Index Vakbarát Hírportál

Nem találják a Himalájában eltűnt magyarokat

2009. november 5., csütörtök 09:01 | aznap frissítve

Megtalálták a Himalájában a négy magyar hegymászó alaptáborát 4400 méteren a Szen Csong Fengen, de az eltűnteknek még nincs nyoma. A hegyen nagyon rosszak az időjárási körülmények, ami a mentést is hátráltatja, de akár a mászók késedelmének oka is lehet.

Egyelőre nem találják a kínai hegyimentők azt a négy magyar hegymászót, akiknek november 1-én kellett volna visszaérkeznie Szecsuán fővárosába, Csengduba. Sárközy Péter pekingi főkonzul tájékoztatása szerint a mentőalakulat 4400 méter magasban megtalálta a magyarok alaptáborát, benne felszereléseikkel. Most ötezer méternél tartanak a Zsen Csong Feng hegyen, de feltételezéseik szerint a magyarok 5300-5500 méter között kerülhettek bajba.

A hegyet eddig még sose mászta meg ember, a magyar csapat lett volna az első, amelyik meghódítja. A mentőalakulatok szerint nagyon rossz az időjárás, a hegyről folyamatosan szakadnak le a jég- és hódarabok.

A négy magyar hegymászó, Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pechtol Balázs és Tolnay Katalin október 7-én indult expedíciójára a Himalája feltérképezetlen területére. Eredeti ütemtervük szerint november 1-én kellett volna leérniük a hegyről.

Erőss Zsolt, a Mount Everestet elsőként megmászó magyar és Kollár Lajos, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség expedíciószervezője szerint a legrosszabb eshetőség, hogy a hegymászókat egy hegyomlás vagy lavina sodorta magával. De az is elképzelhető, hogy a rossz időjárási körülmények hátráltatják visszajutásukat.

Erőss és Kollár is jól felkészült hegymászónak tartja a bajba került magyarokat, akiknél van elég készlet, hogy akár még két hétig kihúzzák. Kollár szerint az amúgy nagyon ritka, hogy négy hegymászó egyszerre tűnjön el.

Rovatok