Index Vakbarát Hírportál

A család úgy tudta, számítógépes munkát végeznek

2009. április 17., péntek 13:46 | aznap frissítve

Tóásó Előd nővérét megdöbbentette, hogy testvérét, Elődöt az elnök elleni merénylet vádjával letartóztatták Bolíviában, gyerekkori barátját, Magyarosi Árpádot meg meggyilkolták a biztonságiak. "Árpád egy nagy mosoly volt" - jellemezte Magyarosit egy volt kollégiumi társa.

Az Index megtalálta Tóásó Editet, a Bolíviában elfogott Tóásó Előd testvérét. Elmondta: hivatalosan még semmiről sem tájékoztatták, a testvérével történtekről csak a HírTV műsorából értesültek. "A testvérem nem terrorista" - mondta elcsukló hangon az Indexnek.

Tóásó Elődöt csütörtök hajnalban fogták el a bolíviai hatóságok, miután végeztek két másik magyarral és egy írrel, akik állítólag merényletre készültek a bolíviai elnök, Evo Morales ellen. A bolíviai hatóságok szerint a merénylőkkel húsz perces tűzharcban végeztek, a helyszíni felvételeken az látszik, hogy mindannyian alsógatyában voltak, álmukból riadhattak.

Tóásó Edit szerint öccse állásajánlatra jelentkezett, számítógépes munkát végzett egy cégnek vagy egy szervezetnek Bolíviában. "Katona sem volt, felmentették a szíve miatt" - mondta.

Nem készültek merényletre

Rózsa Flores Eduardóék nem merényletet elkövetni utaztak Bolíviába - nyilatkozta pénteken Brády Zoltán, a csütörtök hajnalban a bolíviai Santa Cruzban lelőtt író-újságírót főmunkatársként foglalkoztató Kapu című folyóirat főszerkesztője. Elmondása szerint Brády Zoltán rendszeresen tartotta a kapcsolatot Rózsa Flores Eduardóval, akivel utoljára két napja beszélt. "2008 májusában utazott Bolíviába, mert megundorodott a hazai politikai helyzettől, azt mondta, kimegy harcolni a kommunisták ellen" - közölte a főszerkesztő.

Mint hangsúlyozta, Bolíviában polgárháború zajlik már egy éve, az elszakadásért küzdő Santa Cruzban született Rózsa Flores ezért tért vissza a dél-amerikai országba. Eduardo az őserdőben élte az életét, és harcolt rendszeresen, naponta volt harci cselekményük. Az azonban nem igaz, hogy merényletekre készült, vagy ilyeneket követett volna el. "Katona, partizán volt, több ezer társával harcolt az őserdőben" - számolt be Brády Zoltán, hozzátéve: azért sem állja meg a helyét, hogy a bolíviai hadsereg által lelőtt állítólagos merénylők az elnököt akarták volna lelőni, mert Evo Morales ekkor Venezuelában tartózkodott.

"Állandóan az igazságérzete hajtotta, fantaszta volt. Mi modern Petőfinek hívtuk, egyszer mondtam is neki: te is elesel Segesvárnál. De hogy Bolíviában essen el, azt nem gondoltam" - vallotta be a főszerkesztő. A bolíviai televízió felvételeit orvosok társaságában megtekintve a főszerkesztőnek az a véleménye alakult ki, hogy Rózsa Flores Eduardót és társait gyakorlatilag kivégezték.

(MTI)

Tóásó Előd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem had- és biztonságtechnika mérnöki szakának levelező hallgatója volt, tanulmányait azonban nem fejezete be. A 2008-2009-es félévre már nem is jelentkezett, tandíját sem fizette be, ezért a hallgatói jogviszonyát felfüggesztették - nyilatkozta lapunknak Bocskai István, a honvédelmi minisztérium szóvivője.

Tóásó és a bolíviai biztonságiak által meggyilkolt, szintén erdélyi Magyarosi Árpád bölcsödés koruk óta barátok - mesélte Tóásó Edit. Arról nem tudott, hogy Magyarosi áttért az iszlám hitre. A szintén most meggyilkolt Eduardo Rózsa-Florest pedig csak futólag ismerte.

"Nem voltak terroristák, látta maga is, alsógatyában, álmukban ölték meg őket" - ismételte meg még egyszer. Tóásó Előd utoljára kedden beszélt családjával.

A család hivatalos tájékoztatás híján még nem tudott lépéseket tenni, ügyvédet is csak beszélgetésünk után kerestek.

Debrecenbe járt egyetemre Magyarosi Árpád. Egy volt kollégiumtársa, B. Zsuzsanna szerint "Árpád egy nagy mosoly volt". "Hihetetlen, hogy Árpád terrorista lett volna" - mondta a lány, aki szerint Árpád jókedvű, vidám és mosolygós fiú volt. Olyannyira - tette hozzá -, hogy ha valakit szomorkodni látott, vette a gitárját, s azonnal vidám dalokkal derítette jó kedvre diáktársait. B. Zsuzsanna azt is elmondta Magyarosi Árpádról, hogy a székely fiú "nagy magyar", "Nagy-Magyarország hívő" volt, de semmi nem utalt esetleges külföldi ténykedésére.

A lány tudomása szerint Árpád tanult Kecskeméten, majd Debrecenben a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán szerzett - mintegy két éve - tanítói diplomát, de beiratkozott közben a Debreceni Egyetem bölcsészettudományi karára is. B. Zsuzsanna szavaiból az is kiderült, hogy Árpádot kirúgták a főiskola kollégiumából, mert ittas állapotban az ablakon át kihajított az utcára egy tv-készüléket.

A konzulnak kulcsszerepe lehet

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivóje az üggyel kapcsolatban annyit tudott mondani, hogy a konzul feladata, hogy megkeresse a külföldön börtönbe került magyar állampolgárt, tájékoztassa a lehetőségeiről, illetve segítsen ügyvédet keresni. Tóásó esetében, miután Bolíviában nincs magyar követség, az argentínai magyar nagykövetség munkatársa fog eljárni.

A magyar állampolgárok konzuli védelméről egy 2001-ben elfogadott törvény rendelkezik. Ha valakinek külföldön korlátozzák a személyes szabadságát, a konzul tisztázza a védelemnyújtáshoz szükséges adatokat, kapcsolatba lép a fogvatartottal, tájékoztatja őt a helyi jogszabályokról, értesíti a rokonokat, tolmácsot és ügyvédet szerez. Figyelemmel kíséri a fogva tartás körülményeit, beleértve azt, hogy tiszteletben tartják-e a nemzetközi jogi szabályokat.

Rovatok