Index Vakbarát Hírportál

Kártérítést fizet Izrael az ENSZ-nek

2010. január 23., szombat 08:02

Bár a felelősségét nem ismeri el, megfizeti az ENSZ-nek a Gázai-övezet elleni tavaly januári offenzíva során okozott károkat Izrael. A harcok során az ENSZ segélyügynökségeinek épületei sérültek. A világszervezet szerint Izrael most először téríti meg az okozott károkat.

Tíz és fél millió dolláros kártérítést fizetett Izrael az ENSZ-nek, többek között amiatt, hogy a zsidó állam hadseregének gázai övezeti offenzívája idején találat érte a világszervezet palesztin menekülteket segélyező ügynökségének (UNWRA) kirendeltségét, tizenegy ENSZ-alkalmazott pedig könnyebben megsebesült a harcokban. Az ENSZ szóvivője, Martin Nesirky szerint a világszervezet ezzel rendezettnek tekinti az ügyet.

Egy neve elhallgatását kérő izraeli ENSZ-diplomata szerint országa a felelősség vállalása nélkül fizet kártérítést. A fizetés hangsúlyozottan az ENSZ-nek, valamint a Gázai övezetben és a Közel-Keleten másutt palesztin menekülteket segélyező ENSZ-ügynökségnek okozott anyagi károkkal függ össze.

ENSZ-tisztségviselők szerint a világszervezet korábbi izraeli hadműveletek során keletkezett károkért is követelt már kártérítést, de úgy vélik, Izrael most először fizetett.

Egy tavaly végzett ENSZ-vizsgálat 11,2 millió dollárra becsülte a szervezet hét gázai övezeti épületében a harcok során keletkezett károk értékét, amelyekért az ENSZ szinte kizárólag izraeli katonákat tett felelőssé. Az ENSZ által felkért szakértők később 750 ezer dollárral kisebb kárértéket állapítottak meg.

Rovatok