Az elektromos bringák egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a piacból, és a városi, országúti használat mellett terepre is készülnek hosszú órákon át használható modellek. Az Index egészen eltérő kerékpáros tapasztalattal rendelkező néhány munkatársa már felső kategóriába tartozó Scott bringákat tesztelt a Hármashatár-hegy emelkedőin is lejtőin. A rásegítést csalásnak és motorozásnak is meg lehet élni, de iszonyúan jó mókának is.

Majd csak felvonszol, ha kiköpném a tüdőmet

Teljesen edzetlenül és abszolút laikusként készültem életem első elektromos bringatúrájára. A járványos hónapokban szinte alig tekertem valamit, így kellően őrült ötletnek tűnt belevágni a néhány órás Hármashatár-hegyi túrába. Korábban még soha nem ültem ilyen bringán, így nem is igazán tudtam, hogy mire számítsak, csak azt reméltem, hogy a motor valahogy majd csak felvonszol az emelkedőkön, amikor épp kiköpném a tüdőmet.

A Scott Strike eRide 940 egy hatéves használt autó árával vetekszik. Minden egyes alkatrészén érződik, hogy kellően minőségi darabok, a 12 sebességes Sram SX Eagle váltószett keményen, már-már hangosan, de nagyon pontosan is teszi a dolgát, a nagy ugrásokat is gond nélkül áthidalja. A Shimano négydugattyús hidraulikus tárcsafékszett elég erős, amelyre szükség is volt a meredek, sziklás lejtőkön. Az egész bringa lényege és agya a Bosch legújabb generációs elektromos motorja. Elképesztően kifinomult, fokozattól függően pont annyi rásegítést nyújt, amelyre az adott helyzetben szükség van. Még kezdőként is percek alatt hozzá lehet szokni a használatához és kezeléséhez, ugyanis csak akkor kapcsol be, amikor kellő erőkifejtést érzékel, ha nem tekerünk, akkor a motor sem avatkozik közbe.

Aszfalton is viszonylag kényelmesen lehet vele közlekedni, de az igazi élvezetet a terepen nyújtja. Az első meglepetés akkor ért a bringáról, amikor a Kiscelli utcában az egysávos lezárást az út melletti, meredek és göröngyös ösvényen kerültük ki. Egy motor nélkül, hagyományos mountain bike-kal itt aligha jutottam volna fel önerőből, de a majd' 24 kilós elektromos bringával mindez valószerűtlenül könnyűnek tűnt. Mármint úgy, hogy az izmaim még így is oxigénért könyörögtek, de a villanymotornak hála át tudtam lendülni a holtpontokon, így a halszálkázás nem végződött árokba borulással. És ahol már ez sem segített, ott bölcsebb döntésnek tűnt tolni a bringát. Ekkor jött jól a motor egyik legszórakoztatóbb funkciója, a walk-mód. Ha ezt bekapcsoljuk, akkor a bringa gyakorlatilag felhúzza magát az emelkedőn, nekünk csak tartanunk kell, ami nem elhanyagolható segítség egy ilyen súlyos biciklinél. (Pál Tamás)

Kissé tagbaszakadt, de fürge és erős

Az első erős benyomás akkor ért, amikor a bringát fel kellett cipelni a lépcsőn az alagsorból: a maga 24 kilójával nehéz, mint a dög, legalábbis egy átlag kerékpárhoz hasonlítva.

Az utcai próbakörön az első furcsaság a váztól távolinak tűnő első villa és robosztus első kerék miatti fejnehéz-érzet volt, ami darabossá tette a kormányozhatóságot, amíg hozzá nem szoktam. Egy ilyen brutál biciklinek erős fék kell, ami itt meg is van, sőt az első tárcsafékkel konkrétan vigyázni kell: olyan erősen be lehet húzni, hogy fejre állhat tőle a bicikli.

A széles terep-gumiabroncs jól tapad, aminek elsősorban meredek terepen felfelé (vagy homokban-sárban) lehet hasznát venni, viszont rendesen feldobálja a biciklis hátára a földet. Aszfalton nem zavaró, mert ha fárasztó lenne, bekapcsoljuk a rásegítést, ehhez még az eco szint is elég. Az eco mellett tour-emtb-turbo fokozat kapcsolható, fokozódó nyomatékkal segítik a tekerést. Turbó módban már egy kis nyomó izommozdulat meglódítja a bringát.

Az elektromos rásegítő módok variációi mellett 12 sebesség közül választhatunk menet közben, néha már zavarba ejtő ez a nagy kínálat. Normál városi közúton egy darabig jól ellehetünk azzal, hogy megtaláljuk az optimális kombinációt. Persze lehetne turbó módban hagyni végig az elektromos motort, de akkor 2-3 óra alatt kifogyna a szufla az akkumulátorból.

A bringa előnyei meredek aszfalt emelkedőn jönnek ki először, de a maguk teljességében a sziklás-köves hegyi kapaszkodókon bontakoznak ki. A sziklás kapaszkodókon a turbó rásegítés könnyen felvisz, csak a kövek dobáló hatására kell figyelni. Meg arra, ha az emelkedőn leállsz, akkor - rásegítés ide vagy oda - marha nehéz felfelé elindulni.

Egy trükköt azért eltanultam: nagyon hasznos featura ilyenkor a kormányról kis karral állítható nyeregmagasság. Ha a kart behúzom, le lehet nyomni az ülést (karral vagy fenékkel), ha kiengedem rögzül, az állás. Ha tehát meg kellett állni, kar be, nyereg le, és sokkal könnyebb volt ülve elindulni felfelé. A visszaállítás aztán még könnyebb: csak kiállunk a nyeregből, behúzzuk a kis kart, és egy rugó addig löki felfelé a nyerget, amíg mi a fenekünkkel meg nem állítjuk.

