Nehéz helyzetben van aki Magyarországon legálisan szeretne terepkerékpározni. Kevés a színvonalas verseny és a szabadban sportolni is szinte csak illegalitásban lehet. Bognár Tamással a Bikemag.hu szakportál munkatársával feszegettük a kérdést.

A hegyikerékpáron gyárilag nincsenek KRESZ-tartozékok, ezért elvileg csak autóval vagy utánfutón vihetjük ki őket a hegyig, akár a krosszmotorokat, vagy bármilyen sporteszközt. Igen ám, de még akkor is nehéz helyzetben van a bringás, ha Budapesten, vagy környékén szeretné használni a bicaját és nem csak a kötelező prizmákkal és egyebekkel felszerelve tekerne a közúton.

Ma, Magyarországon csak nagyon kevés helyen tekerhetünk szabadon a természetben. A sasadi pálya, illetve az itt, a Kerékagyon már bemutatott Bro'Hill és az eplényi Brinagréna a három üdítő kivétel. Jó, hogy az erdészet engedélyezte a soproni downhill pálya használatát is, de egyiket sem átlagos kerékpárokhoz és főként nem átlagos kerékpáros tudáshoz tervezték, tehát a hobbibringások és a túrázok kiesnek a játékból.

Számtalan hír született már arról, hogy a János-hegyi montisokat hol keresztbe ácsolt deszkákkal, hol pedig durvább eszközökkel kergették el, pedig többségük nem szeretne mást, mint arra használni a bringáját, amire való, vagyis felmennénk a fogaskerekűvel, majd leereszkednének az erdőben.

Magyarországon azonban tiltani mindig egyszerűbb, mint létrehozni valamit, ami szabályozott keretek között lehetőséget nyújtana egy igazán élvezetes szabadidős tevékenységre. Menjünk el túrázni például a Pilisbe! Közel van a fővároshoz, de egyaránt kedvelt célpontja a vidékről érkezőknek is. Ha követjük a kerékpáros cikkeket a sajtóban, fellélegezhetünk, hiszen nemrég volt hír, hogy 600 kilométernyi bringautat adtak át a környéken.

Csakhogy, aki ismeri a pilisbike.hu oldalon felsorolt útvonalakat, nagyjából sejtheti, hogy sok kilométernyi látszatépítésről van szó. Olyasmi ez, mint amikor a városokban sárgával leválasztanak egy részt a járdából és azt nevezik ki bringaútnak. Végül itt is, ott is mindent mindennel összead az építő, hogy a végén elmondhassa, ilyen nagy bringaút-hálózatot alakított ki. 

Valódi bringaút talán nem is épült a Pilisben, inkább csak meglévő és a bringások által már régóta használt utakat neveztek ki bringaútnak, murváztak le, festettek fel jól, de inkább rosszul. Sebaj, menjünk fel a parkerdő oldalára, ahol vastagon kékkel szedték a kerékpárral engedélyezett útvonalakat. Egy kisebb osztrák falu körül is komolyabb bringaút-hálózatot találunk.

Persze a bringások örülnek ennek is, de gyakorlatilag mindössze a visegrádi Nagy-Villámtól Pap-rétig illetve a Dunabogdányig vezető utat nevezhetnénk rendes terepnek, bár ezeken is simán végigmentünk cyclocross bringával, amely egyfajta keveréke az országúti kerékpárnak és a montinak.

Kicsit jobb a helyzet a Bükkben, ahol szintén murvás, terepjáróval is járható utakon vannak a kerékpáros jelzések, de legalább hosszúságuk miatt akár egész napos tekerés is belefér. Terepen és nagyon szép helyeken visznek ezek az utak, ahol gyönyörű a kilátás. Kiemelném a Felsőtárkányt Bánkúttal összekötő hosszú és nehéz szakaszt, vagy éppen a csodálatos Hór-völgyet.

Persze született bükkiként tudom, hogy a legszebb útvonalakon mindig tilosban jártunk, járunk. Eddig a legjobb, rendes hegyikerékpározásra alkalmas és legálisan járható terepkerékpár-utakat a Mecsekben találtam. Talán nem véletlen, hogy hazánk első enduro-kerékpár versenyét éppen itt rendezték, október első hétvégéjén. Úgy látszik, a Nyugat-Mecsek tájvédelmi körzet illetékesei sokkal rugalmasabban állnak egy olyan sporthoz, amely a terepmotorozásnál lényegesen enyhébb természeti károkat okoz, viszont ezrek végezhetnék biztonságosan.

2013. nyarán mindenki ujjongva olvasta a híreket, hogy végre szabad kerékpározni az erdei ösvényeken. Ahogy az a szakállas viccben is volt a „Moszkvában Volvókat osztogatnak” helyett „Moszkvában Volgákat fosztogatnak”, azaz jobban megvizsgálva az erdőtörvényt, messze állunk még az igazi engedélyezéstől.

Először is válasszuk ketté a dolgot. Az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről eleve kizárja, hogy bringával letérjünk a kiépített útról bármilyen természetvédelmi, tájvédelmi, vagy Natura 2000-es területen. Vagyis nem készíthetünk új nyomot, ösvényt „pályát” csak azért mert arra izgalmasabb, rövidebb lenne a bringázás. 

