bartók Béla úton lefelé a Bertalantól csak a villamosvágány megy tovább, és egy mindkét oldalról behajtani tilos tábla van kint, kivéve BKK kiegészítéssel.

„A 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól ( KRESZ ) 14.§ (14) szerint 75 76 Ha az (1) bekezdés n) pontjában említett jelzőtábla alatt "Kivéve engedéllyel", "Kivéve taxi", vagy Kivéve ..... (tömegközlekedési vállalat) "feliratú kiegészítő tábla van, az útra engedéllyel rendelkező vagy a kiegészítő táblán feltüntetett járművel, továbbá kerékpárral és állati erővel vont járművel szabad behajtani."

Ebből kiindulva már csak azt kell megoldani ügyesen, hogy a tiltó táblák mögé szabályosan jusson el a kerékpáros.

Általánosságban viszont az igaz, hogy vágányokon kerékpározni tilos.

„Csak akkor lehet, amikor nincsenek lezárva a szomszédos forgalmi sávok, így a vágányok középen vezetettnek tekinthetőek, amikre a KRESZ 38.§ (2) bekezdése vonatkozik, mindennemű ráhajtást tiltva" – írta egyik olvasónk.

Arra nem fogadnék nagy pénzben, hogy a korábbi posztom hatására, de pár napja újragondolták a Bartók Bélán kihelyezett táblákat. És az eddigiek alá kikerült egy szép nagy kerékpárral behajtani tilos tábla. Érdekes, hogy majd két és fél hónapig ez senkinek nem jutott eszébe, és vidáman tekerhettek arra a biciklisek.

A BKK-t is megkérdeztem, hogy miért csak most került ki a behajtani tilos tábla, amint lehet, frissítem válaszukkal a cikket.



Rovatok