Index Vakbarát Hírportál

Német bíróság elé áll a sobibori haláltábor egykori őre

2009. április 3., péntek 15:38 | aznap frissítve

Vasárnap Münchenbe szállítják a 88 éves John Demjanjukot, a sobibori megsemmisítőtábor egykori őrét, akit az Egyesült Államok adott ki Németországnak. A német ügyészség szerint a férfi, aki Ukrajnában született Ivan Demjanjuk néven, bűnsegédként 29 ezer ember haláláért vonható felelősségre.

John Demjanjuk vasárnap egy orvos, egy ápoló és egy rendőr kíséretében Clevelandből New Yorkba repül, majd onnan Münchenbe. Németországban azonnal börtönbe szállítják, és orvosok vizsgálják meg, hogy állapota megengedi-e a bírósági elé állítást.

A háborús bűnökkel vádolt férfinál már megállapították a leukémia kora szakaszát, ezenkívül vesebántalmai és reumája van. Demjanjuk szerdán azzal a kéréssel fordult az illetékes amerikai hatósághoz, hogy emberiességi okokból, idős korára és betegségére tekintettel állítsák le Németországba való kitoloncolásának eljárását, de ezt elutasították. Demjanjuk ügyvédje azt mondta: védencével közölte, hogy minden jogi lehetőséget kimerítettek, amellyel meg lehetett volna akadályozni kiadatását Németországnak.

A müncheni ügyészség márciusban adott ki elfogatóparancsot Demjanjuk ellen. A vádhatóság szerint Demjanjuk bűnsegédként 29 ezer ember meggyilkolásáért vonható felelősségre, miután 1943-ban fél évig szolgált a németek által elfoglalt Lengyelországban a sobibori megsemmisítőtábor őreként.

A férfi Ukrajnában született Ivan Nikolajevics Demjanjuk néven. A háborúban német hadifogságba esett, majd együttműködött a nácikkal, így került a lengyelországi koncentrációs tábor őrségébe.

Demjanjuknak azért Münchenben kell bíróság elé állnia, mert az ötvenes évek elejéig a bajor fővárosban élt, miután a háború után sikerült meghúznia magát egy menekülttáborban. Ezután vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol 1958-ban kapta meg az állampolgárságot. Demjanjuk kezdettől fogva tagadta a vádakat és azt állította: sohasem szolgált a megsemmisítőtáborban.

Egy a hetvenes évek végén, Izraelben indult eljárásban már halálra ítélték azzal a váddal, hogy a treblinkai tábor őre volt. Ezt az ítéletet 1993-ban az izraeli Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, mert nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy ő lett volna az egykori foglyok által "Rettegett Ivánként" emlegetett őr. A KGB archívumában talált dokumentumok alapján később kiderült, hogy a treblinkai "Rettegett Ivánt" Ivan Marcsenkónak hívták.

A Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) ennek ellenére folytatta a kutatást Demjanjuk múltjában. Kiderítették, hogy a férfit az SS képezte ki a nácikhoz csatlakozó baltikumi és ukrajnai kollaboránsok táborában. Demjanjuk ezután őrként teljesített szolgálatot a majdaneki, a sobibori és a Treblinka II. megsemmisítő táborokban. Az Egyesült Államok emiatt 2002-ben megfosztotta állampolgárságától.

A mostani német eljárásban nem a Treblinkával kapcsolatos vádak szerepelnek.

Rovatok