Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzék alakít kormányt Moldovában

2009. július 30., csütörtök 08:10 | aznap frissítve

A moldovai parlamentbe bejutott ellenzéki pártok megállapodtak abban, hogy kormánykoalíciót hoznak létre a választáson győztes kommunisták ellenében.

Vlad Filat, a liberális párt elnöke úgy fogalmazott, hogy elvi megállapodás született a kormánykoalícióról, és a részleteket a hivatalos eredmények közzététele után vitatják meg - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

A részeredmények szerint a szerdai választáson öt párt került be a parlamentbe. A választási bizottság a szavazatok 97 százalékának összesítése alapján közölte, hogy a kormányzó kommunista párt szerezte meg a legtöbb szavazatot, de jelentősen meggyengült, és elveszítette parlamenti többségét a négy ellenzéki párttal szemben.

A kommunista párt 45,1 százalékos eredményt ért el, ez 48 képviselői helyhez elég a 101 tagú parlamentben. A liberális ellenzék négy pártja együttesen 53 mandátumot szerzett: a Moldovai Liberális Demokrata Párt 16,4, a Liberális Párt 14,4, a Demokrata Párt 12,5, a Mi Molodovánk pártszövetség pedig 7,4 százalékot kapott.

Voronin nagykoalíciót szeretne

Az ellenzéki kormánykoalícióval kapcsolatos bejelentés ellenére Vladimir Voronin moldovai államfő sem zárta ki egy nagykoalíció létrehozását a parlamentben. Mint mondta, "széles koalíció létrehozására van szüksége az országnak, hogy minden a helyére kerüljön, és vége legye a majd fél éve tartó szembenállásnak".

Az országban legutóbb április elején voltak parlamenti választások, amelyeken a hatalmon lévő kommunista párt győzött, hatvan képviselőt juttatott be a törvényhozásba. A liberális ellenzék azzal vádolta a kommunistákat, hogy meghamisították a voksolást. Ellenzéki tüntetések kezdődtek, amelyek gyújtogatással és fosztogatással párosuló zavargásokba torkollottak. Vladimir Voronin ezt követően elrendelte a szavazatok újraszámlálását.

A kommunisták hatvan képviselői mandátuma nem volt elég ahhoz, hogy a kommunista párti államfő utódát megválasszák, ezért Voronin júniusban feloszlatta a parlamentet, és előre hozott választást írt ki. A mostani választási eredményekből ítélve azonban az államfő megválasztása körül ismét gondok támadhatnak, hiszen sem Voronin kommunista pártjának, sem a négy ellenzéki pártnak együttvéve nincs 61 képviselője ahhoz, hogy megválassza az ország új elnökét.

Rovatok