Téli Balaton-kör - minél rosszabb, annál jobb

Mínusz tíz, és fél órája még morgolódtam magamban, hogy nem elég beteg. Fázni jöttünk a Balatonhoz, meg egy nap alatt megkerülni télen is, és most, hogy itt ülünk egy forró kályha előtt, és nézzük, amint Czaki lábujjai hol kékes, hol lilás árnyalatot vesznek fel fagyott állapotukból kiolvadva, meg lehetek elégedve.

Kellőképp goromba, így is van jól, a hőmérők még déltájban sem kóstolnak bele a pozitív tartományba. A Nap azért munkaidejében világol, és ha nem is lobbantja lángra a levegőt, legalább az ónos esőtől és a havazástól megóv minket. A hülyeséget már szakmányban gyártjuk, tavaly is elkövettük ugyanezt a merényletet, igaz, a mostanihoz képest valamivel komfortosabb viszonyok közepette.  De hát kerüljön csak egyre feljebb a léc, a korábbi mutatványt reprodukálni nem elég, a teljesítménytúrázás valahol mégiscsak erről szól. Nem más, csak önmagunk ellen, meg a hétköznapi hamis beidegződéseket figyelmen kívül hagyva, hogy normális ember ilyet nem csinál, nem is annyira a külvilágot, mint inkább magunkat győzködve.

Már csak ezért is fontos, hogy legyenek körülötted társak, ne folyton a démonaiddal, a kételyeiddel legyél elfoglalva, hogy nem vágtad-e túlontúl is nagy fába a szekercédet? Ők egyébként ugyanazok a társak, akik egy sorozat elhíresült jelenetére hivatkozva a három órás autóúton végig, majdhogynem 500 mérföldön keresztül mantráztatták a füledbe a földkerekség egyik legidiótább zenéjét, ahhoz épp nem elégszer, hogy az elkészült videó alá ne azt pakoljuk be végül!  De együtt nevettek az utolsó  etapra nekicihelődve is, amikor mintegy százhatvan kilométer megtétele után egy kocsmába behúzódva kiszalad belőled, hogy kösz, nem kell a gyümölcskenyér, van még melegszendvics a hátizsákban. Ugye milyen jól tartja a hőt az a batyu?

Na igen, erre van a legnagyobb szükséged, barátokra és a bandaszellemre, hogy az a mentális prés, ami óhatatlanul dolgozik belül, ezekben a percekben enyhüljön, oldódjon, munkaszünetet kapjon. Bármennyire is bulinak fogod fel, és jó esetben nem kerülsz igazán perifériára, voltaképpen csak próbára teszed magad, és lesz egy-két nehezebb pillanatod.

Már elindulni sem nagyon akaródzik, bedobom hát az összes - mellesleg nem sok - ezoterikus tudásomat, és előadok egy blablát: holmi boldogsághormonokról, meg hogy azt a negyedórát, amivel hamarabb felkászálódsz, örömködéssel töltsd a végén, ne sóhajtozással, itt a feladat előtt siránkozva. Hat a maszlag, érkezik a röhögés, de hát pont ez a cél. A gondolatmenet kacifántos és komolytalan, hiszen a lazítás az egyetlen funkciója. Don't worry, take it easy!

Féltávon egy lélegzetvétellel túl pizza és sör, gyengélkedés. Nincs olyan testrészünk, amely ne a lestrapáltság jeleit mutatná, a lehető legjobb pillanat komolyabb témák feszegetésére. Hogy őrültség az egész, tiszta sor, de a testünknek vajon használ-e, egészséges-e mínuszokban naphosszat a nyeregben görnyedni? A versenysport sem az, a határok keresgélése természetszerűleg nem lehet az, ugyanakkor növeli a kondíciót, az általános edzettséget, ilyen értelemben kitágítja a lehetőségeket. Elhasznál egy átlagosnál eleve jobban elhasználható szervezetet, na de ebben a léptékben ez már a professzionális sportolók világa, legyen szó akár élsportról, akár ultratávú teljesítménytúrákról. A mi szintünkön ennek valójában nincs különösebb jelentősége. Elég annyit tudatosítanunk, hogy eredetileg meglehetősen szélsőséges körülményekre tervezett biológiai konstrukció vagyunk, még ha ez nem is igazán jelenik meg a mindennapjainkban. Elaltat minket az a védett környezet, amivel a civilizáció körbevesz bennünket, és jócskán alulbecsülteti velünk, el sem tudjuk képzelni, hogy milyen terhelések elviselésére vagyunk képesek. Meg tudtunk harcolni a barlangi medvével, és egész életünket szabad ég alatt töltöttük, csak mára már kihaltak a barlangi medvék, mi meg házakat építettünk, de az emberi szervezet paraméterei, tűrőképessége nagyságrendileg azóta sem változtak.

