Index Vakbarát Hírportál

2 milliárdos keretösszeg bicikliutakra

2008. április 24., 15:50 Módosítva: 2014.06.30 16:06

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatot írt ki kerékpárutak tervezésére, építésére, szélesítésére és a burkolatok megerősítésére.

A pályázati felhívás célja „a kerékpáros forgalom biztonságos közlekedési feltételeinek, az egészséges életmód kialakításának és az idegenforgalomnak a segítése, valamint a környezetkímélő közlekedést szolgáló beruházások megvalósulásának támogatása”. Hú de szép.

Az első körben május 14-ig, a második körben július 30-ig lehet pályázni, körönként 1 milliárd forintot osztanak szét, legkésőbb jövőre kell befejezni a munkálatokat. Tervezésre 50 százalékot lehet nyerni, építésre 80-95-öt, szélesítésre és a burkolat megerősítésére 30-45 százalékot. A GKM 50 pályázatra számít, a költségeket utólag térítik.

Pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, többcélú kistérségi társulások, illetve a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG), ha árvízvédelmi töltésen tervez kerékpárutat építeni.

Szerintetek hol kéne fejleszteni? Talán elkezdhetnénk az önkormányzati képviselőnk fogadóóráira járni, aki 2009-ben elnyisszanthatja a szalagot az új bicikliút átadásán, hogy legalább legyen mire építenie a 2010-es kampányát.

Nosztalgia, csaj és üdvözülés a legjobb bringás fotókon

2008. április 23., 13:44 Módosítva: 2014.06.30 16:06

Olvasóink szigorúak voltak a kerékpárosokkal, derült ki a bringás fotókiállítás képeinek szavazásán. Az első négy helyezett közül csak egy fotó érte el a négyes osztályzatot, a következő három pedig erős négyes alát kapott. Elemzőink egyelőre még nem fejtették meg, a markáns vélemény annak köszönhető, hogy a szavazók közt többségben voltak az autósok, akik nehezményezik, hogy vannak, akik alternatív módon ússzák meg a közlekedés részét képező dugóban rostokolást. Vagy éppen hogy a keményvonalas biciklisták nyomkodták az egeret, hiányolva a kerékpározás mindennapi oldalát bemutató felvételeket, azaz, amikor az ember ül a biciklin, és teker A-ből B-be.

 A Kodály körönd kerítésein kialakított, szabadtéri galériában látható felvételek ugyanis inkább azt a képzetet keltik, hogy a biciklizés a meditáció és/vagy a rekreációs droghasználat alternatív formája. Ez az összkép ráadásul nem is a kurátor ízlését tükrözi. Mivel a fotókat lapunk kulturális újságírója válogatta, tudjuk, hogy a teljes mezőnyt a melankólia, az átszellemülés és a nyugalom hatotta át.

Ismerje meg a győzteseket, kattintson!

21. századi bicikliszobor

2008. április 22., 09:11 Módosítva: 2014.06.30 16:06

Thomas Owen brit terméktervező a városi közlekedésre próbál megoldást találni ezzel az összecsukható kerékpárral.

Tovább

Egy gombostűt se lehetett leejteni

2008. április 21., 09:50 Módosítva: 2014.06.30 16:06

A Critical Mass előszele már pénteken lecsapott, a budapestieknek – a lustáknak is – más esély híján biciklire kellett ülniük, vasárnap pedig úgy tűnt, mindenki, értsd, mindenki előszedte a biciklijét, zsongott a város. A Deák téren kicsit megriadtam a tömegtől, de meglepő nem volt, már évek óta hasonló látvány fogad. A nagy ijedtségre beültünk a Platánba.

Közben jött a hír, hogy 80 ezren vonulnak keresztül a városon, állítólag rekordot döntött a résztvevők száma, az Erzsébet hídról Budára érkezők legnagyobb része csak tolta a kerékpárját. A Platán akkor már dugig volt, jó eséllyel a város több vendéglátóhelye is remek forgalmat bonyolított, a Gödört például alig lehetett beközelíteni.

Tovább

'Hagyjad őket, ilyen ez a Magyarország'

2008. április 20., 23:54 Módosítva: 2014.06.30 16:06

Említésre méltó események nélkül zajlott a Critical Mass nevezetű kerékpáros felvonulás Budapesten. Amely tényt egyébként nem fanyalogva, hanem éppen a demonstráció súlyát érzékeltetve említjük. Nem tudunk ugyanis jelenleg olyan hazai megmozdulásról, ahol, ha egy focicsapatnyi állampolgárnál több jön össze, akkor semmi felkavaró, megbotránkoztató vagy riasztó nem történik. Abban, hogy több tízezer ember komótosan, vasárnapi hangulatban végigteker a városon, ilyen viszonylatokban valóban nem találni említésre méltót.

 

A rendezők ismét rekordról számoltak be: becsléseik szerint 80 ezren jöttek el, hogy demonstráljanak az élhetőbb környezetért, a szmog nélküli városért, a bicikliutakért, vagy egyszerűen csak, hogy jelezzék, szeretnék jól érezni magukat, ha hosszabb időre nem, legalább egy vasárnap délután idejére.

Olvassa el teljes riportunkat az áprilisi critical massről, kattintson ide!

Öregszexszel reklámozza a bringázást a GKM

2008. április 18., 16:18 Módosítva: 2014.06.30 16:06

Az autósok impotensek, viszont rajonganak a teáért. A biciklisták pedig öregfejjel is a féktelen erotika megszállottjai, legyen szó civilekről vagy postásokról. Ez derül ki egy videómegosztókon terjedő klipből. A rövidfilmben feltűnik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egyik programjának, a Kerékpáros Magyarország programnak a neve, ami a kúrós kontextusban olyan ambivalens, hogy mi elsőre úgy gondoltuk: ez nyilván valami ízes, civil, városi biciklis geg lesz.

