Terepen bringázni mindig különleges élmény, nem csak a kihívások, de a természet közelsége miatt is. Itthon viszont kifejezetten problémás, mert bár a Pilisben is van 600 kilométernyi kijelölt bringaút, ám minősége nem az igazi, sehol nem épült ösvény, csupán már meglévő, kijárt utakat jelöltek ki kerékpározásra. A probléma sokrétű, a részleteket ebben az anyagban olvashatjátok.

Ha az ember igazi kihívásra vágyik, külföldön is érdemes körülnéznie. Mi a Hegymenet túra második állomásaként vettük célba az ausztriai Semmeringet, a várost, amely télen síparadicsom, nyáron pedig a bringások is élvezhetik. Végül számításainkat néhány hete az időjárás húzta keresztbe: annak ellenére, hogy már bőven túl voltunk április második felén, egy éjszaka alatt helyenként húsz centi hó hullott. Ez eléggé behatárolta a lehetőségeinket, de így is elég jót tekertünk.

Mivel ezen a pályán már downhill világkupát is rendeztek, leginkább olyanoknak való, akik nem életükben először ülnek terepbringára. A pályaépítők gondoltak arra, hogy amíg a család egyik fele összetöri magát, a kevésbé elvetemültek is jól érezzék magukat: van egy családi pálya, amelynek a minőségéről sokat elmond, hogy a helyben bérelhető tereprollerekkel is könnyedén teljesíthető. Ugyanitt mountaincarttal is gurulhatunk, ezeket a háromkerekűeket ballonos gumival szerelik, igazán szórakoztató velük lejtőzni. A nekik szánt pályán már egy amatőr is elbringázik, vagyis nem csak profiknak ajánlott a kiruccanás.

A bringásokat több mint 13 kilométer lejtő várja a Zaubergen, több freeride és downhill pályán. A freeride-ról már írtunk, itt a pályát úgy alakítják ki, hogy minél élvezetesebben, gyorsabban teljesíthető legyen. A döntött kanyarokban elképesztő sebességet lehet elérni, az ugratókon akár át is lehet gurulni, vagy megkerülni őket. Mi a north shore-on időztünk sokat, ezek olyan fából épített ugratók, amelyek hosszan, de laposan dobnak el. Ezekből is több méret van a pályán, van, ahol 3 méter magasról kell leugrani, máshol épp csak lehuppan a bringás. 

Ezzel szemben a downhill komoly kihívást jelent, ezen a természetes akadályok dominálnak, sziklák, kövek és gyökerek váltják egymást, gyakran sok méteren át nem is ér földhöz a bringa, különböző tereptárgyakon pattogunk. Ezt szárazon sem egyszerű teljesíteni, ezért hóban inkább meg sem próbáltuk, hamar csonttörés lett volna a vége. A pályák 340 méternyi szintkülönbségen futnak, ami nem tűnik soknak, de ilyen fizikai megterhelés mellett bőven elé, főleg, hogy a felvonónak köszönhetően akár tíznél is több kört mehetünk egy nap. Nekünk ennyiszer sosem sikerült felmenni, pedig nem először látogattuk a pályát.

A Hirschenkogel csúcsáról mellesleg festői a kilátás, és senki sem kényszerít arra, hogy egyszerre teljesítsük a pályát, érdemes többször megállni és nézelődni. A pálya tényleg nagyon kezdőbarát, az üzemeltető még túravezetőt is ad annak, aki életében először jár itt. Egy gyakorlott bringás, aki végigvezet a pályán és megmutatja, hol érdemes elereszteni és hol számíthatunk meglepetésre. Ha valaki nem rendelkezik a szükséges technikával, bérelhet bringát és védőfelszerelést is, utóbbi használata nem csak ajánlott de kötelező is.

Nem csak lejtőzni érdemes a környéken, de bringatúrákat is szerveznek a hegy körül futó 200 kilométernyi ösvényen. A legrövidebb 10, a leghosszabb pedig majdnem 60 kilométer hosszú, 1,7 kilométer szintemelkedéssel. A Zaubergen megrendezett legérdekesebb program viszont egyértelműen a 24 h Downhill „race the night”, vagyis a 24 órás downhill verseny. Ezt augusztus 12. és 13. között rendezik meg, és az történik, amit a név sugall: 24 órán át lejtőznek, éjszaka is, kivilágított pályán. Ez már kíván némi felkészültséget, mi hatfős csapatban vágtunk neki néhány éve, de van, aki egyedül nyomja le. Az nyer, aki 24 óra alatt a legnagyobb távot teszi meg, igaz, a felszállítást ilyenkor is felvonóval végzik.

A pálya május és június között reggel kilenctől délután ötig tart nyitva, igaz, csak csütörtök és vasárnap között. Július 1. és szeptember 4. között viszont minden nap mehetünk, a szezon végén, szeptember 7. és október 29. között pedig ismét csak csütörtöktől vasárnapig. A napi jegy felnőtteknek 30, gyerekeknek 17 euróba kerül, de lehetőség van többnapos, vagy csak délutáni jegy vásárlására, ezek valamivel gazdaságosabban jönnek ki. A bérlés is a helyi árképzéssel is működik, egy napra közel 80 euró egy downhill bringa, a védőfelszerelés további 35, természetesen csoportosan itt is lehet fogni a költségeken.

Amikor a pályaépítők fogadtak az irodájukban, megmutatták az idei terveket, új pályákon és új akadályokon dolgoznak. Főtt is a fejük, mert a havazás miatt álltak a munkagépek, nem mehetett a munka. Az a személyzeten is látszik, hogy megszállott bringások, ki így, ki úgy, de akkor is teker, amikor nem dolgozik. Követendő példa ez sok szempontból, egyrészt, mert 340 méter szintkülönbség itthon is van, másrészt meg lehet oldani a természet és a kerékpározás megmaradását egymás mellett. Hiszen itt csak a kijelölt nyomokat használják, így a hegy többi része nem sérül. Jó lenne, valami hasonlót látni itthon is, és nem csak Eplényben vagy Sopronban.

Többet olvasnál a bringázásról? Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!