Amúgy is, minél rosszabb, annál jobb, egész nap ezt a mondatot morzsolgatjuk. Nem üdülőkúra ez, nyugágyakkal, aludni is otthon kéne, még bevetés előtt. Nekem sem ártott volna, mert az első kilométereken tisztességesen be vagyok rosálva, hogy még véletlenül se csapjam el senki hátsó kerekét félálomban. Gábor legalább a kocsmaasztalokat koppintja le szendergés közben, szigorúan a pihenőkre időzítve a relaxot, Levente meg nem tudom, talán kiizzadja magából. Zoli óvatosabb duhaj, neki ez az első téli támadása, így talán egyedül a csapatból pihent pár órát tekerés előtt. De hogy kiegyenlítse az esélyeket, az első százason kicsit vakartatja a tárcsát a fékbetétekkel, hogy az agydinamó mellett fogja még más is vissza a szekeret. 

Mivel vágjunk bele?

Többféle szekéren keltünk útra egyébként. A flottát alapvetően montik és országúti gépek alkotják, de akár trekkingekkel is lehetne próbálkozni,

• igazából szinte bármilyen típusú kerékpár megfelel a feladatnak.
• Csak időnként lássa szerelő is, és
• minimum az alsó-középkategóriás minőséget jelentse, mert a jó kerékpár egyik fő ismérve az, hogy a defekten kívül semmilyen váratlan baj nem eshet meg vele. Persze még ez ellen is lehet védekezni,
• defektvédett futófelületű külső gumikkal, megtörtént baj esetén
• defektjavító spray, ún. „lötyi” használatával,
• de ha mégis szerelésre kerülne sor, érdemes felosztani egymás között a teendőket, mert a fagy pár másodperc alatt munkaképtelenné tudja tenni a hiba elhárításán szorgoskodó kezeket.

Van, akinek persze semmi sem elég. Czaki elfagyott lábfejével hiába vásárolta meg már a hajnali órákban egész napra a kínjait, déltájban még rápakol egy kis eléhezést is, így beborul neki az ég Balatonvilágos környékén. De ha már kaja, Gábor egy külön versenyben is elindul, önsanyargató módon játszadozik a kalóriákkal. Egész nap csak bejglit majszol, az étteremben is udvariasan kérdi a pincért, fogyaszthatja-e a hazait. Estefelé majdnem elrontja az egész diétát, ha nem szólok rá, két szaloncukorral kövérebbé válna, és a Guinness nem hitelesítené a rekordkísérletét.

A folyadék-utánpótlás viszont érdekes problémakör, mert a kulacsba töltött italból öt perc alatt jégkását, mintegy negyed óra után pedig törhetetlen acélt varázsol valami ismeretlen eredetű erő. Igaz, ott a Balaton is, tele van vízzel, de nekünk mégis inkább a kocsmák jelentik a kizárólagos frissítőpontokat. Menet közben azért hiányzik a jól megszokott mozdulatsor, lehajolni, szájhoz emelni, meghúzni, visszatenni…  Mily szerencse, hogy a párologtatásunk intenzitása sem ugyanolyan, mint nyáron, szóval ez csak kisebb zökkenő az életünkben. Feltűnő különbség még, hogy a szezonban unásig ismételt, önmagunkat szórakoztatva már a legváltozatosabb hangszínekkel elkurjantott "SZEMBŐL" figyelmeztetéshez alig, a kétszáz kilométer alatt talán ha kétszer folyamodunk. És igen, a fürdőruhás lányok is hiányoznak, nekünk mindenképpen. Biztos Hévízre mentek.

