Ezzel most sokan nem fognak egyetérteni, de szerintem a hegyi bringa a kerékpársport eszenciája. Itt egyesül minden, amiért biciklire ülünk, és itt valósul meg a legjobban a cél, amire a bringát kitalálták. Több ez, mint távolságok leküzdése, hiszen már csak a szilárd útburkolat elhagyása magával hozza a felfedezést, és az erdő kétszer sosem lesz ugyanolyan. Mindegy, hogy az ember a háza mögötti dombra teker fel, vagy a Mátrának vág neki, ahogy az sem számít, hogy vaktában megy, vagy az ezerszer végigtekert ösvényen hajt. Aki egyszer kipróbálja, többé nem akarja abbahagyni.

A hegyen való bringázásnál nem áll a tétel, hogy bármi megteszi, ha elég lelkesek vagyunk. Minden kategóriában van egy árszint, amelyet el kell érnünk, ha megbízható gépet akarunk. Városi, általános felhasználásra szánt gépeknél ez valahol 60-70 ezer forint körül mozgott, a mountain bike-ok kategóriájában viszont újonnan 100-120 ezer környékén kaphatók azok, amelyek már megfelelnek a hobbizáshoz.

Ezúttal nem hagyományos összehasonlító tesztet készítettünk. Kértünk egy egyszerűbb gépet 116 ezer forintért, és kértünk egy valamivel jobban felszereltet, 135-ért. Már ez a 19 ezer forintnyi különbség is lényeges eltéréseket hoz magával, de vajon valóban jobb a drágább?

A Berguson egy CTM Quadra 1.0-val szállt be a tesztbe. Ez a gép alumínium vázra épül, első rugós villával szerelték, huszonnégy sebességes Shimano váltója van, és hagyományos V-fékkel lassítható. 120 ezer forintot kérnek érte, és érdekessége, hogy nem 26, hanem 27,5 colos kerekei vannak. Egy dologban garantáltan jobb, mint az ellenfele: fantasztikusan néz ki. Több barátom, amíg csak messziről látta, félmilliónál is drágábbnak tippelte.

A decathlonos B’twin Rockrider 520 típusa hagyományos méretű kerekeken fut, vagyis 26 colos. Felépítése hasonló, mint a CTM-é, vagyis merev vázas, egyszerű rugós villával szerelt gép. Ez a bringa drágább, ami leginkább a hidraulikus tárcsafékre vezethető vissza, de más, fontos alkatrészek is eltérőek.

Mind a két gépet nagyon alaposan próbára tettem, amiben a nyirkos őszi időjárás volt a legjobb partner. A CTM-mel még egy kis havat is sikerült kifogni, és a saras, havas, avarral borított erdőben, a sziklák között tekerve sem hagyott cserben. A B’twin sem úszta meg: vele egy terepverseny amatőr kategóriájába neveztem be, úgy, hogy a bringát abban az állapotban toltam a rajthoz, ahogy két nappal korábban kihoztam a boltból, még csak egy csavart sem húztam meg. Nem hanyagságból nem nyúltam semmihez, úgy gondoltam, hogy így kiderül, mennyire szakszerűen rakták össze. Nem kellett csalódnom.

A vázak

Ebben az árkategóriában egyértelműen az alumínium a nyerő: a jó acél, vagy karbon váz önmagában, csupaszon is kerülhet kétszer annyiba, mint a tesztelt bringák menetkész állapotban. Mindkét váz igényesen kidolgozott, nyakcsövük 1 egész 1/8 col átmérőjű, 135 milliméter a hátsó agyat rögzítő papucsok távolsága. Mindkét méret elterjedt szabvány, így lehetőségünk van a villát és a kerekeket is jobbra cserélni. Látatlanban a tartósságról beszélni nem lehet, de például bizalomra ad okot, hogy mindkét váz extra merevítést kapott az alsó cső és a nyakcső találkozásánál. A CTM talán egy fokkal igényesebb, például a láncvilla is szépen formázott, és a fék rögzítése is modernebb szabvány, de a B’twinnel sincs probléma. Utóbbit menet közben valamivel merevebbnek éreztem a nyeregből kiállós, szenvedős mászásoknál.

