Ki nem álmodozott már forgalommentes, csendes aszfaltútról, szép természeti környezetben, könnyen biciklizhető, sík vidéken, és lehetőleg közel a budapesti agglomerációhoz? Amely egyaránt alkalmas sportos hajtásra, de a kisgyerekes család kirándulására is? Amely nem kellemetlen és félelmetes országút, de nem is oly sokszor csalódást okozó kerékpárút? 

Nos, hagyjuk az ábrándozást, inkább kapjunk bringára, hiszen vannak a fenti vágyaknak mindenben megfelelő utak, csak

A Fővárosi Vízművek Zrt. ivóvíznyerő területeinek útjairól van szó, a Szentendrei- és a Csepel-szigeten. Budapestnek óriási a vízigénye: átlagosan napi félmillió köbméter, de meleg időszakban eléri a hatszázezret is. Szerencse, hogy mindig elegendő vízhozamával erre folyik a Duna, és hogy a homokos-sóderes talajból könnyű kinyerni a vizet csápos kutakkal, amelyek betonaknájából lyuggatott csövek nyúlnak ki körkörösen, jó messzire.

Ezek az építmények, szivattyúházakkal és egyéb építményekkel kiegészítve, hosszú sorokban állnak a part menti védőterületeken, a föld alatt gerinccső-hálózat köti össze őket. Létesítésük, rendszeres karbantartásuk az egész évben jól járható utakat követel meg, és vannak is ilyenek – éppen róluk van most szó.

Kezdetüket sorompó zárja el, és tábla figyelmeztet, hogy a Vízművek fegyveres őrrel védett, kamerákkal felügyelt területének határához érkeztünk, ezért tüstént távozik is onnan a törvénytisztelő állampolgár. Pedig meseországba érkezik, aki továbbhalad. A csendet csak a szél susogása töri meg, több egerészölyvvel találkozni, mint autóval, zavartalanul érvényesül a virág és a széna illata. A nyugalom szigetén vagyunk egy hektikus nagyváros közvetlen közelében. Ember sehol, holott több mint kétmillióan nyüzsögnek, túl a galériaerdőn. Kisimulnak az idegek, széles mosolyra húzódik az ember szája, vígan pedálozva fedezi fel magának ezt a csodát. Na, és azok a fegyveres őrök? Nem kell félni tőlük?

Nem, mert a Vízművek azt írta ki a figyelmeztető táblákon, hogy a területre belépni szigorúan tilos – engedély hiányában. Az engedélyt viszont, merő jófejségből, bárkinek megadja, aki kéri. A terrorfenyegetettség korában szinte felfoghatatlan ez, de ne filózzunk sokat rajta, örüljünk, hogy így van. Szóval: besétálsz a Fővárosi Vízművek Zrt. ügyfélszolgálat irodájába, a Dózsa György út és a Váci út sarkán, nem is kell sokat keresgélni, mert a járdáról nyílik. (Van mód online-ügyintézésre is.)

Viszel két igazolványképet, kitöltesz egy űrlapot, benyújtod, és az ügyintéző már meg is ígéri, hogy két hét múlva postán kiküldik a belépésre jogosító igazolványodat. Ezt az ígéretet nekem még sohasem tartották be pontosan, mert mindig jóval előbb megérkezett a boríték...

Aki ennyi ügyintézésre sem képes, csak úgy partizánosan belóg a védőterületre, kellemetlenségnek teszi ki magát, amelyet meg is érdemel. Ha találkozik a robogós vagy autós biztonsági személyzettel – amire jó esély van, mert komolyan veszi a Vízművek az őrzést –, és nincs igazolványa, komoly pénzbírság fenyegeti, magánterület-sértésért. Az arcképes kártya felmutatására viszont barátságossá válnak a katonás emberek, és ha érdeklődést tapasztalnak a szakterületük iránt, csillogó szemmel magyaráznak el mindenféle érdekességet. Sokat tanultam már tőlük.

Persze felírják az igazolvány számát, elvégre mutatniuk kell a központ felé, hogy tényleg ellenőriztek, nem az árnyékban szunyókáltak. Akkor sincs baj, ha otthon felejtetted a papírt, mert a név alapján egy pillanat alatt tisztázzák telefonon, hogy minden rendben van, és egy mosollyal végződik az eljárás.

Kutyát bevinni tilos. Hát azt meg miért? Mint elárulták, a Vízműveknek semmi bajuk sem lenne az ebekkel, a területen működő vadásztársaságok igényére hozták e rendelkezést. Még egy korlátozás: éjszakára nem vonatkozik az engedély, de ez tán csak a horgászokat érinti, mi, biciklisták úgyis nappal járunk arra.

Merre van az arra? A Szentendrei szigeten három ilyen útvonal van.

• Az egyik a szentendrei kis komptól vezet lefelé a nyugati oldalban, szép, dombos részt is érintve. A másik oldalon, föl a Dunakeszi-Horány révig folytatódik, ott egy szakasza nem aszfaltozott, ezért csak száraz talaj esetén ajánlom.
• A második a gödi révtől fölfelé a keleti oldalban. Surányig zúzott köves a nemrég megmagasított gátkorona, csak széles gumijú terep-, illetve kiránduló kerékpárnak jó, onnan viszont fölfelé, a váci révig, aszfaltozott. Kissé kidurvult az aszfalt az idők folyamán, de soha rosszabbat.
• Nekem a harmadik a kedvencem, a Tahiból Kisorosziba vezető országút két oldalán. A lovas tanyákat elhagyva érünk a kétoldali útelágazáshoz, a sorompók kissé beljebb vannak. Egy kör körülbelül 11 kilométer hosszú.

Több lehetőség adódik a Csepel-szigeten is. Rögtön egy a városszélnél, egy kis lakótelepen át érhető el, hét kilométeres, oda-vissza tehát 14. Van két kisebb, de szintén szép délebbre, a tököli börtön és Szigetújfalu között, ahol töltésen megy az országút. Leágazásukat könnyű észrevenni. A harmadik a legnagyobb és legszebb, ez úgy található meg, hogy Szigetújfaluból Ráckeve felé menet nem vesszük be az országút balos iránytörését, hanem egyenesen haladunk tovább, majd Újhegy falucska végén, a Vízmű-telepnél jobbra. A fölső végétől erdei földúton kissé tovább menve jó Duna-partra érünk, lehet csobbanni egyet.

A Vízművek területei teljesen tiszták, sehol egy illegális szemétlerakat, eldobált papír zsebkendő. Jó volna, ha cikk után is így maradna mindez. És ugye érezzük, hogy ebben a csendes világban nincs helye lármázásnak, elektronikus zenének? Az örök rendesek, és ha minden későbbi bringás látogató betartja a szabályokat, van rá esély, hogy a Vízművek nem szünteti meg ezt a fantasztikusan jó kerékpározási lehetőséget, így továbbra is kerekezhetünk a némán álldogáló csápos kutak között.

Aki hallott hasonló lehetőségről az ország más vízműtársaságai által felügyelt, hasonlóan szép területeken, írja meg kommentben a részleteket! 

Még több bringatúratippért pedig kövesd a Kerékagyat a Facebookon!