Index Vakbarát Hírportál

Elkordonozták a Nehru part kiálló csavarjait

2016.08.26. 11:13

Csütörtök számoltunk be arról, hogy az épülő Nehru part kerékpárútja mellett felszedték a székeket, de a térkőben benne hagyták a kiálló rögzítőcsavarokat. Mivel a csavarokat alig lehetett látni, komoly balesetveszélyt jelentettek a napi több száz ott közlekedő kerékpárosnak.

Megkerestük a kerületi önkormányzatot és a BKK-t is az ügyben, s bár választ nem kaptunk, pénteken azt tapasztaltuk, hogy a balesetveszélyt a kivitelező megszüntette azzal, hogy ráhúzta a kordont a csavarokra. (A BKK közben válaszolt, hogy az önkormányzat asztalára tartozik a téma.)

Vincent most örül, de a kérdés az, hogy miért nem lehetett ezt még a cikk előtt, rögtön a padok felszedése után megtenni?

Frissítés: Megjött a kerületi önkormányzat válasza is

Eszerint a ballonpadokat javításra, stabilizációs megerősítésre a kivitelező cég szedte fel, átmenetileg. Javítás után vissza fogják őket helyezni, azért maradtak ott a stabilizált csavarok a munkaterületen. A sétány az önkormányzat szerint elkerített munkaterület, illetéktelenek járkálnak rajta. (Pénteken a helyszínen járva nem tapasztaltunk elkerítést a sétányon, mindkét végén szabadon és tisztán járható volt.)

A kivitelező lekerítette a csavarokat tartalmazó díszburkolat részt, ezt a kerület a főváros illetékeseivel ellenőrizte, tette hozzá az önkormányzat sajtóirodája.



Rovatok