"Tudok egy rövidebb utat"

A kerékpáros nyelvezetnek vannak elátkozott mondatai, amelyek primer jelentése mögött többlettartalom húzódik meg. Rutinos bringás felszisszen a "Tudok egy rövidebb utat", vagy az "Ez volt az utolsó emelkedő" hallatán, és mi tagadás, ugyanilyen csalfa kifejezés a "Nem megyünk 25-nél többel" is. Naná, hogy megyünk, amint mód nyílik rá, felbomlik ez a gentleman's agreement. Ezt persze reflexek, és nem az eszünk hozza elő belőlünk. Tulajdonképp sokkal okosabb lenne az utolsó nyolcvannak megfontoltan nekimenni, taposod a biztos 22-t, és akkor mondjuk négy óra a tiszta tekerési idő. Mintsem elkezdesz repeszteni 28-cal - ebben a pillanatban Zoli fájdalmasan felkiált, majd kiugrik az egyik szeméből a kettes, a másikból a nyolcas, és úgy néz rám, mint bolondokra szokás - a célvonal felé, és akkor megvan három óra alatt. Megéri az az egy óra nyereség, hogy közben legyilkold magad? Ami úgysem lesz annyi, mert nyilván nem fogsz te végig így robogni, meg könnyen lehet, hogy egyszer csak kikészülsz, és a végén lesz belőle öt és fél óra. Több nap, mint bejgli.

Arról nem is beszélve, hogy Balatonkeresztúrról kiérve a hetesen még az Almási-emelkedő ott tornyosul majd előtted. Térképen amúgy ne keresd, önkényesen nevezte el így azt a helyet pár bringás, miután már az esti sötétségben megküzdöttek vele. Impozáns adatok, négy kilométer hosszú, átlagban 2,5%-os, és a tetején jó hatvan méterrel magasabbról szemlélheted a világot, mint ahonnan elindultál. Akár a Galibier, hosszú és kegyetlen. Ha nem ismered, nem tudod, hol van a vége… de nagyon várod. Utána meg kifulladva oxigénért kapkodsz, az útba eső táblákon Keszthelyt nem, csak Ljubljana nevét olvasod, és ijedten állítod meg a csapatot, hogy nem jó irányba mentek. Mint utóbb kiderül, tévesen. Na, ez lett a Barna-pihenő.

Teljes kört nyomjátok? - kérdezte tőlünk egy országútis srác Balatonkenese környékén, és a válaszra adott tekintetét ugyan már nem láttam, de megvan a képzelőerőm hozzá. Elcsigázottságunk a kocsmákban önkéntelenül is érdeklődést, és általános értetlenkedést szült: „Honnan jöttök? Keszthelyről. És hova mentek? Keszthelyre.” Megmagyarázni nehezen tudjuk, valahol magunknak sem, de amikor elgurulsz a sötétbe burkolózó Badacsony lábai alatt a fagyos téli éjszakában, valamit megérzel belőle.

A felkészülés + a cuccok

Persze ésszel élj, és készülj fel rendesen, mert nem veszélytelen vállalkozás ez ilyen időben! Ismerd jól magad, tudd, hogy milyen távokat vagy képes letekerni, és magától értetődő, hogy ennyire hülyévé csak abban az esetben válj, ha már van némi előéleted, kórtörténeted! Fizikális és mentális követelményei vannak, melyek eredője valójában a rutin, a tapasztalat. Általános edzettség, egy jól karbantartott emberi szervezet bőven elegendő hozzá, csakhogy már ezt is inkább bringán, és nem konditeremben érdemes összeszedni. Hiszen egyetlen sport sem képes annyiféle testrészt megfájdítani, mint a kerékpározás, egészen új tartozékokat fedezel fel magadon, amikor beleköltözik az ördög. Ehhez hozzászoktatni magadat csak rendszeres biciklizéssel lehet: hétköznaponként a munkába tekerést egy kicsit felpörgetve, hétvégenként pedig egy-egy nagyobb, 100 km feletti túra, vagy akár verseny, intenzívebb tempóban, a lényeg, hogy fáradj el a végére, meg persze közben is, és megnyugodhatsz, a krízis magától jönni fog.

