Angola vezetői tudatosan szerveztek meccseket Cabindába, az ország függetlenségéért harcoló tartományába, hogy ezzel is jelezzék, már béke van. Az idei Afrika-kupát befeketítő támadás a togói válogatott ellen azonban jelezte, hogy a kormány elhamarkodottan hitte ezt, hogy eljött a konszolidáció. Az olajban gazdag és a többi országrésztől egyébként is elzárt Cabinda veszélyes vidék maradt.
Angola szimbolikus jelentőséget szánt annak, hogy a héten kezdődött Afrika-kupa néhány meccsét Cabinda tartományba szervezte. Így akarta jelezni, hogy megindult a konszolidáció, a két Kongó közé ékelődött, évtizedekig függetlenségéért küzdő terület békés vidék lett.
A szervezők számítása nem jött be. A togói válogatot buszát a tartomány és a Kongói Köztársaság határán brutális terrortámadás érte múlt pénteken. Emanuel Adebayorékra gépfegyverekkel lőttek, életét vesztette az angolai sofőr és a togói technikai személyzet két tagja, a kilenc további sérült között pedig két válogatott játékos is van. Cabinda tartományban papíron 2006 óta van tűzszünet, de egyes gerillacsoportok sosem adták fel a függetlenségi harcot.
A kupa lebonyolítási tervében külön felhívták a cabindai mérkőzésekben érdekelt csapatok figyelmét arra, hogy csak repülővel közlekedjenek az ország többi része, illetve a szomszédos államok között. A togóiak ezt máig tisztázatlan okból figyelmen kívül hagyták. A csapat az eredeti tervek szerint hétfőn játszotta volna első mérkőzését, de végül hosszas huzavonát követően, elnöki utasításra visszalépett a tornától.
A Cabinda elszakadásáért küzdő FLEC nevű szeparatista fegyveres szervezet már jó ideje fenyegetett, hogy kihasználja majd az Afrika-kupa idején az országra irányuló nemzetközi figyelmet. A togóiak elleni támadás után pedig siettek bejelenteni, hogy ez csak ez első alkalom volt, amelyet még több másik követ még.
A figyelmeztetés ellenére egész Angola reménykedve várta, hogy végre megmutassa a világnak, hogy az afrikai mértékben is hosszúnak (1975-2002) és véresnek számító polgárháborút végleg maga mögött tudja. A jelek bíztatóak voltak. Az ország nemrégiben sikeresen adott otthont az OPEC különleges közgyűlésének. Gazdasági növekedésének mértéke tavaly ugyan nem volt két számjegyű, mint az azt megelőző években, hanem csak 8 százalék, de e mutató így is az egyik legmagasabb volt a világon.
Az országnak nemrégiben folyósították az első IMF-hitelt, és az Afrikai Nemzetek Kupájával szerette volna véglegesíteni azt a képet, hogy mindössze hét évvel a harcokat követően sikeresen halad, hogy regionális tényező váljon belőle. A togói válogatottat ért támadás után valószínűsíthető, hogy a rendezés, mint PR-akció nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
A független Angola alig több mint három évtizedes történelmében az angolai kormányok és Cabinda közötti konfliktus változó intenzitással ugyan, de folyamatosan jelen volt. Három tényező játszik ebben szerepet, ezek közül egy is elég lehetne egy erős függetlenedési törekvésekkel rendelkező mozgalom kialakulásához.
- A 7823 négyzetkilométer területű Cabindát egy a Kongói Demokratikus Köztársasághoz tartozó, 60 kilométer széles korridor választja el az anyaországtól, amely így csak a két Kongóval és az óceánnal határos, Angola többi részével nem is érintkezik.
- A Cabinda területén található olaj adja az angolai export értékének 90, GDP-jének 60 százalékát. A helyi lakosság úgy érzi, hogy ebből az összegből igazságtalanul keveset fordítanak a terület fejlesztésére.