A Hármashatár-hegy sziklás emelkedőin, alacsony fokozatban, emtb vagy turbó rásegítéssel olyan helyeken felment a bicikli, ahol gyalog is nehéz. Ilyen krosszozást, ha nem profi versenyző az ember, soha nem lehetne megtapasztalni elektromos rásegítés nélkül.

Lefelé a hegyről már teljesen megszoktam a nehéz első kereket, az erős féket. Azért vigyáztam, mert két éve Ausztriában pont egy aktív downhilles nap után egy könnyű, sima aszfalton zúgtam el egy e-bike-kal, mert fél kézzel kameráztam, a másikkal meg hirtelen behúztam a féket.

Az összbenyomásom a bicikliről: örömterepezésre kiváló, ugyan kissé tagbaszakadt, de az izmos elektromos motornak köszönhetően fürge és erős. Extrém terepen kívül is el lehet vele biciklizni, de mint ahogy Arnold Schwarzenegger sem a hosszútávfutók közé jár le edzeni, ezt a bringát sem a városba vagy az országútra találták ki. (Tenczer Gábor)

Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy ez egy csalás

Sok hobbim volt már életemben, de a hegyi bringázás nem tartozott közéjük, és bár alapvetően tavasztól őszig biciklivel közlekedem, a városi biciklizésnek inkább a holland, egyenes hátas verzióját képviselem a Pesten divatos, bringafutár-utánzós cikázás helyett. Így érdekes kalandnak tűnt egy kis rásegítéssel kipróbálni a hegyi bringázást. És összességében az is volt, még ha nem is tudtam kiverni a fejemből az érzést, hogy ez az egész egy nagy csalás. Az elektromos motornak hála ugyanis úgy szalad föl az ember a legmeredekebb emelkedőn, mint egy kőszáli kecske, ami, el kell ki mondjam, nagyon jó érzés! Mivel nincs túl nagy tapasztalatom nagyon kifinomult váltókkal (az én bringámon három sebesség van, és azt se használom ki igazán) ezért kicsit nehéz volt eldönteni, hogy milyen terepen mi a tökéletes motor-váltó kombináció, de elég intuitív volt az, hogy mikor érdemes följebb kapcsolni a motoron a turbó szintre és mikor elég a legkisebb rásegítés.

Bármennyire is jó buli úgy érezni, hogy menő mountain  bike-os az ember, én minden pillanatban, amikor igazi bringásokkal találkoztunk, rém kellemetlenül éreztem magam. Nem tudom, hogy ők mit gondoltak rólam, de én úgy éreztem magam, mint a vadász, akinek kikötötték a szarvast, vagy az ejtőernyős, aki rá be van kötve egy profi hasára, aki kiengedi az ernyőt amikor kell. Ezt az érzést pedig csak erősítette, hogy néha hegymenetben kikapcsoltam a motort, csak hogy érezzem, anélkül tudnám-e tartani a tempót. Nyilván nem. Ezzel együtt akinek nincsenek hozzám hasonló komplexusai, annak egy remek eszköz ez arra, hogy belekóstoljon a terepen biciklizésbe. (Csurgó Dénes)

Mint a kulturált motorozás

Másfél millióm most autóra sem lenne, igaz, ha lenne sem szívesen költeném rá, akkor már tényleg inkább egy kicsit jobb bringa a háromsebességes agyváltósom után, na de max tizedennyiért. Határozott fake munkásöntudattal és burzsoáellenes előítéletekkel indultam a prémium elektromosbicikli-tesztre, amiket aztán abban a pillanatban felejtettem el, amikor először felsőbb fokozatba kapcsoltam a bolt előtti óvatos bemelegítésnél. Már a kettes tour fokozat is rendesen meghúzza, hármasban egészen simán mész 25-tel felfelé a hármashatárhegyi úton, a legerősebb turbónál pedig kifejezetten figyelni kell, hogy ne vegyél túl nagy lendületet, és kezdj el egykerekezni a meredélyen vagy pörögjön ki alólad a jármű. Úgy van némi kulturált motorozásra emlékeztető érzésed, hogy közben majdnem teljesen halk vagy, és ami a lényeg, azt érzed, hogy erőt kell kifejtened, tényleg biciklizel, de némi konszolidált lihegéssel mégis simán felmész a hegycsúcsra, ahova különben csak teljes erőbedobással tudnál. (Vagy úgy sem.)

A gép testhezálló, azonnal természetesnek tűnik, külön szimpi a menet közben egy mozdulattal állítható nyeregmagasság, amivel dinamikusan alkalmazkodsz a lejtőkhöz és az emelkedőkhöz, hogy egy kicsit bullshiteljünk is. Ami az árán kívül egyedül ijesztő, az maximum az, hogy észre sem veszed, és máris egy ellenszenves jól eleresztett holland nyugdíjassá avanzsálsz, ráadásul néhány méter után már nem is zavar az elképzelt néma gyűlölködés, amivel az ösvényen lemaradók veszik tudomásul, hogy kígyóvállal és egyenes derékkal lazán elhúztál mellettük. (Kolozsi Ádám)

A túrákra kikölcsönözhető bringákat a K2 kerékpárbolt biztosította számunkra, de a cikk tartalmába nem volt beleszólása. 

(Borítókép: Takács Tamás)