Index Vakbarát Hírportál

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút

2020.06.20. 14:17 Módosítva: 2020.06.20. 14:43

Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó - közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.

Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz. Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól - mondta Palkovics. A fejlesztés részeként összesen négy híd is megépült. 

Az elmúlt tíz évben 1300 kilométer új kerékpárút épült Magyarországon, így több mint 9000 kilométerre bővült a hazai bicikliút-hálózat, és ez "belátható időn belül" további 2000 kilométerrel bővül, a teljes hálózat pedig 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert - mondta.

A Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek. A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.

A kerékpárutak fenntartása korábban a helyi önkormányzatok feladata volt, egységes üzemeltetési gyakorlat híján azonban a karbantartás minőségében és az egyes útszakaszok állapotában jelentős eltérések voltak. Ezt felismerve született döntés arról, hogy a fenntartásba bevonják a 32 ezer kilométeres állami közúthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t.

A most elkészült Tiszafüred-Poroszló szakaszt is a közútkezelő gondozza majd, amely mérnöki hálózatára és szakembereire építve remélhetőleg a korábbinál magasabb színvonalon tudja ellátni ezt a feladatot.

A miniszter szerint az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében. Emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.

(MTI)



Rovatok