Ez a másik fontos összetevő ugyanis, hogy ezeket a holtpontokat túl kell élned, tudnod, hogy nem tartanak örökké. A szürkezóna, amikor az elme egyfajta kicsapott biztosítékként viselkedik, sokkal hamarabb kapcsol le, mintsem a test elérné a végső határait. Ebből egy idő után kijössz, önmagától konszolidálódik majd a helyzet – addig persze öklendezel párat egy gyöngyösi buszmegállóban, vagy ájulás közeli állapotban taposod tovább a pedált a hőségriadó ellenére is célba vett mogyoródi lankákon, és természetesen Czaki jéggé dermedt lábujja is felenged –, de belül tudatosan kezeled a folyamatokat, tisztában vagy azzal, hogy regenerálódni fogsz, hát ehhez kell a tapasztalat, a jártasság, a kompetencia. E nélkül sose fogj bele hosszabb téli tekerésekbe, mert ott valóban az életeddel játszol, ha elveszted a döntési képességedet, kétségbe esel, mert a lefagyást gyorsan követheti egy másfajta fagyás is.

Hogy ezt elkerüld, magától értetődően jól fel is kell öltöznöd.

• Kéz- és lábfej - mint legkevésbé mozgó alkatrész - különösen óvandó! Több kesztyű, több zokni, kamásli, újságpapír, vagyis minden, ami belefér.
• Felsőruházatod esetében páraáteresztő termékeket keress, főleg azokat az aláöltözeteket válogasd meg jól, amelyek közvetlenül érintkeznek a bőröddel. Ugyanis ha hiszed, ha nem, izzadni fogsz, és nagyban növeli a komfortérzetedet, ha ezt a nedvességet el tudod onnan vezetni.
• Mellette persze figyelj oda, hogy egyenletes legyen a terhelés, emelkedőkön se dolgoztasd meg sokkal erősebben magad, mint síkon teszed, hiszen az fokozott izzadságtermeléssel járna, amellyel szemben már a prémium kategóriás cuccok is tehetetlenek.
• Osztálykirándulások előtt unásig ismételték, valószínűleg agyadra mentek a réteges öltözködés folytonos emlegetésével, ám itt is rájössz majd, hogy a kopogós mínuszokra magadra aggatott plusz termo felső a déli órákban már soknak bizonyulhat.
• Kabátnál fő szempont, hogy ne akadályozzon a mozgásban, derékig érjen, és annyi zseb legyen rajta, amennyi csak ráfér.
• Ekkora távon a betétes nadrág alapkövetelmény, persze megfelelően vastag is legyen, mert ha lábon elkezdesz fázni, akkor egy idő után a didergést átveszi az egész tested.

Ami azért nem lesz ismeretlen érzés számodra, főleg az újraindulásokat sínyli meg a hőháztartásod. Öt-tíz percnyi az akklimatizáció, addig vacogni fogsz, elkerülhetetlenül. Legalább táplálkozni ugyanis meg kell állnod időnként, nem elég csak a reggeli rántotta. Amibe törj bele nyugodtan a szokásosnál kettővel több tojást, mert hidegben a testednek önmaga fűtéséhez nagyobb mennyiségben kell a kalóriákat égetni. Most biztos nem olvad meg, úgyhogy zsebbe kerülhet némi csoki, de gyorssegélynek megteszi a szőlőcukor, vagy gyümölcs ízű zselé is. Ha ügyesen kalibrálod, akkor az energiából nem fogysz ki idő előtt, ehhez a pihenők alkalmával kötelességtudóan kell kosztolnod, könnyen emészthető, kalóriagazdag elemózsiából. Szeresd, amit erre a célra magaddal viszel, mert akkor is le kell erőltetni ezeket a falatokat, ha épp magad alatt vagy, és semmi kedved semmihez. Esetleges izomfájdalmakon kalciummal könnyíthetsz, pezsgőtablettát még a kisebb élelmiszerboltokban is mindig találsz.

