Index Vakbarát Hírportál

Szembe-kerékpározható egyirányú utcák? Van jobb is!

Az autósoknak váltakozó irányban egyirányú utcákat építenek Hollandiában

2016.01.07. 10:46

Elég nagy visszhangja lett a Kerékagyon a holland süllyedőoszlopos sztorinak, amikor is egy vidéki út közepén helyeztek ki egyet pusztán forgalomlassítás céljából. Ám a Bicycle Dutch eredeti posztjában egy klassz videó is szerepelt, melyben egy másik, legalább ilyen érdekes helyi megoldást is bemutattak.

Budapesten is vannak olyan utak, amelyekben az autósok egy irányban haladhatnak, a kerékpárosok pedig kettőbe. Ezek jellemzően olyan régi utcák, amelyek a szélességük miatt lettek egyirányúak: két autó ugyanis nem fér el bennük egymás mellett, egy autó és egy kerékpár viszont simán! Akkor meg miért ne nyitnánk meg a bringásoknak?

Hollandiában viszont másként gondolkodnak. Ott vadonatúj infrákat építenek úgy, hogy szándékosan csak egy irányba lehessen rajta haladni autóval, kerékpárral viszont erre is, arra is.

A legszebb az egészben, hogy a gépkocsiforgalom iránya nem fix, hanem váltakozik.

Akárcsak egy útfelújításnál, ahol az építési szakasz két végén egy-egy lámpa engedi a kocsikat hol az egyik, hol a másik végén.

A videóban két példa is szerepel. Az egyik egy nemrégiben átadott híd (2:44-től), mely pont úgy működik, ahogy a kerékpárosoknak megnyitott egyirányú utak nálunk (csak épp a kocsiforgalom iránya váltakozik). A másik egy aluljáró (3:22-től), ahol külön útpályán haladhatnak két irányba a kerékpárok, és egy másikon az autók egy irányban. Ez persze kicsit már más, de nagyon jó látni, hogy a tervezők több teret adtak a kerékpárnak, mint a gépkocsiknak.

Nektek hogy tetszenek az ötletek?

Autóval hol erre, hol arra. Na persze bringával folyamatosan lehet menni mindkét irányban!

Közzétette: Kerékagy – 2016. január 7.


Rovatok