Index Vakbarát Hírportál

Épp 150 éve szabadalmaztatták a pedálos kerékpárt

2016.11.20. 14:25

Pierre Lallement 1866 áprilisában indult neki a világ első kerékpártúrájának, hogy bizonyítsa, legfrissebb találmányával, a pedálos biciklivel is lehet utazni. Ansoniai otthonából kerekezett át a szomszédos New Havenbe, ami nem tudom mekkora távolságot jelentett pontosan, most valamivel több mint 16 kilométer az út a két város között. Hogy meddig tartott, azt meg sem merem tippelni, de az biztos, hogy forradalmasította a közlekedést!

Néhány hónappal később, november 20-án, vagyis éppen 150 évvel ezelőtt elfogadták a szabadalmi kérelmét (vagy hogy mondják ezt szépen jogásznyelven).  Biciklik már persze korábban is voltak, de azokon nem volt pedál. Meghajtásukat tekintve inkább a rollerhez hasonlítottak, vagyis pont úgy néztek ki, mint a mostanában divatos ovisbringák, amik néhány éve szinte kiszorították a műanyag kismotorokat.

Pierre Lallement Párizsból költözött az USA-ba, és máig nem tudni, hogy valójában ő találta-e fel a pedálos kerékpárt, vagy a Franciaországban dolgozó Pierre Michaux. Ma már lényegtelen, a lényeg, hogy a találmány elterjedt és ma is használjuk.

Na meg, hogy van apropó kiposztolni ezt a gyönyörű tervrajzot 1866-ból:

[via: connecticutmag.com]

Érdekelnek a régi bringák? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!



Rovatok