Index Vakbarát Hírportál

Hajós András harcba száll a bringásokat fenyegető karócsonkokkal. Segíts te is!

2015.12.10. 08:48

Százával szórják tele a városi bringautakat az úgynevezett parkolásgátló oszlopokkal, amelyeket a korábbi főpolgármester neve után, sokan Demszky karónak hívnak, mi viszont a karó megnevezésnél maradunk. A körülbelül 120 centiméter magas, zöld fémoszlopok ott állnak a bringautak és az autóutak találkozásánál, a sétálóutcák végén és a forgalom elől elzárt területek határán is. Mivel az oszlop alacsony, könnyű véletlenül rátolatni az autóval, ilyenkor azonnal elhajlik vagy kitörik és a helyén néhány centiméteres, pengeszerű csonk marad. Életveszély! Ha bringával hajtasz rá, szinte biztos a defekt, akinek nagyobb pechje van, hatalmasat eshet.  

Hajós András múlt szerdán írt a Kerékagynak, miután felfedezte, hogy Budapesten, a forgalmas Pozsonyi út és a Budai Nagy Antal utca nagy kanyarjában veszély leselkedik a bringásokra és gyalogosokra. Csinált néhány fényképet a kitört karóról, elküldte nekem, én pedig írtam a Budapesti Közlekedési Központnak, hátha van kedvük foglalkozni az üggyel.

Másnap olyan dolog történt, amire senki nem számított: délután öt óra előtt megjött a válasz a jó hírrel: a BKK kicserélte az oszlopot, ezzel elhárította a balesetveszélyt a Margit híd lábánál, ahol napközben elég sokan tekernek. 

A cég novemberben 128 ilyen oszlopot cserélt ki a fővárosban, ami nem kevés, de árnyalja a képet, hogy a hasonló okokból telepített, szintén zöld, hajlított korlátból is elfogyott 94 darab, szintén egy hónap alatt. A BKK-hoz köthető Budapest Közút Zrt. hetente többször ellenőrzi az oszlopokat és korlátokat, tehát simán lehet, hogy akkor is elhárították volna a Pozsonyi úti veszélyt, ha nem írunk nekik. Viszont mivel így alakult, a mindenhová bringával érkező Hajós Andrással minimozgalmat indítunk, íme a részletek, dalban:

Állítsd fel a karót!

Biztatjuk a budapesti bringásokat, hogy énekeljék a dalt és segítsenek összegyűjteni a városban kitört és elhajlott parkolásgátló karókat, korlátokat, hogy senki ne szenvedjen balesetet az avar vagy hó alatt megbúvó veszélyes csonkok miatt.

Olyan leveleket várunk, amelyekben a letört karó vagy korlát mobiltelefonos fényképe és a pontos helyszínmegjelölés (kerület, utcanév, házszám vagy GPS-koordináta) is szerepel. A bejelentéseket a zachd@mail.index.hu e-mail címre várom, mostantól. Az e-mail tárgyába (subject) írják be: Állítsd fel a karót! A következő hetekben összegyűjtött bejelentésekből fényképes poszt készül, és elküldjük őket a BKK-nak is. 

Téged is úgy idegesítenek a kidőlt Demszky-karók csonkjai, mint Hajós Andrást? Szólj nekünk, és mi segítünk eltüntetni őket

Szerző: Kerékagy2015. december 9.


Rovatok