Index Vakbarát Hírportál

Gorbacsov: Obama megérdemelte a Nobel-békedíjat

2009. október 23., péntek 22:55

Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető szerint Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke megérdemelte a Nobel-békedíjat, akárcsak ő annak idején.

Gorbacsov a Szabad Európa/Szabadság Rádiónak adott, a pénteki amerikai sajtó által idézett interjújában párhuzamot vont a saját és Obama elismerése között: arról beszélt, hogy mindkettőjüket váratlanul tüntették ki.

„Én váratlanul nyertem el, ő szintén, és én is megérdemeltem. Eltelt már egy idő azóta, és ez világos" - fogalmazott az egykori szovjet elnök. Hangsúlyozta, úgy érzi, a saját országa és a világ előtt folytatott felelősségteljes politikájával bebizonyította, hogy joggal tüntették ki.

Gorbacsov - akinek 1990-ben ítélték oda a békedíjat - kifejtette: amikor a véleményét kérdezték, elmondta, hogy támogatja a Nobel-bizottság döntését Obama elismerése kapcsán. „Amerikának nagyon nagy szerepe van, és még sokáig nagy szerepe lesz, aktív, építő jellegű politikája nélkül aligha lehet bárhol is sikereket elérni" - jelentette ki az amerikai kongresszus által finanszírozott rádiónak.

Gorbacsov megítélése szerint Obama politikájának már látszanak az eredményei, és ez tiszteletet érdemel. Szerinte lehet ugyan kifogásokat találni, de Obamát megérdemelten tüntették ki. Hozzátette ugyanakkor: az amerikai elnöknek most már kötelessége, hogy azon az úton haladjon tovább, amelyet a Nobel-bizottság kijelölt számára.

Rovatok