Index Vakbarát Hírportál

Rekord cigarettafogás Írországban

2009. október 27., kedd 18:51

A brit és az ír kriminalisztika történetének eddigi legnagyobb csempészett cigarettaszállítmányát foglalták le a két ország hatóságai, az egyik szakadár ír katolikus milíciát sejtik az ügy hátterében.

A BBC beszámolója szerint egy hajó, amely a Fülöp-szigetekről érkezett még a hét elején egy ír kikötőbe, összesen 120 millió szál - 50 millió euró értékű - csempészett cigarettát szállított, jóllehet a hivatalos fuvarlevél állati takarmányt jelölt meg rakományként.

Az északír határ közvetlen közelében lévő Greenore kikötőjében a hatóságok folyamatosan figyelték a hajót, és a kirakodás után követték a csempészárut elszállító kamionokat.

Az akcióban, amelyben 150 ír és északír rendőr és pénzügyőr vett részt, eddig tíz embert vettek őrizetbe.

A BBC úgy tudja: a hatóságok a Real IRA (Valódi IRA) nevű radikális britellenes milíciával hozzák kapcsolatba a példátlan kiterjedésű csempészügyet.

A Real IRA az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb katolikus erőből, az Ír Köztársasági Hadseregből (IRA) vált ki, és elutasítja az ulsteri rendezési folyamatot.

Az IRA már évekkel ezelőtt felhagyott a fegyveres harccal, és politikai szervezete, a Sinn Féin - korábban teljesen elképzelhetetlennek tartott koalícióban - a britpárti protestáns mozgalom radikális szárnyával, a Demokratikus Unionista Párttal együtt kormányozza az északír tartományt.

Rovatok