 

 

Tovább

41 biciklisre jut egy udvarias autós

2008. április 18., 11:58 Módosítva: 2014.06.30 16:06

A BKV-sztrájkra való tekintettel újabb szubjektív számítást végeztünk, és még következtetést is levontunk belőle. A megszokott útvonalon, lakástól munkahelyig, irányonként általában 3-4 biciklist lehet látni. Ma ennek több mint a tízszeresét számoltuk, 41 biciklissel találkoztunk. Ráadásként egy udvarias autós is megjelent az úton: bár neki volt elsőbbsége egy forgalmas kereszteződésben, az úr kedvesen intett, és szabad utat biztosított nekünk.

A politikusok közleményekben bicikliztetnek

2008. április 18., 09:12 Módosítva: 2014.06.30 16:06

Horn Gábor és Fodor Gábor arra biztatják a fővárosiakat, hogy szálljanak biciklire, a KRESZ-t módosítva a buszsávokat is odaajándékoznák a kétkerekűeknek - nem mintha ez eddig senkinek sem jutott volna eszébe.

"Ezzel nemcsak a forgalmi káoszt enyhíthetjük, de megmutathatjuk, hogy a kerékpáros közlekedés valódi alternatívája lehet az autós forgalomnak" - olvasható Horn Gábor közleményében.

Fodor Gáborból a gondoskodás is előbújik, arra figyelmeztet, hogy a biztonság kedvéért vigyen mindenki esőkabátot.

A pénteki biciklizős mozgalomhoz csatlakozott Csányi Vilmos, Fischer Iván, Esterházy Péter, Török Ferenc, Demszky Gábor és Koncz Zsuzsa is.

Hurrá, ingyenes bicikliparkoló

2008. április 18., 09:02 Módosítva: 2014.06.30 16:06

A Főpolgármesteri Hivatal pénteken különösen nagylelkű a biciklisekkel: ingyen lehet parkolni a Belvárosban!

"A Főpolgármesteri Hivatal a kerékpárosok számára  április 18-án pénteken 6.00-20.00 óra között az V. kerület Gerlóczy utcából megközelíthető, nem fedett udvarán lehetővé teszi az ingyenes kerékpártárolást, hogy ezzel is segítse a kerékpározókat Budapesten. A megőrzött kerékpárokért felelősséget nem vállalunk, azokat leláncolva, ill. egyéb módon rögzítve kérjük elhelyezni, de folyamatos őrszolgálatot tartunk" - olvasható közleményükben.

Köszönjük, meghatódtunk!

Hozhat paradigmaváltást a sztrájk?

2008. április 18., 08:50 Módosítva: 2014.06.30 16:06
Egy közvélemény-kutatás szerint a budapestiek 17 százaléka választja pénteken azt, hogy biciklivel megy dolgozni. Megkérdeztük Lenkei Pétert, a Levegő Munkacsoport munkatársát, szerinte a BKV-sztrájk hozhat-e olyan változást, hogy az emberek kedvet kapnak, és máskor is inkább a bicikli mellett döntenek, mikor munkába indulnak. Azt mondta, hogy a nagy forgalom miatt azért nem lesz olyan kellemes biciklizni, de talán lesz pár száz ember, aki továbbra is kitart a biciklije mellett a hétköznapokon.

Rekordszámú biciklis a városban

2008. április 18., 08:39 Módosítva: 2014.06.30 16:06

Pénteken soha nem látott méreteket öltött a biciklisek száma Budapesten. A Blahán a villamossíneken éppen öten haladnak egymás után. Az összeverődött csoportok a kereszteződésben lámpaváltáskor udvariasan elengedik az autókat, persze muszáj nekik, aztán nagyobb kolóniákban haladnak tovább.

A körúton végzett szubjektív bicikliszámlálásunk eredménye: minden tizedik kocsira jut egy biciklis, de akár azt is mondhatnánk, hogy minden kocsira jut egytized biciklis.

A BKV forgalomzavar-elhárítási Reanult Clioja villogóval megy a síneken, és hangszórón keresztül üvölt a biciklisek fülébe, zavarja le őket a sínekről. Miért is?

Készül az új KRESZ

2008. április 17., 14:51 Módosítva: 2014.06.30 16:05

Heteken belül elkészül az új KRESZ, elkészítésében részt vesz a Nemzeti Közlekedési Hatóság is, de más szakértők is közreműködnek az új szabályrendszer megalkotásában, a munkát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium koordinálja. Ahogy elkészülnek a szöveggel, a GKM honlapján társadalmi vitára bocsátják, tájékoztatott Ábrahám Gergely, a GKM szóvivője.

Az új KRESZ szövegéről még nem lehet sokat tudni, egyelőre annyi derült ki a biciklisekre vonatkozó részekről, hogy a 12 év alatti gyerekeknek, valamint azoknak, akiknek a sebessége meghaladja 30 km/h-t, fejvédőt kell hordaniuk. A tervek közt szerepel továbbá, hogy a bicikliseket beengednék a buszsávokba. Az autósok úgy tűnik, nem feltétlenül fognak lelkesedni az ötletért, de biciklisként se tűnik túl megnyugtatónak.

Lenkei Péter, Levegő Munkacsoport munkatársa szerint megfelelő biztonsági intézkedések mellett remekül működhet a buszsávban való biciklizés. Ha elég széles a sáv, akkor nem veszélyes, Párizsban például már évekkel ezelőtt kiszélesítették a buszsávokat, a tapasztalatokról tanulmányok is készültek, és egyértelműen kiderült, jól működik a rendszer, mesélte.

Rovatok