A villák

Egyiket sem nevezném teljes értékű teleszkópnak, hiszen nincs csillapításuk, ezek inkább amolyan rugós villák. Érzésre valamivel jobban működik a B’twin SR Suntour XCR-re, ráadásul a fekete állítógombbal nemcsak fokozatosan keményíthetjük, de blokkolhatjuk is a villát.

Ez mászásoknál jön jól, hiszen a felesleges berugózás nem nyeli el a tekerésbe fektetett erőt. A gyártó 100 milliméter rugóutat ígér, ebből olyan 70-80-at sikerült kimozgatnom. A CTM-be szintén Suntour került, igaz, valamivel szolidabb, M3030-as kivitel. Ennek becsúszószárai vékonyabbak, blokkolni sem lehet, és az előfeszítés sem állítható olyan tág határok között.

Alattam nem igazán akart mozogni a szerényebb teleszkópvilla, és a gyár által ígért 75 milliméterből cirka négy centit sikerült kihasználni. Összességében ezeknek is az a legnagyobb baja, mint az olcsó villáknak általában: a becsúszóra felhordott por a rossz minőségű porzárók miatt bejut a perselyekig, smirgliszerűen kikoptatja azokat, majd a villa elkezd kotyogni. Az első, valóban csillapító teleszkóp, amelyre már nem jellemző ez a probléma, olyan 40-45 ezer forint körüli áron indul, ami jelentős hányada lenne a próbált gépek értékének.

A kerekek

A dupla falú felni egy hegyi bringán mára szinte elvárás, ez meg is van mindkét gépen. A B’twin a szegecseléssel nyújt többet, vagyis a küllőanyák egy acél foglalatba ülnek bele, nem közvetlenül a felni anyagába. Ezzel erősebb, tartósabb kereket lehet fűzni, mivel később kezdenek kiszakadni a küllőanyák a foglalatból. Az agyaknál is hasonló a helyzet: már egyik bringát sem lemezből formált, hanem alumíniumból mart agyakkal szerelik, a CTM-en és a B’twinen is kazettás kivitelben. Jelenleg ez a legelterjedtebb megoldás, így kompatibilis, ha cserélnék a csoportkereket.

A gumiknál nem sikerült érdemi különbséget felfedezni, a WTB és a Hutchinson is apró, sűrű mintával borított külső. Sárban kevés előnytelenebb létezik ennél a mintázatnál, hiszen az sűrűsége miatt beletapad a dzsuva és elvész a tapadás, emiatt volt is néhány halálközeli pillanatom a hegyoldalban. Érdekes viszont a 26 és a 27,5 colos kerék viszonya. Sokak szerint a 27,5 colos keréké a jövő, és tény, hogy a legtöbb gyártó már csak a paletta legalján lévő modelleket szereli kisebb kerékkel.

Nincs sok személyes élményem vele, de egy downhill bringát hajtottam nagyobb kerékkel viszonylag sokat, és nem tetszett. A szűk, technikás szakaszokon sokkal nehezebb megdönteni, ami a nagyobb kerék erősebb stabilizáló hatása miatt van. Viszont eltagadhatatlan előnye a sokkal simább futás, hiszen a nagyobb átmérővel kevésbé érezzük az egyenetlenségeket. Downhillnél (vagyis, amikor a domboldalon száguldunk lefelé) 26 párti maradok, de a CTM határozottan tetszett az erdőben.  

A hajtás

A Decathlon és a CTM gépének hajtóműve négyszögtengelyes, alumínium hajtókarokkal és szerelhető lánctányérokkal. Ez jó, hiszen ha elkopnak, vagy más áttételt szeretnénk, egy imbuszkulccsal megoldható a cseréjük. Ha bármilyen olcsó bringát vásárolunk, gondoljunk arra is, hogy később mennyire könnyű cserélni a kopó-fogyó alkatrészeket.