A zavart az erőben az okozta, hogy az új megfogalmazás eképpen látott napvilágot (nem szó szerint): eddig mindenhol tilos volt bringázni kivéve, ahol engedélyezték és mostantól mindenhol szabad, kivéve ahol tiltják. Ennél viszont a 2013. évi XCIV. törvény sokkal pontosabban fogalmaz. Aki a pontos jogi szövegezésre kíváncsi, az belinkelt dokumentum 55318-as szakaszában olvassa el az első és második paragrafusokat.

Ezekben azt írják, hogy csak és kizárólag olyan turistajelzéssel ellátott ösvényen tekerhetünk, amelyen kerékpáros piktogramot is felfestettek. Ilyet viszont elvétve találunk. A módosított erdőtörvény lehetőséget ad a jelzetlen erdészeti utak használatára is, amennyiben azokon valamilyen tiltás (fakitermelés, vadászat, stb) nincsen éppen hatályban, illetve nem védett területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, Natura 2000 stb.) fekszik. Ezek elhelyezkedéséről pontos képet ezen a linken kaphatunk.

Az erdészeti utak a turistatérképeken fekete szaggatott vonalakkal szerepelnek, de bármikor nyithatnak újat, újakat, melyek csak évek múlva kerülnek fel (ha felkerülnek) a frissített turistatérképekre. Mivel jelzés nem található rajtuk, haladó térképészeti ismeret szükséges a tájékozódáshoz, főleg csomópontokban, vagy ha eltévedtünk.

A Pilisben például a 2014. telén pusztító jégkár után feltáró utak tucatjai nyíltak, hogy a rengeteg kidőlt fát el tudják szállítani a területről. Most jelentősebb helyismeret nélkül senkit sem biztatnék az erdészeti utakon való bringázásra, csak ha jó erőben van, és pár tíz kilométeres kitérők néhány száz méter szintkülönbségekkel nem esnek nehezére.

Persze mondhatjuk, hogy így is könnyítettek rajta, ne sírjunk annyit, örüljünk, hogy ez is van. Ha nem jártam volna a környező országokban és főleg az alpesi területeken bringával, akkor egyet is értenék ezzel. Viszont érdekes módon a közeli Semmering környékén, több száz kilométernyi valódi hegyikerékpár útvonal található amelyen legálisan tekerhetünk, de elég csak megnézni mondjuk a Kalnica Bikeparkot Szlovákiában, ahol egy János-hegynél kisebb dombra is tudtak bringás paradicsomot varázsolni.

De van ennél sokkal bosszantóbb is, amire biztosan mindenki tudna példákat sorolni. A Pilisben található például a Sasfészek menedékházhoz vezető zöld, majd zöld négyzet turistaút a Pilis-nyereg felől. Ezen hivatalosan tilos bringázni, mert nincsen rajta bicajos piktogram. Viszont a fakitermelés miatt mára közel négy méter széles, lemurvázott sztráda lett a régi ösvényből. Kérdés, milyen kárt tesz ebben egy bringás?

Vagy itt az ellenkezője, a Két-Bükkfa nyeregtől Pilisszentkeresztre levezető zöld jelzés, amely ugyan kijelölt bringaút, de sem föl, de főleg lefelé nem ajánlanám mondjuk családosoknak, vagy kezdő kerékpárosoknak. Az utat minden nagyobb esőnél Niagara-vízesésként mossa szét a víz, és lassan már csak komoly teleszkópos bringával és triálosokat megszégyenítő kerékpárkezelési tudással járható. Lefelé egyszerűen veszélyes a nagy kövek miatt.

Ellenkező példának pedig kiváló a Pilisszentkeresztről Pilis-tetőre vezető, köves panoráma út tekinthető, amely a montisok kedvenc edzőhelye fölfelé. Valószínűleg sosem lesz legálisan kerékpározható, pedig kárt biztosan nem okoznának a kövekben.

Ilyen rendezetlen jogi viszonyok és hiányos jelzések mellett nem csodálkozhatunk azon, hogy Magyarországon egyelőre kevesen vásárolnak hegyikerékpárt arra, hogy valóban a természetben tekerjenek vele. Bár minden országban probléma, hogy a gyerekek és fiatalok nem mernek a közutakon bringázni a sok baleset miatt, a fejlettebb térségekben sokan gondolják, hogy a hegyikerékpározás kiszámíthatóbb és biztonságosabb, mert működő rendszerben zajlik. Jó lenne egyeztetés a kerékpáros szervezetek és a parkerdők között, hogy mindenkinek megfelelő útvonalak szülessenek nálunk is.

Néhány helyen, például a Soproni Erdészetben, vagy a már említett mecseki területen felismerték ezt a problémát, és ezeken a helyeken nyitottak a párbeszédre. Hisz talán rájöttek, hogy a túlszabályozás és tiltás eddig sem vezetett eredményre, csak feszültségeket, ellentéteket szült és persze sok-sok bringás tekert a tiltás ellenére az erdőben.

Még több bringás hírért kövesd Kerékagyat a Facebookon!