- Angolától függetlenül vált a portugál gyarmatbirodalom részévé, és a legutolsó pillanatig megvolt rá az esély, hogy külön is váljon függetlenné, vagyis nincsenek történelmi gyökerei a közös államiságnak.
A FLEC nevű cabindai függetlenségi szervezet 1963-ban alakult, ugyanabban az évben, amikor az Afrikai Egységszervezet (a mai Afrikai Unió elődje) Cabindát mint önálló tagot ismerte el. A gyarmattartó portugál vezetés, és az Angola területén működő függetlenségi mozgalmak a területet ennek ellenére Angola részeként kezelték. 1975 augusztusában a FLEC vezetője kikiáltotta az ország függetlenségét. Volt saját zászlójuk, himnuszuk, címerük, de ez sem bizonyult elegendőnek.
Négy hónappal később, az akkor legnagyobb angolai felszabadítási mozgalom, az MPLA fegyveresei törtek be a területre. A városi régiókat hamar elfoglalták, és a FLEC erői a vidéki területekre szorultak vissza. Az MPLA ezek után kikiáltotta a tartomány csatlakozását Angolához, így november 11-én a terület Angolával együtt vált függetlenné Portugáliától, igaz a cabindaiakat erről senki sem kérdezte meg. Sem akkor, sem azóta.
A FLEC még ugyanabban az évben három részre szakadt. A mozgalom megosztottsága a mai napig tart. Folyamatosan jönnek létre, egyesülnek és szűnnek meg különböző frakcióik. Az angolai polgárháború kifejezetten kedvezett a kaotikus állapotoknak. Ugyanakkor Cabinda ahelyett, hogy kihasználta volna az anyaországban uralkodó káoszt, inkább reprodukálta annak megosztottságát, és így nem volt képes semmilyen, akár csak középtávra szóló eredményt felmutatni.
A kilencvenes évek elején a FLEC új erőre kapott, rendezték soraikat. Ekkor alakult ki az észak-írországi IRA/ Sinn Fein berendezkedéshez hasonlítható felosztás a politikai és a fegyveres szárny között (FLEC-Renovada,/FLEC-FAC). 1993-ban egy ENSZ-tisztviselő elrablásával hívták fel magukra a világ figyelmét, akit 3 hét fogva tartás után szabadon engedtek, de a túszejtésekről azóta sem mondtak le. A fegyveres összetűzések egyre gyakoribbá váltak az évtized közepére, második felére.
2002-re az angolai hadsereg már legalább 30 000 főt állomásoztatott a 350 ezres területen. Ebben az évben elfoglalták a FLEC-FAC központját, majd bejelentették, hogy sikeresen felszámolták mind a politikai, mind a fegyveres szárnyat. 2003-ban régi FLEC vezetők váltak mindennapos, megszokott vendéggé Luandában, és sokan úgy vélték, hogy a kormány sikerkommunikációjának van valóságalapja.
A „majdnem rendezés” azonban nem jött ingyen. Emberi jogi szervezetek számtalan, főleg a kormánycsapatok részéről elkövetett jogsértést, kínzást és gyilkosságot derítettek fel, és hoztak nyilvánosságra.
Az általános amnesztiát is tartalmazó tűzszüneti megállapodást Antonio Bento Bembe, mint FLEC főtitkár írta alá 2006-ban. Ennek is köszönhető, hogy Luandában tárca nélküli miniszterré nevezték ki, a béke azonban nem jött el. A FLEC katonai szárnya rögtön kijelentette, hogy Bebének semmilyen felhatalmazása nem volt egy ilyen megállapodás megkötésére, és azt nem tartják magukra nézve kötelezőnek.
Szórványos akciók azóta is mindennaposak, de a togói focistákat ért támadás tette az egész világ számára egyértelművé, hogy a cabindai kérdés még mindig távol áll a megnyugtató megoldástól.