A váltók a Shimano olcsó termékei, a CTM Acerája és a B’twin Aliviója is az alsó kategóriába tartoznak, de már jobb hátsó váltóknak számítanak. Mivel elöl kevésbé látványos, oda mindkét bringán olcsóbb Shimano Microshift és Tourney átdobók kerültek. Ez is tipikus párosítás, mert a vásárlók a hátsó váltót nézik meg hamarabb, amikor döntenek. A CTM 24 sebességes, de ugyanúgy leküzdöttem vele minden emelkedőt, mint a B’twin 27 sebességes rendszerével, igaz, utóbbi valamivel finomabban működött, valószínűleg azért, mert valamivel pontosabb, Acera váltókarokkal válthatunk. Érdekes viszont, hogy emelkedőn, komolyabb terhelés alatt váltva a CTM váltott jobban, bár ebben az árkategóriában egyiktől sem kell csodát várni.

A fékek

Sokszor leírtuk már, hogy a kirakat-tárcsafék legfeljebb annyit ér, mint egy gyengébb V-fék, csak több pénzt kérnek érte. A B’twin kétdugattyús, hidraulikus Tektro féke messze nem ilyen, úgy fog, mint a zöld festék, és finoman adagolható, ráadásul a bekoptatásához is elég volt egy kör a terepversenyen. Ha az ember nem ért hozzá, akkor a karbantartása nem megoldható otthon, de szerintem ennyi kellemetlenséget érdemes bevállalni, hiszen egy fék sosem lehet elég jó.

A CTM hagyományos Alhonga V-féke sem rossz, de nyirkos időben sikerült eljutni a képességei határáig. Miután elég sáros lett a felni, a fékhatás drasztikusan visszaesett, ám erről nem a fék olcsósága tehet. További probléma, hogy az apró homokszemek smirgliként drasztikusan koptatják a fékpofákat, így dagonyázni inkább nem mennék vele. Ám ha valaki nem élvezi, hogy fogai között rocog a homok, és csak száraz időben hajtaná, akkor egész nyugodtan megveheti ezt is, nem lesz problémája vele.

A kiegészítők

Mindkét bringán zavartak a pedálok: a szinte ugyanolyan, műanyag középrészre felhajtogatott acéllemezek nem tartják rendesen az ember lábát, főleg sárban zavaróak. Legalább egy hagyományos, alu platformpedál beleférhetett volna a sokak számára nem is olyan alacsony árba.

Markolat tekintetében a CTM a nyerő, hiszen két-két csavaros bilincs rögzíti őket a kormányvégekre, így a leszedésükhöz elég egy imbuszkulcs. Ezzel együtt a fogása is kellemesebb, mint a B’twinének, amit ráadásul csak a gumi tapadása tart a helyén, ezért leszedni nem könnyű. A nyereggel is hasonlóan éreztem, a CTM-én egyszerűen jobb ülni.

Melyiket venném meg?

Mind a két bringa jó, hibáik elsősorban olcsóságukból erednek, vagyis ennyi pénzért nagyjából ezt kapjuk. Amióta hasonló teszteket csinálunk, most először fordult elő, hogy mind a két bringát hibátlanul helyezték üzembe, semminek nem kellett utána húzni, és semmi nem kezdett el kopogni, pedig kaptak eleget a próbakör alatt. A Decathlon gépe pont annyival drágább, mint amennyivel többet nyújt, de csalódott a CTM vásárlója sem lesz, hiszen megbízhatóan teszi a dolgát, egyes funkciói pedig még jobban is működnek. Még a két gép súlya is megegyezik, saját mérés alapján 13,7  kilót mértem. Azt gondolom, hogy érdemi különbségek csak hosszabb távon derülnének ki, a tesztidőszak alapján panaszra ok nem lehet. Vásárlás előtt azonban érdemes tájékozódni, hiszen sok forgalmazó maga konfigurálja a bringákat, így bele lehet futni olyan összeállításba, amely személy szerint nekünk jobban megfelel. És persze az év végi készletkisöpréskor  hatalmas akciókat lehet elcsípni.

Ha esetleg kedvet kaptak, adjanak egy esélyt a terepbringázásnak, de ha igazi élményre vágynak, ne a latyakban kezdjék el. Annak is megvan a szépsége, csak kell hozzá némi gyakorlat, hogy igazán szórakoztató legyen.