Merre menjünk?

Ugyan nem szabályos, de néhányszor a parttal párhuzamos főutat is igénybe vettük, mert bár hozzá vagyunk szokva a magyar viszonyokhoz, a Balatonnál szinte minden megtalálható, ami beteggé tehet egy kerékpárutat: értelmetlen vonalvezetés, szőnyegbombázás utáni állapotok, letakarítatlanság. Nehéz káromkodás nélkül megállni, amikor a sötétben tekerve combnyi vastagságú faág keresztezi az utadat.

Értelemszerűen megbízható és erős lámpákkal szerelkeztünk fel, hiszen télen nem lehet megúszni az éjszakai sötétséget, így észrevesszük messziről, de amikor rövid időn belül sokadjára kell emiatt lelassítani, hirtelen nagyon csábítóvá tud válni az egyébként épp autóforgalom nélküli országút.

Így tervezd az utat!

Mindenképpen foglalkozz a túrád megtervezésével, összerakásával, időben és térben egyaránt. Mi hajnali négykor indultunk, és este nyolc körül értünk, nem spóroltunk a meleg kocsmákban, étteremben eltöltött idővel sem. Keszthelyről először az északi partot fedeztük fel, hogy a nap első felében letudjuk a dombosabb vidéket, a komolyabb hegyeket, kivéve ugye az igazi rettenetet, az Almásit.

Három nagyobb pihenőnk volt, és itt a Balatonnál megvan az a könnyebbség is, hogy ezek helyszíneit nem kell előre feltárnod, olyan sűrűn érik egymást a települések. Aki körbetekerte már a magyar tengert, az tudja, hogy kifejezetten nehezebb rész nincs az útvonalban, mert az északi oldal emlékezetesebb emelkedői – Balatonkenesénél, vagy a Badacsony lábánál – sem olyan veszélyesek, hogy magaslati edzőtáborba vonuljunk a megmászásuk előtt. Inkább az idő és a távolság dolgozza meg az embert egy ilyen körön, és a végéhez közeledve elérkezik az a pont, amikor már senki sem mosolyog. Nem az erő fogy el, azt a gyakorlat megtanít beosztani, inkább eleged lesz az állandó fizikális igénybevételből, hidegből, a füledről folyton lecsúszó sapkából, az egész napos koncentrációból. Akár a vasárnapi ebéd, eltelsz vele, a süteményre már rá sem bírsz nézni, de itt nincs megállás, kanalaznod kell tovább és tovább.

Megéri, nem kétséges. Ez egy őszinte küzdelem, nemcsak az odáig vezető út, de a megérkezés is nagyon jó. Megérkezni mindig jó. A lányok is itt vannak Hévízről, Józsi is az előző évi Balatonextrémről, teljes a csapat. Virslit főznek, sürgölődnek, kérdezgetnek, gondozásba vesznek. Nem mindig dől belőlünk a szó, időnként a fáradtság lehúzza a redőnyt, de azért elmeséljük. Megmutatni nehezen fogjuk, mert bár két kamera is volt nálunk, tekerés közben a bumszli nagy kesztyűkkel nagyban csökkennek a kezelésükhöz szükséges precíziós képességeink. Így végül csak kocsmabelsők meg a tóról készült freskók állnak rendelkezésre. Nem baj, kéznél a nyári Balaton, az is jó volt, de még mennyire, hiszen akkor tényleg együtt tekertük végig, mindannyian. Peregnek hát a képek, jobbra, balra, SZEMBŐL, és a képernyőből áradó augusztusi napsütés betölti a szobát, felmelegíti csontig fagyott tagjainkat, bebújik a bőrünk alá, és meg sem áll egészen a lelkünkig.

Résztvevők: Almási Zoltán, Barna Imre, Boda Gábor, Czakó Zsolt, Horváth Levente. Akik segítsége nélkül nem boldogultunk volna: Könyves Anett, Hovanyecz Szabina, Tarjányi József