Index Vakbarát Hírportál

Egerben már meglépték, világít a bicikliút

2015.12.07. 08:30

Miközben az ország az olyan botrányok miatt követte a jó hétszáz millió forintból idén összekötött egri bicikliút-hálózat építési munkáit, mint az autósok által kerülőútként használt külterületi szakasz, vagy a Mátyás király úton lefelejtett aszfalt, azért jutott a projektbe jó ötlet is. Legalábbis a Felnémetet Eger belvárosával összekötő egy kilométeres szakaszra, ahol nemrég viszonylagos médiacsendben átadták az ország első világító útburkolatú kerékpárútját. Az ötlet ráadásul helyi fejlesztés.

A Living Road Világító Útburkolati jel néven levédett technológia ötlete már legalább ötéves, meséli a telefonban Farkas Tibor, a feltaláló.

Farkas Tibor nem szakmérnök, a végzettsége sem hasonló irányú, de mint mondja, amióta teheti, vállalkozó, és ehhez néha hozzátartozik, hogy kifejlesszen ezt-azt, így akár egy foszforeszkáló útfelfestést, ha arra érez késztetést. Az ötlet az után fogalmazódott meg benne, hogy

egyszer külterületen biciklizve a sötétben elnézett egy kanyart, és elesett a kerékpárral.

Tisztában volt vele, hogy a közvilágítás telepítése aránytalanul drága megoldás az ilyen helyekre, ezért kísérletezett a felfestésekkel.

Az egri telephelyünkön teszteltünk többféle technológiát. Festettünk és kint hagytuk a hóban, fagyban. Néztük, bántja-e az alapfelfestést, vizsgáltuk, hogyan viseli az időjárás-változást, csapadékot 

- mesél a kezdetről Farkas Tibor, aki a találmányról csak annyit árul el, hogy valamiféle világító pigment van a keverékben, ami képes hosszan, akár tizenkét órára utánvilágítani, és csekély fény mellett is feltöltődik. Ez kerül a hagyományos felfestésre.

Miután a teszteken megtalálta a különféle szerek megfelelő kombinációját, 2011-ben védette le az ötletet. Tíz év használati mintaoltalmat kapott rá, ennyi ideig kizárólag ő és vállalata kereskedhet ezzel a konkrét technológiával, amely az általa választott szerek kombinációját és a felhordási technikát védi. A tízből négy év már eltelt, és arra

az egy kilométeres egri szakaszra is csak Farkas Tibor nyomására, cége önköltségén került világító felfestés

nemrég, de mint mondja, muszáj volt már lépni, máskülönben sosem lesz híre. A felnémeti szakasz most a referencia.

A feltaláló-vállalkozó reméli, hogy elégedettek lesznek vele az út használói, és idővel más településekről is keresik majd. Mint mondja, főutakon semmi értelme nincs a technológiának, az autók fényszóróival nem tud konkurálni, de a bicikliutak mellett sok más, kivilágítatlan területen hasznos lehet, így futópályákon, temetők ősvényein is.

Egy klassz magyar találmány, amit a feltaláló saját pénzén telepített

Szerző: Kerékagy2015. december 6.


Rovatok